home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Stádium-díjas tanárok
Tóth Lívia
2019.12.12.
LXXIV. évf. 50. szám
Stádium-díjas tanárok

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány és a Stádium Társadalmi és Kulturális Hírlap a múlt évben alapította meg a Stádium-díjat, és ezzel a kezdeményezéssel több ezer, a Kárpát-medencében élő magyar középiskolást sikerült mozgósítaniuk.

A diákság a díj elnyerésére három kategóriában – közélet, tudomány és művészet – állíthatott jelölteket, akikre a szervezők a Stádium-díj honlapján ez év szeptember 21-e és november 15-e között várták a szavazatokat. A Stádium-díj fővédnöke gróf Széchenyi Géza, gróf Széchenyi István dédunokája, és dr. Kásler Miklós miniszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője volt.

A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium tanulói mindhárom kategóriában állítottak jelöltet, és nagy örömmel vették tudomásul, hogy két tanáruk a legjobbak között végzett: Esztelecki Péter informatikus a tudományos kategóriában megnyerte a Stádium-díjat, Balla Ákos képzőművész pedig a művészeti kategóriában a harmadik helyezést szerezte meg.


Balla Ákos, Esztelecki Péter, Csikós Pajor Gizella és Perpauer Attila (a szerző felvétele)

A Zenta Község Önkormányzatában megtartott fogadáson Csikós Pajor Gizella, az intézmény igazgatója elmondta, iskolájuk nagyon büszke a két Stádium-díjra, annál is inkább, mert több hónapos munkával jutottak el a jelöléstől, a szavazáson át az eredmény kihirdetéséig.

— A jelöléshez elegendő számú aláírás is kellett a középiskolásoktól, majd augusztus utolsó napjaiban Szikszóra mentek a diákok, és ott, az alapítvány képviselői előtt mutatták be a saját tanáraikat, utána pedig az online szavazás következett. Iskolánk jelenlegi és volt tanulói, a kollégák, a szülők egyaránt kiálltak a jelöltjeink mellett és voksoltak rájuk. Az eredmény nagyon szép, különösen, ha tudjuk, hogy egy címről csak egy szavazatot lehetett küldeni — hallottuk Csikós Pajor Gizellától.

Esztelecki Péter nagy megtiszteltetésként élte meg a jelölését.

— Amikor láttam, hogy dr. Zacher Gábor és Rubik Ernő neve mellé került a nevem, meg is kérdeztem magamtól, mit keresek én ebben a társaságban? El sem akartam hinni, hogy én nyertem meg a díjat! Ez azt jelenti számomra, hogy amit eddig csináltam, annak volt értelme, és megerősít abban, hogy ezen az úton kell tovább haladnom.

Balla Ákos arról beszélt, hogy a saját csoportjában nem volt könnyű dolga.

— A művészeti kategóriában nem mi, képzőművészek kerültünk előtérbe, hiszen a jelöltek között volt például Rúzsa Magdi és Caramel is. Számomra hatalmas élmény volt részt venni a díjátadón és találkozni a Széchenyi család tagjaival.

A tanár urak köszönetet mondtak a támogatásért kollégájuknak, Szórád Endrének, a Bolyai gimnáziumnak, a diákjaiknak, akik bemutattak őket a szikszói táborban és mindenkinek, aki szavazott rájuk.

Perpauer Attila, a községi tanács művelődéssel és oktatással megbízott tagja megköszönte a tanárok és az igazgató munkáját, valamint átadta az önkormányzat ajándékát.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..