home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Sikeresen pályázott a Kamrás együttes
Szakáll Laura
2023.03.15.
LXXVIII. évf. 11. szám
Sikeresen pályázott a Kamrás együttes

A horgosi Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület keretében működő Kamrás együttes a Tücsök zenekarból nőtte ki magát, majd újabb tagokkal bővült. A csapat nemrégiben sikeres anyaországi pályázaton vett részt, melynek jelentőségéről, valamint a formáció további terveiről az együttes tagjai számolnak be.

A Kamrás együttes tagjai: Harmat Csongor, Kolozsi Anna, Kovács Kristóf, Merkovity Anna, Szalai Máté, Tillinkó Luca, Varga Róbert és Vucelić Dimitrije, oktatójuk Csonka Ferenc, a népművészet ifjú mestere, Halmos Béla-vándordíjas népzenész. Az együttes számára nem kis feladat megszervezni a próbákat, hiszen a tagok Vajdaság különböző pontjain élnek. — Így igaz — erősíti meg Harmat Csongor. — Régiónk minden tájáról gyűlünk össze gyakorolni és fellépni. Elég színes csapat vagyunk, mert sokunknak egyéb hobbijai is vannak a zenekaron kívül.


Fotók forrása: Kamrás együttes

Az elhangzottakkal egyetért Merkovity Anna is.

— Valóban a szélrózsa minden irányából jövünk. Én például Temerinből utazom ezekre az alkalmakra. Tíz éve foglalkozom népzenével, és nagyon megörültem, amikor csatlakozhattam a Kamrás együtteshez. Nemcsak együtt zenélünk, hanem szoros barátság is kialakult köztünk.

A Kamrás együttes nemrégiben magyarországi pályázaton vett részt. Az elnyert összeget hangszervásárlásra és egyéb fejlesztésre fordítják — emelte ki Csonka Ferenc.

— Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázatán a Csoóri Sándor Alap segítségével valósulnak meg a heti rendszerességű népzenei foglalkozások és hétvégi továbbképzések, melyekre vajdasági és magyarországi előadókat is hívunk. Az oktatás mellett szintén a Csoóri Sándor Alapnál az idén nyertünk eszközöket egy ütőgardon, valamint a hangszereink karbantartásához húrkészletek vásárlására.

— Az ilyen jellegű kurzusoknak nagy jelentőségük van, mert egész hétvégén foglalkozhatunk egy-egy tájegység muzsikájával, sőt, akár a néprajzával és a szokásaival is. A fiatal muzsikusoknak elmeséljük a saját tapasztalatainkat, élményeinket, a feldolgozott vidéken élő zenészek életútját, pályafutását. Ez igen intenzív munka, így az eredmény is látványos. Egész táncrendeket, dallamokat tanulhatnak meg a növendékek néhány nap alatt. A magyar hangszeres zene gazdagságából eredően ez nagyon erős alapot ad, és sokban megkönnyíti az évközi munkát, gyakorlást — mutatott rá Kelemen Zsolt népzenész.

— A pályázat segítségével nem kell fizetnünk az oktatásért, illetve egy nagybőgőt meg egy ütőgardont is sikerült beszereznünk, melyen fejleszthetjük magunkat — fűzte hozzá Szalai Máté, Vučelić Dimitrije pedig azt osztotta meg, hogy két éve csatlakozott a zenekarhoz, brácsán játszik, és úgy érzi, nagyon sokat fejlődött. Szeret csapatban zenélni, és nagyon jó, hogy nemcsak zenésztársakra, hanem barátokra is talált.  

— A támogatásoknak köszönhetően nemcsak itt Horgoson, hanem több településen is folyik oktatás, tábori képzés. Ezeken az alkalmakon találkoztunk, és a közös cél, hogy zenélhessünk, összehozott bennünket. Örülök, hogy éppen Horgoson sikerült megalakulnia egy vonószenekarnak! Sőt már az utánpótlás is gyakorol. Sok helyre eljutottunk, több versenyen is kiemelkedő eredménnyel szerepeltünk. Emellett koreográfiákat is zenélünk, táncházakat tartunk, és koncertezünk is — hangsúlyozta Tillinkó Luca.

Kolozsi Annát, a csapat legfiatalabb tagját és Harmat Csongort a formáció további terveiről kérdeztük.

— Nem egészen egy éve csatlakoztam — mesélte Anna. — A legfőbb célunk, hogy minél több tájegység zenéit megtanulhassuk, és sok helyre eljuthassunk fellépni, táncházat zenélni, illetve ha felnövünk hozzá, oktathassunk is.

— Tervünk, hogy összegyűjtsük a zenélést kedvelő fiatalokat, és együtt zenélhessünk, egy zenekarban. Jó lenne, ha egy nevesebb, híresebb együttessé nőnénk ki magunkat, hiszen a határ a csillagos ég, ahogy mondják. Meg akarjuk őrizni a magyar nemzet hagyományait, melyeket elődeink annyi évvel ezelőtt felépítettek. Nem szeretnénk, ha ezek az értékek feledésbe merülnének, ezért kívánjuk minél több emberhez eljuttatni, akár fellépések, akár táncházak alkalmával — zárta a beszélgetést Csongor.  

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..