Stranger Things

Stranger Things

Véget ért a Netflix legnézettebb sorozatának harmadik évadja, mely a kissé talán gyengécske második szezon után most bőven kiengesztelte a rajongókat. Sötétebb, véresebb, kegyetlenebb és viccesebb, telis-tele popkulturális fanservice-szel.

A ’80-as évek rajongóinak olyan ez a sorozat, mint egy pohár jéghideg amerikai diétás kóla a sivatagi forróságban. Olyan meglepő sikert aratott már az első évaddal a Duffer fivérek sorozata, hogy visszahozta a szintipopot a kommerszebb közönség fülébe is, felkeltette a mai tinik érdeklődését a tarkabarka neondiszkók világa iránt, új szintre emelte a ’80-as retrót, valamint egyszerre hajtott fejet Stephen King kultuszhorrorjai, Steven Spielberg blockbusterjei és a korabeli szombat reggeli rajzfilmsorozatok előtt. Egyszóval a Stranger Thingsnek óriási hangulata van, melyre nézők milliói cuppantak rá világszerte. Talán azért, mert mindaz, amit látunk, nagyon is ismerős.

A főhősök gyerekek, a klasszikusan spielberges Kincskeresők-felállásban, akik valami megmagyarázhatatlan gonosszal (à la Stephen King) kerülnek szembe. Egy párhuzamos világban rekednek, majd elmenekülnek onnan, miközben természetfeletti hatalommal bíró társuk, a titokzatos Tizi (Eleven) menti meg őket egy megfoghatatlan gonosztól. Hawkins városában ezenkívül van még titkos kormányzati laboratórium és újabban egy pláza is — ez a harmadik évad legfontosabb helyszíne. Az új szezon 1985 nyarán játszódik, amikor a mozikban a Végtelen történet és a Vissza a jövőbe futott, az emberek pedig a hagyományos kóla helyett a New Coke-ot voltak kénytelenek fogyasztani, mely a Coca-Cola legendás marketinges ballépése volt abban az évben.
 


 

A legfurcsább a Stranger Thingsben az, hogy a dimenziókapuk és a szörnyek ellenére az emberek úgy élik mindennapjaikat, mintha mi sem történt volna korábban, holott normális ember az előzmények után minden bizonnyal hanyatt-homlok elmenekült volna ebből az elátkozott kisvárosból. Mike és Tizi szerelmesek, akárcsak Max és Lucas, Dustin táborozik, és becsajozik, csak Willen látszik, hogy megviselték az előző két évad történései, és nem tud mit kezdeni a felnőtté válással sem. Hopper és Joyce (Winona Ryder és David Harbour) között alakul valami, a mackósodó rendőrfőnök pedig jóval nyersebbnek és kegyetlenebbnek tűnik most. Joyce-szal remek a kémia köztük, ők ketten talán a legszórakoztatóbbak az idén. Az új szereplők pedig, a polgármestertől az orosz tudóson át az okostojás fagyirajongó kislányig, mindannyian nagyszerűen színesítik a sztorit.

Ezúttal is elszabadul egy, a Tótágasból származó valami, ami zombikká teszi Hawkins lakosait, és kizárólag a gyerekek tudják elpusztítani. A harmadik évadban felbukkannak a szovjet elvtársak és a hidegháború, illetve a felnőtt családanya és a nőcsábász tini közötti testi vonzalom. A Duffer fivérek tehát ezúttal is remekül ötvözték a családi kalandfilmet, a testhorrort, a sci-fit, a vígjátékos elemeket, a megbotránkoztató pillanatokat és a ’80-as évekbeli retró hangulatot.

Van azonban valami, ami már az első pillanattól fogva feltűnő: a készítők csiricsáré módon görgették tovább a cselekményt, hiszen minden egy kissé zagyva és indokolatlan lett, miközben a sorozatból egyre több évadot rendel meg a Netflix. A gyerekek felnőnek, a fura írói kapkodásból pedig az vonható le, hogy a sorozat alkotói valószínűleg nem számítottak ekkora sikerre. A történetet viszont folytatni kell. Őszintén kíváncsi vagyok, hogyan lehet még fokozni mindezt, hiszen bizonyos értelemben kerek egészként zárul, mégis bővelkedik meglepetésekben. A Stranger Things a Netflix streamingszolgáltató kínálatában tekinthető meg.


Nyitókép: Imdb.com

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Film rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Stranger Things
Film
Stranger Things
Film
  • 2019.10.16.
  • LXXIV. évfolyam 42. szám
Facebook

Támogatóink