home 2024. május 07., Gizella napja
Online előfizetés
Sok kicsi sokra megy
Kónya-Kovács Otília
2016.01.11.
LXXI. évf. 1. szám
Sok kicsi sokra megy

Ferenc pápa 2015. december 8-án hirdette meg az Irgalmasság szent évét, mely 2016. november 20-áig tart. Ez az időszak rendkívül fontos feladatokkal ruházza fel a Nagybecskereki Püspökségi Caritas tagjait is, hiszen az a céljuk, hogy mindig jelen legyenek, amikor szükség van a segítségükre, s ezt üdvös küldetésként élik meg — vallja Halmai Tibor, a Caritas igazgatója.

Egyik fő tevékenységük, melyet végezni szeretnének ebben a szent évben is, a 2003 óta folyamatos házi gondozás szolgálata. Mintegy kétszázötven idős személyt lát el öt szakképzett ápoló, négy segédápoló és hat önkéntes, akik Muzslya, Nagybecskerek, Tóba és Magyarcsernye területén végzik áldozatos munkájukat. A püspökségi Caritas épületében immár tizenkét éve folyamatosan tartanak napközis foglalkozást a mozgásképes, magányos idős személyeknek, ezt mintegy harmincöt személy igényli, akikkel egy animátor foglalkozik. Szombatonként idestova tíz éve rendezik meg a fogyatékkal élő iskoláskorú gyerekek és fiatalok szabadidős foglalkoztatását. Ezek a védencek, akikkel díjmentesen egy szociális munkás is törődik, általában rendkívül nehéz anyagi körülmények között élő családból jönnek.

Mint Halmai Tibor elmondta, önkéntesek nélkül a munkájuk nem volna ennyire hatékony, a Nagybecskereki egyházmegye harmincnyolc plébániáján és ötven leányegyházában tevékenykedő száztizenöt önkéntesre mindig lehet alapozni. Az utóbbi fél évben a Caritas kivette a részét egy több szálon futó projektumból is, mely a természeti csapások kockázatának csökkentésére összpontosult. Az akciót a Muzslya helyi közösségében működő civil szervezetekkel, a helyi Szervó Mihály Általános Iskolával, a nagybecskereki Sonja Marinković Általános Iskolával, illetve a muzslyai Önkéntes Tűzoltó Testülettel valósította meg.

A Caritas munkatársai ellátogatnak a szegény családokhoz, a magányos emberekhez, és elbeszélgetnek velük. Az ősz folyamán mintegy harminc családnak adományoztak tartós élelmiszert, továbbá kilencvenhat szegény muzslyai, nagybecskereki, szentmihályi és jankahídi családnak gondoskodtak tűzrevalóról. A ruhaneműt és a lábbelit természetesen folyamatosan gyűjtik, illetve adják át a rászorulóknak.

A püspökségi Caritas legutóbbi megmozdulása során a fiatalokat szólították meg. Az egyházmegye hittanosai között mintegy kétezer, papírból készült perselyecskét osztottak ki, melyekbe másfél hónapig gyűjtötték a pénzadományokat. Ebben az esetben is bebizonyosodott, hogy a „sok kicsi sokra megy” módszerrel a kevéske pénzből is lehet segíteni, hiszen éppen így tudtak néhány családnak karácsony előtt élelmiszert, valamint tűzifát vásárolni.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..