Gyurkovics Róna Szabadkán született, tíz éve Budapesten él és alkot. Cipőket, táskákat, kiegészítőket tervez és készít. Bőrből, limitált számban és mindenféle trendtől teljesen függetlenül. A saját világát alakítja, és a környezetére reflektál színes, mókás és mesés cipőkreációival. Művészi miliőben nevelkedett, földrajz szakon végzett, utazott, tanult, autodidakta módon képezte és formálta magát. Aztán többéves útkeresési folyamat után összeszedte élményei legjavát, és egy összművészeti show formájában december 1-jén a szabadkai közönség előtt is bemutatkozott. Cipőkről, önkifejezésről, dizájnról, ön- és márkaépítésről beszélgettünk vele.

* Kiskorod óta életed szerves része az alkotás, a művészet, a kreatív megnyilvánulás. Mi vezetett odáig, hogy végül a cipőkészítés lett a fő irányvonal?
— Egyrészt szeretem, ha a használati tárgyak szépek is, másrészt úgy érzem, a cipőkészítés egyfajta kijelölt út számomra. Hivatásként tekintek rá.

* Egy alapjában iparművészeti tárgy esetében mennyire kalandozhatunk el a művészet irányába? Inkább dizájntárgyként tekintesz a cipőidre, vagy műalkotásként? Esetleg igyekszel valamilyen köztes megoldásban gondolkodni?
— Fontos számomra, hogy a környezetemben levő tárgyak kellemes, jó érzést keltsenek, amikor rájuk nézek, használom őket. A cipő egy karakteres darab lehet. Fontos ugyan az esztétikai tényező, a cipőkészítés alapszabályaitól semmiképp sem lehet eltekinteni. A dizájner cipő valódi értékét — szemben egy tömeggyártott darabbal — az az idő- és energiabefektetés adja, amelynek köszönhetően milliméternyi pontossággal, teljes precizitással igyekszem finomítani a részleteket. Így a viselhetőség és a minőség, időtállóság miatt nem nevezném műalkotásnak a cipőimet, hiszen használatra készülnek.
Előfordult már, hogy olyat terveztem, ami nagyon szép volt, de gyártásra nem igazán alkalmas. Az elsődleges döntő szempont a kényelem, illetve hogy akadálytalanul lehessen használni egy darabot. Nem szeretem megnyirbálni a kreativitást, de igyekszem köztes megoldásokat találni. Egyébként gondoltam rá, hogy egy úgynevezett couture-kollekciót is bemutassak a jövőben. Izgalmas lenne funkcionális megkötések nélkül alkotni.

* Hogyan írnád le azt a világot, amelyben a cipőid, tárgyaid elhelyezhetőek és léteznek?
— Nem veszem túl komolyan az életet. Igyekszem tapasztalatként tekinteni mindenre, ami velem történik. Szerintem úgy érdemes élni, hogy az ember élményeket gyűjtsön, és úgy kell kialakítania magának a körülményeit, hogy jól érezze magát. Én pedig úgy igyekszem megélni és megtölteni a hétköznapjaimat, hogy játékosságot, színeket viszek bele.

* Mi inspirál a leginkább? Milyen körülmények között alkotsz és ötletelsz a legszívesebben/ leghatékonyabban?
— Eleve olyan szituációkat keresek, amelyekben jól érzem magam, igyekszem kellemes atmoszférát teremteni magam körül. Az utazásaim nagy hatással voltak rám. Az utóbbi években többször jártam Délkelet-Ázsiában, ami nagyon felszabadító élmény volt. Sokat tanultam magamról és más kultúrákról, sokféle helyzetben próbáltam ki magam. Másrészt van egy napi rutinom, melyet szeretek betartani. Hacsak tehetem, reggel jógával és teával indítom a napot. Emellett igyekszem folyamatosan „tölteni” a kreatív gondolkodásomat. Fontosak azok az apró élmények, amelyekből később meríteni tudok. Akár az utazásaim során szerzett tapasztalatok, akár a hétköznapi dolgaim. Például szívesen kipróbálok más tevékenységeket is, mondjuk, a tűzzománcot, a kerámiázást vagy az ötvösséget. Szívesen járok kiállításokra, rendezvényekre is. Mindez azt a célt segíti, hogy szabad utat adjak az alkotó énemnek, és begyűjtsem a „hozzávalókat”. A későbbi kész termékek valójában abból állnak össze, amit korábban tapasztaltam. A szerzett élményeket szeretem elraktározni, éppen ezért egyáltalán nem tudatosan születnek meg a terveim. Sokszor félálomban vagy álmomban villan be egy megoldás.

* Hogy a cipőid ennyire egyediek és kreatívak, az lényegében éppen ennek a tapasztalatalapú és életszagú tervezésnek köszönhető. Azt tudjuk a karrieredről, hogy nem szokványos utat jártál be. Nem egyetemi vagy iskolai képzés során sajátítottad el a szakmát. Mesélnél erről egy kicsit?

