home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Sanghaj utcáin
István Márta
2014.12.03.
LXIX. évf. 49. szám
Sanghaj utcáin

Kínában több mint negyven olyan város van, amelyben egymilliónál több ember él. Ezek egyike Sanghaj (jelentése: a tengeren), ahol 18 millió ember lakik. Ez egyúttal a világ legnagyobb kikötővárosa is. Sanghaj az ország jövője.

A város területe (6218 négyzetkilométer) a Jangce folyó hordaléka által feltöltött síkság. A tengerszint feletti magassága négy méter. A Huangpu-folyó két részre osztja a várost: Puxi a nyugati oldalon levő régi, Pudong pedig a keleti részen épült futurista város. A folyó mintegy 28 km-re csatlakozik a Jangcehoz, az pedig onnan 40 km-re ömlik a tengerbe, és az onnan érkező hajók egészen a városig fel tudnak jönni a széles és mély folyókon.

Az első estét a Bundon töltöttük, gyönyörködve a színes fényáradatban úszó épületekben, hidakban, a turistákat szállító színes hajókban. Látogatók ezrei özönlenek oda Kínából és az egész világból. A Bund elnevezés a hollandoktól származik, egykor gátat jelentett a Huangpu-folyó partján. A több mint egy kilométer hosszú, fából kirakott egykori gátból közkedvelt sétatér lett. A forgalmas utcában van még néhány európai stílusú épület, mely a XIX. század végén és a XX. század elején épült. 33 méter magas tornyával ma is kiemelkedik közülük az egykori kínai folyami vámhatóság központi épülete — mint egyike a legismertebb és legmagasabb építményeknek Kínában. A folyón túl a Kelet Gyöngye tévétorony (Oriental Pearl Tower, 468 m) 2010-ben a város legmagasabb épülete volt. Akkoriban már épülőben volt egy annál magasabb irodaház is, a 492 m magas Shanghai World Financial Center. Idegenvezetőnk elmondása szerint városukban mintegy négyezer felhőkarcoló — több, mint amennyi New Yorkban — van.

Sanghaj napjainkban Kína legkorszerűbb és a Nyugathoz leginkább hasonlító városa. Sétánkat a Bundon másnap megismételtük, és a futurista épületeknek nappal új varázsa lett. A sétatéren mindenki szabadon készít fényképeket, illetve fényképezkedik, a helybeliek pedig a portékájukat kínálják, leginkább olcsó karórát. Úgy tartják, hogy Kínában a sanghaji nők a legszebbek, amire az ott lakók nagyon büszkék. Szépségét tárta elénk a ki tudja, hány ezer mikulásvirággal díszített útszegély is. Kína ennek a dísznövénynek a hazája. A Nanjing utat a világ legforgalmasabb bevásárlóutcájának tartják. Rengeteg üzlet és nyugati típusú bevásárlóközpont található itt, melyből egész Kínában az elsőt éppen ezen a helyen nyitották meg. Egykor a Broadway és az Oxford Street keverékének tartották, mert az utcában számtalan színház is működött. A kirakatokban külföldi és ázsiai luxustermékek egyaránt láthatóak. A nyalánkságokból óriási a választék. Talán jobb is, hogy a külföldiek nem tudják, miből készülnek. Az árakat kínaiul tüntetik fel, az eladók közül pedig csak kevesen értenek angolul. Kínai csokoládét vásárolni kalandos élmény volt. Választhattam a nyugati, európai csoki vagy valamilyen kínai csemege közül. Abból a cukorkából kértem, amelyből a legtöbben. Nem bántam meg, bár az ízével akadt némi gondom. Szokatlan volt. Így aztán nagyon kevéssel is beértem.

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..