A rábéi temetőben nyolc sírkeresztet döntöttek le és törtek össze, a majdányi temetőben egy sírhelyet gyaláztak meg, és több majdányi épületre arab nyelvű feliratokat festettek. A meggyalázott sírok között olyanok is vannak, ahová néhány héttel, hónappal ezelőtt temetkeztek. A helyiek feltételezése szerint az elkövetők migránsok lehetnek, de erre vonatkozó bizonyíték egyelőre nincs. A nyomozás elindult, melynek aktív részese a menekültügyi igazgatóság is.
A helyszínen Pásztor István, a VMSZ és a Tartományi Kormány elnöke elmondta, az elhunytak emléke szent és sérthetetlen, majd hozzátette, reméli, hogy az elkövető mihamarabb kézre kerül, és példás büntetésben fog részesülni. Mint mondta, az elkövető megbüntetése azért is fontos, hogy ebből nehogy véletlenül gyakorlat legyen. A történtekről bővebben jövő heti (június 22-ei) számunkban írunk.
Fényképezte: Kartali Róbert
Hozzászólások
Hozzászólások
0
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..
A sütik kis méretű szöveges fájlok, amiket a weboldalak arra használnak, hogy javítsák a böngészési élményét. Az érvényes jogszabályok alapján tárolhatunk olyan sütiket a böngészéshez használt eszközén, amik létfontosságúak a weboldal működéséhez. Bármilyen más típusú sütihez az Ön beleegyezésére van szükség. Az oldal használatáról gyűjtött adatokat megosztjuk a közösségi média, marketing és elemző partnereinkkel, akik lehet, hogy ezt kombinálni fogják más adatokkal amiket Ön megadott nekik, vagy ők gyűjtöttek Önről azáltal, hogy a szolgáltatásaikat használta. Ez az oldal különböző típusú sütiket használ. Néhány sütit olyan külső szolgáltatások használnak, amelyek megjelennek az oldalon. Beleegyezése a következő tartománynevekre vonatkozik hetnap.rs
A létfontosságú sütik elengedgetetlenek a weboldal működéséhez. Olyan alapvető funkciókat biztosítanak, mint például a bejelentkezés, vagy kosárba rakás webáruházak esetében. A weboldal nem működne megfelelően ezen sütik hiányában.
A beállítás sütik lehetővé teszik, hogy a weboldal megjegyezze, hogy például milyen nyelven böngészi az oldalt, vagy hogy melyik régióból nézi azt.
A statisztikai sütik névtelen adatgyűjtéssel teszik lehetővé a weboldal tulajdonosai számára, hogy elemezni tudják a weboldal használatát.
A marketing sütik célja, hogy a felhasználókat több weboldalon keresztül kövessék. Ennek az a célja, hogy olyan reklámokat tudjunk megjeleníteni felhasználóinknak, amelyek relevánsak és érdeklik őket, és ezáltal értékesebbek a kiadóknak és külső reklám szolgáltatóknak.
A süti nyilatkozatunk utolsó frissítésének ideje: 2020.09.04.