— Nagyon lelkes tudok lenni, ha van egy ötletem. Amikor rájöttem, hogy cipőket akarok készíteni, azonnal elkezdtem beszerezni az eszközöket, szerszámokat. Igyekeztem folyamatosan tájékozódni, viszont — éppen a külső kontroll hiányából fakadóan — ez elég hullámzó intenzitású. A szokványos képzés kikerülése miatt hosszabb utat jártam be. Sok embertől, helyről csipegettem össze a tudásomat, mely végül összeállt a fejemben. A visszajelzés kérdésének megoldása is nehezebb így. Volt olyan időszak, amikor nem foglalkoztam annyira a visszajelzések begyűjtésével, és emiatt lankadt is a lelkesedésem, sőt hosszabb időre abba is hagytam a munkát. Viszont vissza kellett kanyarodnom hozzá, szükségszerűvé vált. Mintha visszarángattak volna az utamra. A művészet, az alkotás, a tervezés olyasmi, amiben nem lehet biztosítékot találni arra, hogy jó az, amit csinálsz, mert nagyon szubjektív. Ez csak egy érzés, hogy csinálnod kell. De egyre több pozitív visszajelzés érkezik, ez pedig megerősít abban, hogy van egy közönség, mely értékel. Sokat számít, hogy érezhetem, van igény és érdeklődés a munkáimra.

* A munkamódszered sem tekinthető éppen szokványosnak. Miben látod az előnyeit és hátrányait annak a szabadságnak, amely a létformádból ered — nevezetesen, hogy többnyire egyedül dolgozol, otthonról, és saját magad szabod meg a rutinodat?

— Előnyként élem meg, hogy magamnak szabom meg az időmet — a napi beosztásomat is és a hosszabb távú haladást is. Ez pedig szabadságérzést ad, megengedi, hogy akármikor dolgozhassak, vagy ha éppen ahhoz támad kedvem, akár a nap közepén kimenjek a Duna-partra kacsákat etetni, esetleg elmenjek egy olyan foglalkozásra, eseményre, amelyből aztán inspirálódhatok. Az viszont hátrány, hogy nehezebben érhető el a folyamatos és hatékony munka. Egy műhelyben könnyebb koncentráltnak maradni, de otthon gyakran elkalandozom. A napjaim megtervezésében sokat segített a jóga. Amikor Indiában két hétig jógáztam egy ásramban, rájöttem, mennyire fontos a rendszer — szabadságot nyújt. Ha a napom felépítése rutinszerű, akkor a folyamatos újratervezés helyett az energiát a munkámra fordíthatom. Emiatt alakítottam ki egy napindító gyakorlatot, illetve bevezettem azt, hogy a nap végén előkészítem a munkát másnap reggelre. Mondhatni, trükköket alkalmazok, hogy fenntartsam a munka folyamatosságát.

* Voltak olyan élményeid, találkozásaid vagy tapasztalataid az eddigi karriered során, amelyeket valamiért különösen meghatározónak tartasz?

— Ana Zaboeva tervezőmunkája rendkívül motiváló volt számomra. Amikor nála dolgoztam, akkor tanultam meg igazán a szakmát is. Illetve különösen tetszett az a szabadság, amelyet közvetített, és amely a cipői által interpretálva érződött.

* Számíthatunk arra, hogy esetleg más művészeti formákban is tevékenykedsz?
— Igen, mindenképpen. Több tervem is van, gyűjtöm hozzájuk az ötleteket. Nem érzem végállomásnak a cipőket, mindig kellenek új ötletek, és szeretném elkerülni az elfásulást. Festészetet szeretnék tanulni apukámtól, és egy ideje a gasztronómia egyik ágába is tervezek belemélyedni.

* És a közeljövőre vonatkozó terveid?

— Most a márkaépítésre szeretnék nagyobb hangsúlyt helyezni: a márka stílusjegyeinek erősítésére, a terjesztésre. Szeretném bővíteni a műhelyt, a kapacitást, illetve még többet foglalkozni a tervezéssel. És a performance-hoz hasonlóan nagyon szeretnék más művészekkel — zenészekkel, tánc- és képzőművészekkel — is együtt dolgozni. Amit a szabadkai bemutatón a performance-szal megkezdtünk, irányadó lehet.

* Mit tanácsolnál azoknak, akiknek hasonló művészi ambíciók vannak, és szintén egy kevésbé szokványos utat választanak a tanulásra vagy a karrierjük kiépítésére?

— Azt, hogy maradjanak kíváncsiak. Tegyenek fel kérdéseket, mindig keressenek olyan embereket, akiktől tudnak kérdezni, és gyakoroljanak rengeteget.

További információk és aktualitások a Ronna Shoes and Accessories online felületein:
ronnashoes.com
facebook.com/ronnashoes
instagram.com/ronnashoes