home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Segédtankönyv közgazdasági középiskolásoknak
Kartali Róbert
2021.02.05.
LXXVI. évf. 5. szám
Segédtankönyv közgazdasági középiskolásoknak

A Magyar Nemzeti Tanács és a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola kiadásában megjelent a Bankvilág című segédtankönyv középiskolások részére. A kiadványt pénteken mutatták be ünnepélyes keretek között Szabadkán, az MNT székházában.

A segédtankönyvet, melynek szerzői Loboda Szonja és Lazić Éva, a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola szaktanárai és a kiadvány recenzense, Tóth Kornél, a Zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola igazgatója mutatta be. A Bankvilág című könyvet a szabadkai Bosa Milićević Közgazdasági Középiskola, a Zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, a topolyai Dositelj Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola, valamint az Óbecsei Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola diákjai használják majd.

— A Magyar Nemzeti Tanács nagy vállalkozásba fogott az idén, hiszen 18 tankönyv fordítását vállalta fel, melyek a gimnáziumok új tanterve szerint íródtak. Ezek után a szakközépiskolás tankönyvek fordítása, illetve megírása kerül a középpontba, de az MNT nem szeretett volna tétlenül várni, ezért segédtankönyvek kiadását irányozta elő — emelte ki a rendezvényen Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke. — Ez már a nyolcadik segédtankönyv, mely kiadásra kerül a szakközépiskoláknak. Öt segédtankönyvet sikerült kiadnunk, illetve támogatnunk a középszintű zeneiskolának, elkészült egy tankönyv a középiskolások számára, melynek segítségével a szerbet mint nem anyanyelvet tanulhatják, a 2019-ben megjelent Pénzvilág után a most kiadott Bankvilág című segédtankönyv pedig már a második, amely a közgazdasági szakirányú középiskolákban tanuló diákoknak szól.

Az elmúlt években a tankönyvkiadó intézetek figyelme inkább az általános iskolás korosztályra irányult, hiszen az első, a második, a harmadik, az ötödik, a hatodik és a hetedik osztályok is reformon estek át. A negyedik és a nyolcadik osztály jövőre kerül bele ebbe a folyamatba, ezzel pedig végéhez ér az általános iskolák reformja. Kulcsfontosságú, hogy a tankönyvek magyarul íródjanak, mert a szerzői tankönyvek jobb minőségűek, mint azok, amelyeket szerb nyelvről fordítanak le magyarra — tette hozzá Jerasz, majd arról is szót ejtett, hogy a pedagógusok nagyon nehezen vállalják, hogy egy-egy tankönyv szerzői legyenek.

— Arra szeretnénk ösztönözni a tanárokat, hogy legyenek könyvek szerzői, hogy azokat a jegyzeteket és kéziratokat, amelyeket használnak, bocsássák az MNT rendelkezésére, származzanak azok akár magyarországi, akár szerb nyelvű könyvekből, amelyekhez hozzáadták saját tapasztalatukat, és kiegészítették azt azzal a tudással, amelyet az elmúlt évek során a tanításban szereztek. Mi pedig igyekezni fogunk minden ilyen felkérésnek, megkeresésnek eleget tenni, és ezeket a jegyzeteket segédtankönyvként kiadni.

A Bankvilág című segédtankönyv 500 példányszámban jelent meg a magyar kormány, illetve a Nemzetpolitikai Államtitkárság, valamint a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, a Magyar Nemzeti Tanács pedig ingyenesen bocsátja a szakközépiskolások rendelkezésére. Az új tankönyveket a bemutató után át is adták az érintett középiskolai igazgatóknak.

Fényképezte: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..