home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Sikersoroló
2017.06.23.
LXXII. évf. 24. szám
Sikersoroló

A szabadkai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola 3. c osztálya ebben a tanévben sem tétlenkedett. Ennek ékes bizonyítéka az alábbi lista, melyben Grubanov Martinek Emília tanító néni a diákjai sikereit vette sorra.

Az eredményes munka után pedig nem következhet más, mint a jól megérdemelt vakáció, ezért kívánunk a kis csapatnak — és minden kis-, illetve nagydiáknak — jó pihenést, valamint sok szép szünidei élményt.

Az első félév eredményei:

* A Nova Zagorában (Bulgária) meghirdetett nemzetközi rajzversenyen Kujundzsity Tifani oklevelet kapott.

* A szófiai (Bulgária) Hristo Botev — 1917 Művelődési Központ tizenegyedik alkalommal hirdette meg nemzetközi képzőművészeti versenyét, melyen Ubori Petra és Szabó Alex alkotása grand prix minősítésben részesült, Szakáll Hargita és Kujundzsity Tifani a központ díját érdemelte ki, Gabrić Tímea pedig az Antoaneta Gramatikova-díjat.

* Curtea de Argeș városka (Románia) rajzversenyén Kujundzsity Tifani ezüst-, Szakáll Hargita bronzérmet, Ivankov Lilla és Erdélyi Pataki Lárá pedig oklevelet kapott.

* A magyarországi Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Földművelésügyi Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt nemzetközi képzőművészeti pályázaton Kuti Lili díjazott lett.

* A Wellingtoni Magyar Hírmondó szerkesztősége (Új-Zéland) által szeptemberben meghirdetett online rajzpályázaton Kujundzsity Tifani kiemelt dicséretben részesült.

* A Kínában 47. alkalommal megtartott nemzetközi rajzpályázaton Kujundzsity Tifani ezüst minősítésű oklevelet szerzett.

* A szabadkai Gradska Optika rajzpályázatán Kujundzsity Tifani 2. helyezést ért el, az osztály pedig ajándékcsomagot kapott.

* A Jó Pajtás gyermeklap rajzpályázatán Csonka Dávid díjazott lett.

* A magyarországi Hatvanban megtartott nemzetközi rajzpályázaton Kujundzsity Tifanit jutalmazták.

* A Kragujevaci október emlékpark által meghirdetett rajzversenyen Ivankov Lilla az alsósok korcsoportjában 1. helyezett lett, és pénzjutalomban részesült.

* Az iskolanapi rajzpályázaton Varga Péter 2. díjat nyert.

* Az Oktatási Minisztérium által szervezett országos szintű úszóversenyen Kuti Lili első helyezést ért el.

* A szegedi MGYT Gyógynövény Szakosztályának rajzversenyén Erdélyi Pataki Lárá Bronz Kamilla díjat kapott.

* A Litvániában meghirdetett képzőművészeti pályázaton Varga Péter első helyezett lett.

* A Wellingtoni Magyar Hírmondó szerkesztőségének (Új-Zéland) novemberi online pályázatán Kujundzsity Tifani 1. díjban részesült.

* A magyarországi Angyali.hu Alapítvány rajzversenyén Kujundzsity Tifanit díjazták.

* Az újvidéki Képzőművészeti Központ és a szerbiai Oktatási Minisztérium közös pályázatán Ivankov Lillának 2. díjat ítélt oda a bizottság.

* A szabadkai Népkör MMK 8. Nemzetközi ex libris grafikai pályázatán Kávai Renáta kapott elismerést.

* A palicsi helyi közösség által kiírt rajzversenyen Kovács Bojan díjazott lett.

* Lipova város (Románia) nemzetközi rajzversenyén Csonka Dávid 1., Gabrić Tímea, Kovács Bojan és Nosković Emili 2., Szabó Alex 3. díjban részesült, Ivankov Lilla, Nagy Zalán Bence, Szakáll Hargita és Erdélyi Pataki Lárá pedig oklevelet kapott.


A 3. c osztály és tanító nénije

A második félév eredményei:

* A budapesti FSZEK Deák Ferenc Könyvtárának pályázatán a 3—4. osztályosok kategóriájában Kujundzsity Tifani 1. helyezést, Ivankov Lilla pedig 2. helyezést ért el.

* A balassagyarmati (Magyarország) rajzversenyen Csonka Dávidot díjazták.

* A Varsóban (Lengyelország) meghirdetett nemzetközi képzőművészeti pályázaton a nemzeti kategóriában Erdélyi Pataki Lárá 1., Varga Péter, Szabó Alex, Szakáll Hargita és Ivankov Lilla 2., Kujundzsity Tifani, Ubori Petra és Kovács Bojan 3. díjas lett, Nagy Zalán Bence pedig különdíjat érdemelt ki.

* A kijevi (Ukrajna) biennálén meseillusztrációjáért Kujundzsity Tifani aranyérmet, Kuti Lili, Kovács Bojan és Szakáll Hargita oklevelet, az iskola pedig a legjobb kollekcióért járó díjat kapta meg.

* A Wellingtoni Magyar Hírmondó szerkesztőségének (Új-Zéland) márciusi online pályázatán Kujundzsity Tifani első díjas lett, Kuti Lili pedig kiemelt dicséretet kapott.

* A budapesti Hagyományok Háza által meghirdetett versenyen az osztály az alsósok korcsoportjában megosztott 2. díjat szerzett.

* A Topolyai espereskerület és a Fáklya Keresztény Ifjúsági Egyesület közös pályázatán Varga Péter alkotása korosztályának legjobbja lett, Ubori Petrát pedig a bíráló bizottság dicséretben részesítette.

* A Topolyán megtartott 47. MIRK-en az osztály minden tanulójának képzőművészeti alkotása első díjas lett.

* A magyarországi Nemzetstratégiai Kutatóintézet rajzpályázatán Ubori Petra a korosztályában különdíjban részesült.

* A belgrádi Kis Pierre elnevezésű országos gyermek-karikatúraversenyre a körzeti megmérettetésről Szakáll Hargita (2. díj) és Sütő Valentina (1. díj) munkája jutott tovább. Az országos megmérettetésen Valentina alkotása második lett.

* A szerbiai Oktatási Minisztérium és az újvidéki Képzőművészeti Központ közös képzőművészeti versenyén Gabrić Tímea 3. díjban részesült.

* Az Ukrajnában megtartott online rajzpályázaton Vas Natália elnyerte a fődíjat.

* A zentai XXIII. Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny képzőművészeti pályázatán az alsó tagozatosok korcsoportjában Kujundzsity Tifani alkotását 1. díjban részesítették.

* A Kenguru matematikaversenyen Kuti Lili dicséretben részesült.

* A bitolai (Macedónia) Cirill és Metód Képzőművészeti Központ rajzversenyén Gabrić Tímea alkotását jutalmazták.

* A lakiteleki (Magyarország) Muzsikál az Erdő Alapítvány gyermekrajzpályázatán az alsó tagozatosok csoportjában A legkülönlegesebb technika díját Kujundzsity Tifaninak ítélték.

* A ráckevei (Magyarország) Ács Károly Művelődési Központ A mesevilág csodái című rajzversenyén az alsósok korcsoportjában Nosković Emili munkáját díjazták.

* A szabadkai Ivan Sarić Repülőklub rajzpályázatán Kuti Lili elismerést kapott.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..