Šušarai impressziók

Šušarai impressziók

Július 30-a és augusztus 4-e között tartja nyitva kapuit Fejértelepen (Šušara) a sorrendben harmadik dél-bánsági hagyományőrző, anyanyelvápoló, közösségépítő, néptánc- és népzenei tábor.

A rendezvényre, melynek hívogató szavára ezúttal mintegy hatvan gyermek válaszolt, csapatunk a tábor harmadik munkanapján látogatott ki. Mi több, nem csak bekukkantani a foglalkozások sűrejébe, de hangszerileg és népmesével egyaránt feltarisznyázva aktívan is részt venni a fiatal, illetve a náluknál is pirinyóbb táborlakók aktivitásaiban.

Készült persze — annak rendje s módja szerint — egy túrázós csoportkép is a falu feletti nagykereszt tövében, egynéhány helyszín(l)elős „helyzetkép” a Bánáti (szerbül Banatska) főutca mentében meg a vadvirágos halmok tetejéről…

A szervezés körüli részletekről, valamint a projektum céljairól a tábor egyik kulcsemberét, az udvarszállási Horváth Gizellát kérdeztük. A fiatal hölgy válaszait lapunk augusztus 14-ei számában olvashatják. Addig is meséljenek a fotók!

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Šušarai impressziók
Bánáti Újság
  • Zséli Ágnes
  • 2019.08.18.
  • LXXIV. évfolyam 33. szám
Šušarai impressziók
Bánáti Újság
Facebook

Támogatóink