Senki sem állhat az értékek felett

Senki sem állhat az értékek felett

Régóta súlyos gondok vannak Európa társadalmi és politikai önvédelmi rendszerével. Az öreg kontinensen eluralkodott nyugati típusú, materialista és szélsőségesen szabadelvű politika hosszú-hosszú ideje bomlasztja azokat az értékeket, amelyek egykor Európa országainak jelentős részét összetartották. Manapság szitokszónak számít a nemzet, a család, a különféle múltbéli értékek, vagyis minden, ami egy nép vagy nemzet társadalmi kohézióját alkotja.

Mindezek helyett az értékek helyett Európa polgárai egy gazdaságilag rendkívül kiszolgáltatott és elvtelen társadalmi rendszer tagjai. Ez a bizonyos rendszer folyamatosan azt sugallja: mindenki felejtse el, honnan jött, és hogy hová tartozik. Ehelyett egy hamis illúziókra épülő rózsaszín világot tár az emberek elé. Ez alapján semmilyen értelemben sincsenek határok, sem korlátok. Mindenki azt tehet, amit akar, és a moralitás csupán avítt naivitás.

Szóval Európa nyugati fele, úgy tűnik, jól elvan a saját maga alkotta rózsaszín valóságban. Olyan ez, mintha az emberek egy finoman illatozó, langyos, ízletes, puha pudingban tengetnék mindennapjaikat. Szinte már megszűntek az értékek és a hagyományok, legalábbis ezt sugallja a rendszer, ezért azokat valójában már nem is kell ápolni, illetve figyelembe venni. Sőt, sokan úgy vélik, hogy a „világszabadságért” folytatott sajátos küzdelem értelmében valósággal le kell rombolni, illetve bontani mindent, ami nem felel meg a háttérhatalom irányította világnak. Éppen ezek egyébként azok a pontok, amelyek veszélyesen kiegyenlítenek mindent, mindenféle szélsőségességet, legyen az akár keleti elvakult radikalizmus vagy nyugati erkölcstelen materializmus.

A közelmúlt tragikus párizsi eseményei egy dologra világítanak rá, mégpedig arra, hogy senki sem helyezheti magát az értékek fölé. Azok sem, akik sajátos világnézet vagy vallás alapján véres merényleteket hajtanak végre, és azok sem, akik mindenféle vallási, nemzeti vagy egyetemes értéket tesznek nap mint nap gúny tárgyává.

Jó volna tehát új alapra helyezni, avagy átértelmezni Európa jelenlegi helyzetét. A nagy előrenyomulásból, rohanásból és a korlátok nélküli szabadelvűségből eddig nem sok jó született. Ideje volna felébredni. Az emberek többsége ezt érti és érzi is, ennek ellenére mégis egyre deviánsabb politikai és társadalmi rendszerek alakulnak ki.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Jegyzet rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Senki sem állhat az értékek felett
Heti Jegyzet
Senki sem állhat az értékek felett
Heti Jegyzet
Facebook

Támogatóink