home 2024. május 21., Konstantin napja
Online előfizetés
Sugovica Mózes
B. FOKY István
2013.07.17.
LXVIII. évf. 29. szám
Sugovica Mózes

(Részlet az azonos című, fiatal horgászokat megszólító ifjúsági regényből)

Házi Tündér elfogadni látszott a tervem, már-már azon töprengett félhangosan, hogy szerinte a horogra valami nem mindennapit kellene tennünk, amivel a hal ritkán találkozhat, ezért könnyebben elfogadja minden szokott menázsinál.
— Szerintem a csirkebelet imádni fogja — mondta hirtelen a lány, mint aki megtalálta a feleletet a kérdések kérdésére.
— Ugyan már, nem volna abban semmi különös, ha annyira odalenne érte — legyintettem, és közben készségesen segítettem feltenni a békalencsével teli kosarat a talicskára, amivel a tanyára kellett tolnunk a kacsaétket.
— Hódunai bá’ mondta volt, hogy azért nyeli a harcsa a szárnyasokat, mert imádja a belüket, és sosem habozik felvenni a horogról az ilyen csalit — mondta a magáét a lány, miközben a talicskát Békavár felé tolta.
— Mondod: habozva? — kérdeztem izgatottan.
— Nem mondtam, hogy habozva, hanem azt mondtam, hogy sosem habozik, ha felkínálják neki — intett rendre komolyan, hogy ne másítsam meg szavát.
— Heuréka! És habozás! — kiáltottam lelkendezve.
— Már megint odavagy az ötleteidtől, ugye?
— Te, Házi! Szappant teszünk a horogra!
— Badarság! Nem borotválkozni akar az a harcsa, te mamlasz, te!
— Jól mondod, nem háziszappant, hanem borbélyszappant teszünk a hármas horog minden ágára, és amikor odalent habzani kezd, nyert ügyünk van, mert azt gondolja, hogy azon a helyen húsra talál — bizonygattam a módszer hathatósságát a lánynak valamely régebbi emlék felidézésével.
Házi gondolkodni látszott. Sokáig emésztette a hallottakat, míglen aztán kifejtette a véleményét róla, hogy az csupán egy mendemonda lehet a sok közül, ami az emberek között közszájon forog.
— Közszáj? Marhaság!
— Az a marhaság, amit mondtál! Elég idős vagy hozzá, hogy ne dőlj be mindenféle lárifárinak! — nézett rám szigorúan, mint aki egyenesen megköveteli tőlem a felnőttes viselkedést és gondolkodást.
— Tudd, hogy amit Örzse mond vagy mondott, az szentírás!
— Ki a te Örzséd? Az öregisten?
— Most meg már öregisten? Ugye, honnan szeded te a furcsáidat?
— Az emberektől hallom, Kisfoki! Mert én olyanfajta vagyok ám, aki nemcsak néz, hanem lát is, és nemcsak fülel, hanem hall is, érted-e? — koppantott oda keményen a lány, s nekem most nem volt időm tépelődni a viselkedésén, mert mielőbb el kellett mondanom, hogy Örzse a nagyanyám, és tőle hallottam a szappanhistóriát. Amikor ugyanis a Ferenc-csatornában nyáron háziszappannal mosták a pokrócokat, akkor egy-egy termetesebb hal úgy elkapta a lábikrájukat, hogy ijedtükben ki kellett futniuk a vízből, azok a garázdák pedig minden bizonnyal harcsák lehettek, már a szájuk nagyságából ítélve is.
A lány valamin eltűnődött. Figyeltem az arcát, vajon mi járhat a fejében, aztán letettem a gondolatolvasásról, mivel most már annyit tudtam róla, hogy úgyis kiböki azt a valamit, ha akarja.
Jó ideig csendben voltunk már, amikor végül is arról kezdett beszélni, hogy ha érik az eper, akkor vegyük számításba, hogy a Döglött Baracskából néhány termetes pontyot vele kaparintunk ki.
— Földieperrel akarsz horgászni? Mi a fityfene!
— Akar az öregistenke, te! Faeperre gondoltam.
— Dőreség, fenség! Még hogy a fa eteti a pontyokat? Melyik kezével szórja be nekik az eleséget, a jobbal vagy esetleg a ballal? — méltatlankodtam a Házi Tündér lódítása miatt, s úgy éreztem, hogy én vagyok az oka fantáziája beindulásának, mivel magam kerekítettem szép történetet a Békavári kápolnaverem meséjére.
— Gyere velem! — intett a lány, s én csak mentem utána, mint a puli a gazdája után, mivel tudván tudtam, hogy az igazát kívánja bizonyítani. És így is volt. Az innenső parton alig-alig értünk a vízfolyás irányába a szembeni Vadászházzal egy irányban, amikor megálljt parancsolt, és három, víznek dőlt eperfára mutatott.
— Szerinted ezek micsodák? — kérdezte magabiztosan.
— Pálinkaeper — mondtam csendesen, és most már mindent értettem, tovább nem kellett magyaráznia a pontyok etetéséről szóló történetet.
— No azért, Kisfoki! Majd itt kaparintunk el az aranyhasúakból, epercsalival — mondta a lány, majd azt is kifejtette, hogyan vágjunk bele: teremtsem elő azt a bizonyos borbélyszappant, és üljük meg Mózest, mielőtt valaki kihalássza az orrunk elől.
 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..