Sárgul már a kukoricaszár
Kónya-Kovács Otíla
2020.10.08.
LXXV. évf. 40. szám
Sárgul már a kukoricaszár

A tordai határban immár tizenkettedik alkalommal gyűltek össze a hagyományőrzők, hogy bemutassák, eleink hogyan végezték el a kukorica betakarítását.

A résztvevők először is elővették a reggelit, mely olyan bőséges volt, hogy mindenkinek jutott belőle kóstoló. Régen, mint mesélték, olyasmit vittek a földekre, ami a háztól kikerülhetett: túró, szalonna, sonka, hagyma, kovászos uborka, málé, továbbá gyümölcs, mely éppen érett: alma, körte, szőlő. A jó házi kenyér sem maradhatott el, valamint házi pálinka is volt a batyuban.

A régi hagyományok bemutatásához már kevés „új” dolgot adhat hozzá a ma embere, viszont még mindig eszébe jut valakinek, hogy egy-egy játékot is odacsempésszen a reggeli mellé. A gyerekek egykoron maguk alkották meg a játékukat. Készítettek babát, a kukorica bajuszából hajat fontak neki, a csuhéból ruhát „varrtak”, és lehetett babázni. A fiúk górét „építettek” csumából, amilyen magasra csak fel tudták rakni. Emellett bújócskázni meg zavarócskázni is lehetett a kúpok között, a friss levegőn hancúrozva.

A szerszámok is a megszokottak, szárvágó, sarló, cüvek. Ezek ma már csak a kukoricafesztiválokon kerülnek elő. Régen puhán vágták a szárat, amikor harmatos volt, jó korán, esetleg holdfénynél. Nem is vagdosta össze az emberek kezét és arcát az éles levél.

Hogy kukoricából mi minden készül, végiggondolni is sok… Például főtt vagy sült kukoricát ki ne evett volna már? A főtt „lófogú” kukoricát, bőségesen meghintve cukorral, úgy ették, mint ma a csipszet. Aztán a tökös vagy a paradicsomos málé is népszerű volt, meg nagyon finom — mondták többen is —, hát még a ganca és a mamaliga… Ma már aligha ennék meg a gyerekek.

Ezeknek az emlékeknek a felidézésére volt jó a mostani tordai kukoricafesztivál is, melynek hivatalos megnyitóját a faluban, a sportközpontban tartották meg. Pásztor István, a VMSZ elnöke nyitóbeszédében elmondta, mindannyian feltöltődve térnek haza a tordai rendezvényről, hiszen ott mindig jó a hangulat, a közösség egyként tesz azért, hogy a vendégek kiválóan érezzék magukat.

A koronavírus-járványról még ilyen gondtalan pillanatokban sem lehetett megfeledkezni, hiszen elmaradt a pálinkaverseny, a kulturális programok, a szűkebb és tágabb környék művelődési egyesületeinek bemutatkozása, és a testvértelepülésekről sem érkeztek versenyzők. Lélekben azonban mindenki ott volt, a tordaiak sokat emlegették az anyaországi és a romániai jóbarátokat.

A főzőcskézést megtartották a sportközpontban, a tágas helyszínen mintegy 35 csapat készítette el a hagyományos étkeket. Volt ott zúzapörkölt farkasgombával, babpaprikás, marha- és disznópörkölt, rántott leves, zöldbabfőzelék, becsinált leves, édeskáposzta, hét vezér tokány meg nyárson sült birka. Az amatőr szakácsok már nagyon „ráéheztek” a főzőcskézésre, és nem leplezett örömmel kavargatták a bográcsban rotyogó ételeiket.

Fényképezte: Kónya-Kovács Otília

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..