Ez nehezen cáfolható. Vannak azonban olyan vélemények is, hogy kártékonynak tekinthető az állami beavatkozás. Bizonyos intézkedéseivel az állam első látásra valóban csak árt, hiszen a korlátok, korlátozások a piacot valóban torzítják. A történelem során eddig is voltak olyan politikusok, állam- és kormányfők, akik úgy kerültek be a szakirodalomba, hogy az állam fokozottabb vagy kevésbé aktív szerepvállalását propagálták.

A XX. század végén újra elterjedt a szabadpiaci kapitalizmus mindenhatóságába vetett hit a nyugati világban. Ronald Reagan a konzervatív eszmék hirdetője volt, aki a kormányzati beavatkozás minimalizálását és a szabadpiac fontosságát helyezte előtérbe. Az Egyesült Királyság egykori miniszterelnöke, Margaret Thatcher által elindított privatizációs program és a szabadpiac eszméje azonban ma már egyre inkább vitatottá válik. A szabadpiac megítélése ma ismét, vagy mondjuk úgy, továbbra is különösen érdekes téma lehet. Annak tükrében is, hogy Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, aki a kapitalizmus haszonélvezőjeként vált ismertté, éppen azért korlátozná a szabadpiacot, mert úgy véli, hogy a globális kereskedelem nem szolgálja az amerikai emberek érdekeit. Ez az ellentmondás felveti a kérdést, hogy a szabadpiac valóban fenntartható-e, vagy szükség van-e új megközelítésekre, a gazdasági rendszer átalakítására.

A jövő egyelőre bizonytalan. A történelem tanulságai arra figyelmeztetnek, hogy a gazdasági rendszereknek alkalmazkodniuk kell a társadalmi igényekhez. Ellenkező esetben a társadalmi feszültségek fokozódhatnak. Az történt ugyanis, hogy az amerikai gazdaságpolitika rádöbbent, hogy Kína államilag vezérelt piacgazdasága olyan nemzetközi térnyerésben van, amely már az amerikai nemzetgazdasági érdekeket veszélyezteti. Olyan mondatok jelennek meg az amerikai gazdasági elemzők tollából, amelyek azt sugallják, hogy a piaci logika által irányított üzleti döntések nem képesek garantálni a sikert. És olyat is lehet hallani, hogy a piac önmagában nem tudja szavatolni a közjavak és a nemzetbiztonság szempontjából fontos termékek előállítását. Mindezek nyomán éles, nemritkán ideológiával is alátámasztott, máig tartó viták kezdtek kialakulni arról, milyen mértékben és formában van szükség a kormányzat gazdasági szerepvállalására. A modern kori ipari társadalmakban egyébként a kormányzati kiadások „súlya” már akkora, hogy eleve átalakítja azt a környezetet, amelyben a gazdasági döntéseket meg kell hozni.

Mind elfogadottabb az az álláspont, hogy az államnak tudatos irányító szerepet kell vállalnia a nemzeti erőforrások hatékonyabb elosztása érdekében. Úgy tűnhetett, a világgazdaságban a protekcionizmus okozhat majd gondokat. Viszont borítékolható volt az, ami történt. Kölcsönös vámcsökkentésben egyezett meg az Egyesült Államok és Kína. Az amerikai és a kínai kormány is úgy döntött, hogy véget vet a vámháborúnak a két ország közt. A megállapodás értelmében az amerikai vámok 145 százalékról 30 százalékra, a kínaiak által kivetett vámérték pedig 125 százalékról 10 százalékra csökken. A felek abban is megállapodtak, hogy egy állandó egyeztetési mechanizmust is létrehoznak a gazdasági kapcsolatok rendezése érdekében.

A piacok kedvezően fogadták a híreket. A korábbi tapasztalatok azonban arra utalnak, hogy hosszú idő is eltelhet egy részletes megállapodás megkötéséig. Addig is lehet elmélkedni, hogy milyen hatása lehet az állam szerepvállalásának a gazdasági folyamatokra.