Sikeres év a teniszezők mögött
Tóth Tibor
2021.04.05.
LXXVI. évf. 12. szám
Sikeres év a teniszezők mögött

A Spartacus Teniszklub sikert sikerre halmozott az elmúlt évben, amiért több rangos elismerésben részesült: a Szerb Teniszszövetség az ország legsikeresebb és legszervezettebb klubjának választotta, a vajdasági szakági szövetség a tartomány legjobbjának nyilvánította, a Vajdasági Sportszövetség Spartak-díjban részesítette, Szabadka Városától és a Szabadkai Sportszövetségtől megkapta az év legjobb csapatának járó díjat, a közelmúltban pedig a Vermes Lajos-emlékplakett is hozzá került.

A klub munkájára is alaposan rányomta bélyegét a tavaly márciusban megjelent koronavírus, és a versenyzők néhány hónapig sem a klub csarnokában, sem a ballon alatt nem edzhettek. Az intézkedések enyhítése után kezdődhetett a munka, mely meghozta gyümölcsét, és a sportegyesület a 2019. évhez hasonlóan tavaly is páratlan sikerekkel irányította magára a figyelmet. A Juhász Krisztián, Kovács Ádám, Filip Stipić, Miloš Vuković, Marko Miladinović, Matej Sabanov és Ivan Sabanov alkotta Spartacus, Demeter László főedző vezetésével, az országos csapatbajnokság döntőjében, rendkívül szoros mérkőzésen 4:3 arányban legyőzte a Viktor Troickivel, Danilo Petrovićtyal és Miljan Zekićtyel felálló Crvena zvezda együttesét, és ezzel megvédte címét. Az országos csapatbajnokság soha nem látott, erős mezőnyt vonultatott fel, hiszen a vírus miatt az ATP-tornákon rendszeresen részt vevő játékosok többsége nem utazhatott nemzetközi tornákra, így itthoni klub színeiben léptek pályára. A Crvena zvezda mellett jelentősen erősített a Đukić és a niši Živković Teniszakadémia csapata is, mivel az előbbi színeiben Miomir Kecmanović, Damir Džumhur és Nikola Ćaćić, az utóbbinál pedig Nikola Milojević, Peđa Krstin és Marko Tepavac szerepelt. A szabadkai csapat sikerét saját nevelésű játékosokkal érte el, csupán Miladinović nem szabadkai, a Sabanov fivérek pedig igaz, hogy már nem Szabadkán élnek, de első teniszlépéseiket a Palicsi Teniszklubban tették meg. A női felnőttcsapat (Anđela Vidović, Vanja Vidanović, Anđela Skrobonja, Danijela Danilović, Jana Bojović) a korábbi 1. hely után az elmúlt évben a 3. helyen végzett. Az ifimezőnyben a fiú- és a lánycsapat is ezüstérmes az országban, egyéniben pedig Juhász Krisztián (szabadtéri bajnokság, felnőttek), Filip Stipić (fedett pályás bajnokság, ifik), Anđela Vidović (fedett pályás bajnokság, ifik) és Lazar Milićević (szabatéri bajnokság, ifik) is országos bajnoki címet szerzett, Filip Mandović pedig Stipić mögött a 2. helyen végzett. A veteránok között a szabadkai teniszezők egyéniben másodikak, párosban pedig két korosztályban, a +50 és a +55 évesek között is, a dobogó legfelső fokára állhattak.


Irsai László (aszerző felvétele)

A megnehezített körülmények ellenére két nemzetközi versenyt tartottak a klub pályáin. A szokásos, május eleji időpont helyett két héttel később rajtolt el a 14 éven aluli nemzetközi torna, majd június közepén a 16 éven aluliak nemzetközi versenyét is megtartották. Mindkét tornára nagyszámú külföldi versenyző érkezett, nemcsak a fő-, hanem a selejtezőtábla is megtelt. A Spartacus Teniszklub az idén 15. alkalommal szervezi meg a 14 éven aluliak nemzetközi versenyét, ez az egyetlen torna Szerbiában, melyet a nemzetközi szövetség második kategóriás megméretésnek nyilvánított, a 16 év alattiak nemzetközi tornájával kapcsolatban azonban még nem kaptak választ az illetékes szövetségtől.


