Azok prosperálnak, akik már egy-egy termelési lánc egészét birtokolják, és kevésbé érdekes számukra, hogy egy-egy fázisban éppen milyenek az árviszonyok, ha a végén nyereséget zsebelhetnek be. Nem új keletű egyébként a felismerés, hiszen annak idején, a társadalmi szerveződés egy felsőbb fokaként hirdetett szocialista önigazgatás korában is megszületett az elképzelés, hogy az akkori „kombinátok” keretében hatékonyabban lehet mezőgazdasági termelést folytatni.

A körülmények azonban folyamatosan változnak. Gyakran találkozunk olyan véleményekkel, amelyek szerint ha évtizedeken át jó volt, ahogyan a földeket művelték, akkor miféle hóbort az, hogy szántás nélküli gazdálkodásról, talajmegújító módszerekről, redukált művelésről beszélnek. Többek egyöntetű véleménye szerint az egésznek az a célja, hogy valaki drága, új gépeket adjon el a termelőknek. A különféle kártevők, rágcsálók elszaporodása miatt is sok esetben azokat okolják, akik nem szántanak jó mélyen. De valójában nyilván ősi emberi tulajdonság, hogy ragaszkodunk a bevett dolgainkhoz. Hajlamosak vagyunk nem tudomásul venni, hogy a körülmények jelentősen megváltoztak. Pedig puszta létünk is állandó változás, még ha néha szeretnénk is megállítani az idő múlását.

Tudományos kutatóintézetekben készített alapos vizsgálatok eredményei alapján prezentált tanulmányok szerint sem fenntartható a néhány évvel ezelőtt még környékünkön szokványosnak tekintett, a mélyszántáson alapuló szántóföldi növénytermesztés hagyományos formája, mert elsivatagosodáshoz vezet. Szántóföldjeink humusztartalma az utóbbi két évtizedben felére csökkent, és félő, hogy a folyamat visszafordíthatatlan. Ám szemléletváltással, redukált műveléssel, a különféle kombinált módszerekre való áttéréssel ha meg nem is fordítható, de talán lassítható a folyamat. A természeti világ képes a megújulásra. A tönkretett termőföldek helyreállításának első lépése ezért az lehetne, hogy felszámoljuk azokat az akadályokat, amelyek a természetes megújulás útjában állnak.

A termőföld pusztulásának leggyakoribb oka a talajerózió. A napokban, amikor a hidegfront elérte térségünket, a frissen elművelt földekről porfelhőket vitt a szél. A termőréteg eróziójának „szép” példája ez, de számos, szemmel nem látható módon is sivatagosodunk. A fűfélék, a lágy szárú növények, cserjék és a fák védik a szél, az eső, esetenként a hóolvadás okozta eróziós hatásoktól földjeinket. Az ember a tevékenységével évezredek óta módosítja és károsítja a talajok élővilágát. A nem ipari mértékű mezőgazdaság is felborította az élővilág korábbi egyensúlyát. Az igazi csapást a mezőgazdaság iparosítása mérte a környezetünkre, még ha ez sokak fülének nem is hangzik jól. Az ekét kezdetben az ember, majd az állatok húzták. A traktorok megjelenésével, és általában az agrárium gépesítésével, a talajművelés drasztikus formája vált elterjedtté.

A folyamat odavezetett, hogy a környezetünkben élő fajok is megváltoztak. A mezőgazdasági termelés sok szempontból bonyolultabbá vált. Egyszerre kell tekintettel lenni a termelési és a gazdasági kérdésekre, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásra és a fenntarthatósági szempontú szabályozásokra. Most ott tartunk, jogos az igény, hogy alkalmazkodási stratégiákat kellene felvázolni annak érdekében, hogy minden gazdálkodó megismerje a lehetséges alternatívákat is.