home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Segélyszolgálat
Perisity Irma
2018.01.02.
LXXII. évf. 52. szám
Segélyszolgálat

Amikor a megbeszélt helyen találkoztunk, első pillantásra úgy tűnt, egy hatvan év körüli, tanyasi asszony lesz a beszélgetőtársam.

Erre utalt az egyszerű öltözete, a keze, az elmélyült ráncai. Külsejére azonban rácáfolt a kifogástalan beszédmodora és a viselkedése, mely alapján kialakult a véleményem róla: tiszteletet parancsoló. Ahogyan élete története is.

 

— Már régóta tervezem ezt a beszélgetést, de sosem volt rá elég időm. Most egy kicsit lassultak körülöttem az események, úgy érzem, itt az ideje, hogy beszéljek a sorsomról, mely egy cseppet sem volt kegyes hozzám. Megettem már a kenyerem javát, meg kell hát ejtenem ezt a nyilvános gyónást, mielőtt a mennyországba jutok — mondja, majd elneveti magát. — Mert én úgy érzem, Szent Péter szélesen kitárja előttem a kaput.

Nagyon egyszerű család szerelemgyereke vagyok. Van erre mifelénk egy más elnevezés is, de azt utálom, a szerelemgyerek, ugye, sokkal szebben hangzik. Kétéves voltam, amikor az anyámat elvette egy falubeli öreglegény, és az volt az első dolga, hogy hivatalosan is a nevére vegyen. Ezért sokáig nem tudtam, hogy nem az igazi apám. Nem született gyerekük, a nevelőapám pedig úgy gondoskodott rólam, hogy senki sem gondolta, hogy nem ő az apám. Csak nyolcosztályos iskolát fejeztem be. Az apám napszámba járt. Anyám beteges volt, apám úgy tartotta, elég, ha elvégzi a ház körüli teendőket. Az egyszobás házunk mellett volt néhány kapa fekete homok, melyben jól megtermett a konyhakerti vetemény. Anyám inkább ekörül tevékenykedett, így nyáron a piacra is jutott a terményből. Már tizenöt éves koromban jó munkaerőnek számítottam. Nemcsak a nyári idénymunkában vettem részt, hanem tüzelőt is gyűjtöttem apámmal az erdőben.

Húszéves voltam, amikor munkát kaptam egy gyárban. Termékcsomagolás volt a feladatom. A nyolcórás munkaidőt a szalag mellett töltöttem, és vég nélkül csomagoltam az elém futó készterméket. Hat évig. Akkor azt mondtam, tanulni akarok, többet szeretnék ennél a munkánál. Beiratkoztam a közgazdasági középiskola esti tagozatára, és három év múlva megvolt a diplomám. A gyárban szerettek a munkatársaim, és a főnökök is megbecsülték a szorgalmamat, ezért jutottam könyvelői munkához. És onnan is mentem nyugdíjba harminc év után. Közben persze folyt az élet. Megismerkedtem egy munkatársammal, előtte nem is volt igazi kapcsolatom. Egy nagyon rendes, csöndes ember volt, aki nekem minden tekintetben megfelelt. Úgy éreztem, ideje, hogy családot alapítsunk. Meghallgatott az ég, hiszen teherbe estem. Viszont kiderült, hogy ő nős, van egy zátonyra futott házassága, melyet nem tud megszakítani, mert a felesége sokat betegeskedik. Megértettem az érveit, és noha ő azt mondta, nem hajlandó vállalni a gyereket, én mégis megszültem a lányomat, az apjával pedig megszakítottam minden kapcsolatot.

A szüleim nem vetették a szememre a törvénytelen gyereket, mindketten imádták az unokájukat. Soha nem kértem tartásdíjat. A lányom tizenöt éves volt, amikor elmeséltem neki a születése történetét. Nem ítélt el, nem utált meg, csak együtt sírt velem, mondván: mami, de sokat kínlódtál miattam. Megmagyaráztam, hogy ő a legszebb ajándék az életben, bármit megtettem volna, illetve a jövőben is megtennék azért, hogy boldog legyen. Egyetemre szeretett volna menni, így a nyugdíjaztatásom után is dolgoztam: a kertben kora tavasztól késő őszig mindennel foglalkoztam, amire a piacon igény volt. Közben előbb az apám, majd három év múlva az anyám is meghalt. Harmadéves egyetemista volt a lányom, amikor — több mint húsz év után — az apja felkeresett. El sem tudtam képzelni, mit akarhat.

Elmesélte, hogy a felesége végül teherbe esett, és szült egy fogyatékos fiúgyermeket. Egy ideig minden rendben volt, de amikor a fia tízéves lett, a párja hirtelen meghalt. Úgy érezte, a félresikerült életéért a fia ápolása és nevelése a büntetése, így hát zokszó nélkül tette. Sosem nősült meg újra, és amíg nyugdíjba nem vonult, addig az anyósa segített nekik. A fiú önmagát ellátni tudó, aránylag értelmes legény, akinek csak időnként van szüksége mások segítségére. Nagyobb volt viszont a baj a lányom apjával: az orvosok mindössze néhány hónapot jósoltak neki. Tehát azért keresett fel, hogy megkérjen, a halála után vegyem magamhoz a fiát, mert nincs senkije, akire rá merné bízni. Tudja, hogy annak idején csúnyán viselkedett velem, ezért minden erejére szüksége volt, hogy hozzám forduljon. A lányommal megbeszéltük a dolgot. Amíg az apja meg nem halt, néhányszor elhoztuk hozzánk a fiút. És talán az égiek szíve is megesett rajtunk, hiszen hihetetlenül gyorsan hozzánk szokott. Az apja halála óta három év telt el, s a két gyerek úgy ragaszkodik egymáshoz, mintha mindkettőt én szültem volna. A lányom szerint én vagyok a világ legjobb segélyszolgálata.


A nyitókép illusztráció: Pixabay.com

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..