A papírforma beigazolódott: Dušan Petrović után Vuk Jeremićet is kizárták a Demokrata Pártból.
Jeremić valahogy mindig is kakukktojás volt ebben a pártban, úgy tűnt, mintha Vojislav Koštunica és Boris Tadić közös törvénytelen gyereke lenne a kohabitáció időszakából. A DP kádere volt a külügyminiszteri tisztségben, mégis úgy viselkedett, mintha Koštunicáék parancsait hajtaná végre. Járta a világot, folyton úton volt, azzal a küldetéssel, hogy meggátolja az országokat Koszovó függetlenségének az elismerésében. Eközben pedig lépten-nyomon olyan botrányos kijelentéseket tett, amelyek után atyjának, Tadićnak kellett elnézést kérnie és magyarázkodnia. Kisebb meglepetést keltett, amikor kinevezték az ENSZ Közgyűlésének elnöki tisztségére, de azóta már ehelyütt is bizonyította, hogy cambridge-i oklevél ide vagy oda, ő nem más, csak egy beszűkült látókörű, arroganciával túlfűtött nacionalista ifjonc. Az általa szervezett „művelődési est”-tel, amelyen a többi között a Marš na Drini című dal is elhangzott, nemzetközi botrányt okozott.
Egy biztos: a még mindig önmagával foglalkozó Demokrata Párt Jeremić kizárásával nem veszít semmit. A Marko Somborac karikaturista által Spongya Bobként ábrázolt Jeremić azonban nem bánkódik. Ha nem lehet demokrata, úgy döntött, világuralomra tör, most Ban Ki Mun ENSZ-főtitkári székére pályázik. Hát, úgy látszik, ennek a nemzetközi szervezetnek is bekövetkeznek előbb-utóbb a végnapjai.

DE HOL VANNAK A RENDŐRÖK? Egyre aggasztóbb a közbiztonsági helyzet Vajdaság területén. Ez a mondat az elmúlt időszakban többször is elhangzott, majd a múlt héten végre konkrét megbeszélésekhez vezetett. Pásztor István tartományi házelnöki minőségében találkozott először a Belügyminisztérium államtitkárával, majd szombaton magával Ivica Dačić belügyminiszter-kormányfővel is. Kettejük megbeszélésének hozománya: az egyetértés olyan dolgokban, amelyek szerint felül kell vizsgálni a büntetőjogi rendelkezéseknek azt a részét, amely a nemzetek közötti incidensekre vonatkozik, illetve megállapodtak abban, hogy azokon a településeken, ahol az elmúlt időszakban incidensek történtek, megerősítik a rendőri jelenlétet.
Amikor a vajdasági közbiztonsági helyzetről esik szó, két dologról szoktak beszélni: egyrészt a „temerini” jellegű esetekről, a különböző nemzetiségű fiatalok közötti tettlegességről, amely ma már oda-vissza alapon történik, illetve a lopásokról. Ezeket külön-külön kell szemlélni, de semmiképp sem lehet fontossági sorrendet felállítani közöttük, mert mindkettő másféle veszély a társadalomra nézve. A nemzeti összetűzések nem megfelelő kezelése azzal fenyeget, hogy elmérgesíti a nemzetek közötti viszonyokat, amelyeket egyébként sem volt egyszerű helyreállítani, hisz mindannyian tudjuk: az összetűzéseket megszüntetni soha nem sikerült. Riasztó mértékben elharapóztak a lopások, és nem is mindegyik kis értékű. A napokban Királyhalmon egy családi gazdaság gyümölcsöséből több száz méternyi drótkerítést loptak el a hozzá tartozó karókkal együtt (gondoljunk bele, mennyien kellettek hozzá!), de volt példa arra is, hogy a teljes termést ellopták egy-egy gazdálkodó földjéről. Aztán itt vannak a kis értékű lopások is: Szabadkán, de nyilván egy sor más településen is, szervezett kerékpártolvaj-bandák működnek, s ugyanígy egyének is lopnak, egy családi ház konyhájából a frissen füstölt sonkát vitték el. Van, akinek ez kisebb bosszúság, de van, akinek több heti spórpénze veszett oda. Ennek a problémának a nem megfelelő kezelése olyasmit hívhat életre, mint a polgárőrségek, az önszerveződés, ezzel együtt az önbíráskodás és annak következményei.
Ezért kell e két fajta törvénytelenséget egy kalap alá vonni, egy közös nevezőjük van ugyanis: a rendőrség. Mert konkrétan bennem minden egyes verekedés, támadás és lopás kapcsán ugyanaz a kérdés merült fel: de hol voltak a rendőrök? Hol vannak? Ha tudják, hogy Temerinben szinte rendszeres hétvégenként a verekedés, akkor miért nem járőröznek az utcákon? Ha tudják, hogy egyik-másik településen szinte népszokássá fajultak a betöréses lopások, ott miért nincsenek az utcákon rendőrök?
A feladat adva van, az ígéret elhangzott, a belügyminisztertől nem kevesebbet várunk, mint hogy bírja rá rendőreit: végezzék a dolgukat.

A FÜGGETLENSÉG ÉS A STRUCCPOLITIKA ÉVFORDULÓJA. Ötödik évfordulóját ünnepelték a hétvégén a függetlenség kikiáltásának a koszovói albánok. Azon kívül, hogy koszorúzással, kulturális rendezvényekkel és katonai parádéval ünnepeltek, nem ártott volna némi leltárt is készíteni arról, meddig is jutottak el öt év alatt, mennyire önálló, mennyire önfenntartó és mennyire állam ma Koszovó. Nyilvánvaló, hogy a nemzetközi közösség segítsége és jelenléte nélkül a helyzet sokkal rosszabb lenne, de előbb-utóbb nélkülük kellene boldogulni. Ugyanakkor afelett sem szabad elsiklani, hogy egyre hangosabbak a régióban a Nagy-Albániát követelő hangok, ezekkel elsősorban a lavinát elindító nemzetközi közösségnek kell foglalkoznia, nyilván hatékonyabban és naprakészebben, mint a nagyszerb törekvések megjelenése idején.
A másik oldalon a józanodás ideje jött el. Az aktuális szerb hatalom eltökéltnek látszik abban, hogy a koszovói problémát megnyugtató módon kezelje, hogy az végre lekerüljön napirendről, és ne fékezze tovább Szerbia fejlődését, mindannyiunk jövőjét. Reméljük, hogy a törekvéseknek eredménye is lesz, mindenki érdeke ezt diktálná.