A Spartacus férficsapata megvédte országos csapatbajnoki címét (Spartacus Teniszklub felvétele)

A tenisz népszerűsége továbbra is felfelé ível a városban, a tenisziskola ezekben a napokban is működik, a legkisebbekkel Klonka Gábor foglalkozik. Az elmúlt évben 90 gyermek iratkozott be a tenisziskolába, a klub igazolt játékosainak száma pedig 56.

— A helyzet javulásával edzőink több iskolába is ellátogattak, kis hálókat, ütőket vittek magukkal, és bemutatták a sportágat a gyerekeknek. A tanárok hozták a fiatalokat az iskolákból, főleg elsősökről és másodikosokról van szó, de hozzánk már hatéves kortól jelentkezhetnek a teniszezni vágyók. Ezt a klub Facebook-oldalán, illetve honlapján tehetik meg, vagy telefonon — Demeter Tibor szívesen válaszol az érdeklődők kérdéseire. Az újabb tenisziskolát április 15-e körül kezdjük, ha a járványhelyzet lehetővé teszi. Az idén a tavalyi sikerek felülmúlására törekszünk, habár ennél jobb eredményeket már nehezen lehet elképzelni. Próbálunk minél sikeresebben szerepelni, és újra az ország legjobb teniszklubja szeretnénk lenni — mondta Irsai László, a Spartacus Teniszklub alelnöke, majd hozzátette, hogy a Vajdasági Sportszövetség eszközeiből az elmúlt évben el kellett volna végezni a klubhoz tartozó csarnok szigetelését és a nyílászárók cseréjét, ez azonban az ismert helyzet miatt várhatóan az idén történik meg.


A női csapat az idén a 3. helyet szerezte meg (Spartacus Teniszklub felvétele)

A tenisz nemzetközi vérkeringéséről szólva szót ejtettünk Novak Đoković kiváló teljesítményéről, miután a szerb világelső februárban kilencedik alkalommal nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokságot.

— Đoković olyan ragyogóan játszott a Medvegyev elleni döntőben, hogy az orosznak egy pillanatra sem fordulhatott meg a fejében, hogy bármit elérhet azon a mérkőzésen. A szerb játékos már a döntőt megelőző meccseken is sérülten szerepelt, a finálét követő CT-vizsgálat bebizonyította, hogy a hasfala bal oldalán 3 centiméteres repedés jött létre az izmon. Emiatt nem utazott el Dohába és Sanghajba, ahol őt nagyon tisztelik, és legközelebb az április közepén rajtoló miami tornán láthatjuk. A keménypályás torna után következnek az európai salakos tornák Monte-Carlóban, Madridban, Rómában majd a francia nyílt teniszbajnokság. Úgy vélem, Đoković az idén behúzhatja a Grand Slamet, azaz mind a négy Grand Slam-tornán a magasba emelheti a győztesnek járó serleget. A feltörekvő fiatalok nem léphetnek a nagy hármas, Đoković, Nadal és Federer helyébe. Ezzel már elkéstek, hiszen egyiküknek sincs esélye tizennyolc Grand Slam-torna megnyerésére. Đoković huszonegy, Nadal tizenhét, Federer pedig tizenkilenc évesen nyerte meg első GS-tornáját. Medvegyev huszonhárom, Tsitsipas huszonnégy, Thiem huszonhét éves, és csak utóbbinak van GS-torna-győzelme, mivel az amerikai nyílt teniszbajnokságon Đokovićot leléptették. Kétségtelen, hogy ők kiváló játékosok, idesorolnám még Zverevet is, de még arra sem érettek, hogy nagy tornát nyerjenek addig, amíg a nagy hármas tagjai pályán vannak — vélekedett Irsai.

A feltörekvő Fucsovics Márton szerepléséről, aki a közelmúltban Rotterdamban döntőt játszhatott egy ATP-tornán, elmondta, hogy a nyíregyházi játékos még előrébb tartana, ha 18 évesen nem hagy ki két évet, ennek ellenére Fucsovicsnak van esélye, hogy stabil TOP 20-as játékos váljék belőle.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg A Pálya Széléről rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..