
A muzslyai Amatőr Szakácsok és Hagyományápolók Egyesületének tagjai a múlt szombaton az egyesület székháza előtt társalgódélutánt szerveztek, melyen a férfiak birkapaprikást, a szorgos kezű háziasszonyok pedig lángost készítettek és árultak — jutányos áron.
Míg a bográcsokban rotyogtak, valamint sültek a finom étkek, addig a jelenlevőket a hagyományápolók zenekara szórakoztatta. A társalgás, barátkozás, a régmúlt idők és gyermekkori élmények felidézése mellett az esemény fő célja ama polgárok megsegítése volt, akiknek igen alacsony a nyugdíjuk, és a mindennapi étkek elkészítése nagy kiadás számukra.
A szervezők kiemelték: szeretnék, ha a helybeliek ötleteikkel, javaslataikkal színesebbé és vonzóbbá tennék az effajta rendezvényeket, bevonva a fiatalabbakat is, megtanítva őket a hagyományos muzslyai és magyar ételek elkészítésére. Az egyesület tagjai néhány civil szervezettel és egyesülettel összefogva javában készülődnek az augusztus 1-jére tervezett Muzslyai nyár elnevezésű rendezvényre, melyet — a hagyományokhoz hűen — a Napsugaras-tó partján tartanak meg.