A múlt héten Erzsébetlakon folytatódott a munka, melyről Resócki Vázsonyi Csilla, a VMMI munkatársa sajtótájékoztatón nyilatkozott.

— Kisorosz után most Erzsébetlakon mérjük föl az itteni gyűjteményeket, mivelhogy többről is beszélhetünk. A projektumról egyébként még annyit érdemes tudni, hogy a célja egy bánáti adatbázisnak a létrehozása, mely a szerbiai és a romániai partner részéről közösen valósul meg. Ebbe az adatbázisba kerülnek be azok az adatok, amelyeket a terepmunka során fölveszünk a néprajzi gyűjteményekről. Itt, Erzsébetlakon található egy nagyon szép tájház, mely a helyi általános iskola kezelésében van, jelenleg viszont a nőszervezet székházában vagyunk, mely egykor tanítólakás volt, és itt is szép régi tárgyak láthatók, melyeket érdemes dokumentálni. Tehát az adatokat az érdeklődők a létrejövő bánáti adatbázisban találhatják majd meg, egy-egy fotóval a tárgyakról, illetve általános muzeológiai leírással.

Az összeíró terepi munkát ezúttal dr. Silling Léda néprajzkutató vezette, aki elmondta, Erzsébetlak nagyon érdekes falu, mert több nemzetiség lakja, és a tárgyak együttesén is látszik ez a sokszínűség.

— A tájházba összehordták a tárgyakat, és elég nehéz nekünk most azokból kibogozni, hogy mi melyik nemzetiséghez tartozhat. Úgyhogy ez egy ilyen — mondjuk úgy — általános egész, nem lehet azt mondani, hogy ez egy magyar vagy egy szlovák családé, ami jó is, hiszen hol lennének már ezek a tárgyak, ha nem adták volna ide őket az idősebbek. Talán amiket ki lehet emelni, azok a bútorok, hiszen itt helyben asztalosmesterek is éltek és dolgoztak, ezért bútorremekek is találhatók ebben a két helyiségben, ahol most vagyunk. A másik érdekesség a szőttesek. Nem a rongypokrócokra gondolok, hanem a finom, női alsóneműhöz készített fehér fodorvászonra és a slingelt darabokra. Nagyon kevés van belőlük, de ezek egyediek, melyeket itt megtaláltunk a szekrényben. Ma majd áttérünk a konyhának az anyagára meg a hátsó szobára, ahol viseleti darabok is láthatók.

Mint a VMMI munkatársai vallják, számos pótolhatatlan kulturális örökség folyamatosan pusztul. Ilyenek a tájházak, melyeket az elmúlt évtizedekben többnyire civil kezdeményezésre maguk a falvak hoztak létre, és saját erőből gyűjtötték össze a berendezésüket is. Fenntartóik azonban fokozatosan visszavonulnak, az anyagi források hiánya pedig tovább gyorsítja az épületek és a gondosan összeállított, nagy értéket képviselő gyűjtemények pusztulását. Az utolsó órákban járunk, hogy legalább digitális formában megmentsük ezeket az értékeket, amit a projektum tevékenységei támogatnak.

Vajdaságban az ott élő többnemzetiségű lakosság tárgyi emlékeinek megőrzésében a vidéki múzeumok mellett rendkívüli jelentőséggel bírnak a falusi helytörténeti, néprajzi gyűjtemények és tájházak. Bár az autentikus népi építészeti objektumok megőrzése csak ritkán valósult meg, a közösségek által tájháznak nevezett építmények az ott felhalmozott tárgyanyag folytán mégis nagy értéket képviselnek. A gyűjtemények leginkább a helyiek adományaiból állnak össze, esetleg egy-egy lelkes magángyűjtő alapozza meg őket. Szakember kevés esetben áll a gyűjtés és a kiállítás elkészítése mögött, ezért nem igazán beszélhetünk tudatos gyűjtésről.

A helyi gyűjtemények nagy szerepet töltenek be a nemzetiségi, etnikai, lokális öntudat erősítésében, ezért sok esetben bekerülnek a települési értéktárba is — a róluk szóló információk pontosítása a helyi értéktárak gyarapítását is segíti.

Erzsébetlak az odalátogatók számára igencsak érdekes település. A falubeliek már eleve nagyon büszkék a fasorra, és minden évben átmeszelik a fák törzsét, hogy a látvány még szebb legyen. Több tájházzal is büszkélkedhetnek, ám a központban lévőben is a három szoba ugyanennyi nemzet örökségét őrzi, és már eredetileg is az volt a cél, hogy bemutassák a sokszínűséget. Ezt az együttélésből eredő ötvöződést tapasztalhatták meg most a szakemberek a tájház anyagának feltárásakor. Egy-egy kézimunkán is felfedezhető a több nemzet egymásra hatása, és itt az ízlések is előtérbe kerülhettek, mert az ügyes kezű asszonyok egy-egy nekik tetsző motívumot loptak bele a kézimunkaremekbe. Így keletkeztek az úgynevezett blatósi alkotások. A falubeliek beszédmódja is sajátos, hiszen amikor a több nemzethez tartozó emberek találkoznak az utcán, egyik nyelven kezdik el a csevegést, aztán átváltanak a másikra, majd akár a harmadikra is, ha szükséges. Viszont eszembe jut az egyik, régebben Erzsébetlakon dolgozó tanító, aki vonakodva, de végül kimondta, ő már annak is örül, ha káromkodnak a magyar gyerekek, mert azt legalább az anyanyelvükön teszik.

Az IPA-projektum harmadik helyszíne a Hertelendyfalvi Tájház lesz, melynek összeírása hamarosan kezdődik.

A szerző felvételei