home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
Stoltenberg: a NATO megerősítette egységét Ukrajna támogatása mellett
2022.03.25.
LXXVII. évf. 12. szám
Stoltenberg: a NATO megerősítette egységét Ukrajna támogatása mellett

A NATO tagállamai megerősítették egységüket Oroszországgal szemben és Ukrajna további támogatása mellett — közölte a NATO főtitkára Brüsszelben, az észak-atlanti szövetség rendkívüli csúcstalálkozója után.

Jens Stoltenberg elmondta: a tagországok vezetői további, főként védelmi eszközök, köztük nukleáris és vegyi fenyegetés ellen védelmet nyújtó eszközök biztosításáról döntöttek Ukrajna számára.

Mivel a háború új biztonsági környezetet teremtett, arról is határoztak, hogy a NATO megerősíti a szövetség keleti szárnyát, és új, többnemzetiségű harccsoportokat telepít Bulgáriába, Magyarországra, Romániába és Szlovákiába. Gyors reagálású erők 40 000 katonáját helyezi át a keleti szárnyra, jelentős légi és haditengerészeti eszközökkel együtt. Egyetértettek továbbá abban, hogy el kell kerülni a háború további elmérgesedését, és azt, hogy a háború Ukrajna határain túlra terjedjen — közölte.

„Minden intézkedést és döntést meghozunk annak érdekében, hogy szavatoljuk az összes szövetséges teljes körű biztonságát és védelmét. Intézkedéseink továbbra is megelőző jellegűek, arányosak, és nem szolgálják a helyzet elmérgesedését” — tette hozzá a főtitkár.


Ursula von der Leyen (fotó: Tanjug/ Olivier Hoslet, Pool Photo via AP)

Joe Biden amerikai elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke közös nyilatkozatban ítélte el Oroszország Ukrajnával szembeni „indokolatlan és provokálatlan agresszív háborúját”. A vezetők a nyilatkozatban leszögezték: folytatják az ukrán nép támogatására tett összehangolt transzatlanti erőfeszítéseiket, teljes mértékben végrehajtják az Oroszország ellen bevezetett szankciókat, további humanitárius segítséget nyújtanak az ukrajnai rászorulóknak és védelmet a menekülőknek. A bizottság és az Egyesült Államok elnöke támogatja továbbá a háborús bűnöket dokumentáló szakértők munkáját, akik Ukrajnában gyűjtenek bizonyítékokat. Emellett konkrét lépéseket tesznek az energetikai együttműködés terén az ellátásbiztonság és az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentése érdekében.

A vezetők nyilatkozatukban hangsúlyozták azt is, hogy meg kívánják kettőzni közös erőfeszítéseiket a globális élelmiszer-biztonság növelése érdekében, és indokolt esetben közvetlen élelmiszersegélyt nyújtanak partnereiknek világszerte.

A világ hét legfejlettebb iparú országa (G7) és az EU vezetői brüsszeli csúcstalálkozójukon Oroszország nemzetközi szervezetekben betöltött szerepének felülvizsgálatát kérik, valamint szankcionálni kívánnak minden olyan tranzakciót, amely Oroszország aranytartalékait érinti — tájékoztattak a tanácskozás részleteit ismerő források. Közölték: a Franciaországot, Németországot, Olaszországot, Japánt, az Egyesült Királyságot, az Egyesült Államokat és Kanadát, valamint az Európai Uniót tömörítő G7 csoport által szorgalmazott, Oroszország aranytartalékait érintő szankciók célja annak biztosítása, nehogy Moszkva kijátssza a Nyugat pénzügyi és gazdasági megszorító intézkedéseit.

A tanácskozás résztvevői között egyetértés van abban is, hogy „a nemzetközi szervezetek és multilaterális testületek nem folytathatják tevékenységüket Oroszországgal úgy, mintha mi sem történt volna” — közölték.


