Sándoregyháza a fotósok fókuszában

Sándoregyháza a fotósok fókuszában

Tizedik alkalommal tartották meg a dél-bánsági Sándoregyházán az Ivanovo u fokusu elnevezésű fotószafarit. A szakmai találkozó a helyi Dunavac fényképészcsoport és a Žarko Zrenjanin Kultúrotthon közös szervezésében valósult meg.

Az egész napos rendezvényre április harmadik vasárnapján került sor, másfél száznál is több szerbiai, illetve macedóniai amatőr, illetve profi fényképész részvételével. A korábbi években bejáródott gyakorlatot követve a szervezők ezúttal is számos markáns helyszínt és örökségmentő témát kínáltak fel vendégeiknek a fénybe írt impresszióik megvalósításához. Így tárulkozott fel objektívjeik előtt újra az 1892-ben épített Szent Vendel-templom beltere, csónakázási lehetőség nyílt számukra a Kis-Dunán (Dunavacon), fotózhatták az ebből az alkalomból helyi viseletbe öltöztetett embereket a végérvényesen letűnt világról mesélő ivanovai lakóházak miliőjében...

Jegyzetünk fényképei a rendezvénytől függetlenül, több korábbi sándoregyházi helyszínelésünk alkalmával készültek. 










A szerző felvételei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Sándoregyháza a fotósok fókuszában
Bánáti Újság
  • Borbély Tivadar
  • 2019.10.11.
  • LXXIV. évfolyam 41. szám
Facebook

Támogatóink