Joe Biden (fotó: Tanjug/ AP Photo/ Alex Brandon)

Az Egyesült Államok nem hagyná válasz nélkül, ha Oroszország vegyi fegyvert alkalmazna Ukrajnában — jelentette ki az amerikai elnök Brüsszelben, az észak-atlanti szövetség rendkívüli csúcstalálkozója után. Joe Biden a sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az Egyesült Államok válaszának jellege a vegyi fegyverek orosz bevetése esetén a vegyi fegyver alkalmazásának természetétől függ.

Kijelentette: a NATO még sosem volt olyan egységes, mint az Oroszországgal szembeni fellépés és Ukrajna támogatása ügyében. Közölte: az Európai Unió és a NATO rendszert hoz létre annak ellenőrzésére, hogy Kína megsérti-e az Oroszország elleni szankciókat. Azt mondta: világossá tette Hszi Csin-ping kínai elnöknek, hogy következményei lesznek, ha úgy dönt, támogatást nyújt Moszkvának az Ukrajna elleni agresszióhoz. Kína tisztában van azzal, hogy gazdaságának jövője sokkal szorosabban kapcsolódik a Nyugathoz, mint Oroszországhoz — fogalmazott. Az amerikai elnök reményét fejezte ki, hogy Kína nem nyújt segítséget Oroszországnak a háború folytatásához.

A NATO-csúcson sikerült a magyar álláspontot és a magyar nemzeti érdeket érvényesíteni, Magyarország nem küld katonákat és fegyvereket Ukrajnába —közölte Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki videónyilatkozatában. „A magyar álláspontot és a magyar nemzeti érdekeket sikerült érvényesítenünk. Magyarország nem küld katonákat Ukrajnába, elfogadták, hogy fegyvereket sem küldünk, sőt, Magyarország területén keresztül sem haladhatnak fegyverek Ukrajna területére”— jelentette ki.

Értékelése szerint ezt azért tudták elfogadtatni, mert a NATO-nak az lett a közös álláspontja, hogy a legfontosabb közös NATO-cél az, hogy a háború semmiképp se lépje túl Ukrajna határait. Ezért elvetették a légtérzár gondolatát is. Egy Ukrajna feletti légtérzár azonos lett volta a légi háborúval — hangsúlyozta, hozzátéve, hogy ez nem fog megtörténni, és ez jó hír Magyarország számára.

A miniszterelnök beszámolt arról is, hogy döntöttek az Ukrajnával szomszédos közép-európai országok — Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia — megerősítéséről. Hozzátette: ide védelmi célzattal települnek majd NATO-erők.


Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkára és Győri-Dani Lajos, ügyvezető alelnök a Magyar Máltai Szeretetszolgálat logisztikai központjában tartott sajtótájékoztatón 2022. március 24-én. Harmincöt tonnányi segélyszállítmányt visz a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Hungary Helps program támogatásával Budapestről, hogy segítsen az ukrajnai háború kárvallottjainak. (Fotó: MTI/ Bruzák Noémi)

35 tonnányi segélyszállítmányt visz a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a Hungary Helps program támogatásával Budapestről, hogy segítsen az ukrajnai háború kárvallottjainak. A furgonok csütörtöki indulásakor Azbej Tristan, a Miniszterelnökségnek az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkára azt mondta, hogy a kormány álláspontja világos és határozott: a legfontosabb feladat megóvni Magyarország biztonságát és békéjét, egyszersmind erkölcsi kötelesség segíteni a harcok ártatlan kárvallottjain.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke közölte, hogy a háború kitörése óta több mint 110 tonna élelmiszert vittek Ukrajnába, elsősorban Kárpátaljára. Ez az első alkalom, hogy még tovább mennek, mert a felelősségük nem csupán a Kárpátokon innen élő magyarokra terjed ki, hanem mindenkire, aki szenved a háborútól — jegyezte meg.

Magyarországra csütörtökön az ukrán—magyar határszakaszon 5824 ember lépett be, a román—magyar határszakaszon belépők közül pedig 6411 nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett — tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-t. A beléptetettek közül a rendőrség 1848 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, mely 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

Összefoglalta: Tancsik Richárd

Források: MTI, Hirado.hu, Szerbiai RTV, Tanjug  

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..