A Szabadkai Gyermekszínházban márciusban mutatták be Lénárd Róbert Csipkés Sámson és az Elveszett Mesterségek Múzeuma című drámáját, melyet Puskás Zoltán rendezett. A címben is szereplő Sámson egy gyerek nyomozó, aki nagymamáinak (akikből három is van neki) segít megtalálni, hová tűnt a mesterségük, hiszen egyik napról a másikra azok voltak-nincsenek. És hasonlóan gyanús dolgok történnek a többi, régi mesterséget űző városlakóval is.

Fotó: Baráth Attila

Főszereplőnk, Sámson (Kőműves Csaba Bence) tehát akcióba lendül, hiszen számára a nagymamái a legfontosabbak a világon. Hamarosan a nyomok el is vezetik a gyanúsítotthoz. Ám gyorsan kiderül, hogy a háttérben egy még gonoszabb „valaki” áll, egy számítógép. Őt kell legyőzni.

„Egy olyan világban, ahol a robotok hamarosan felváltják az emberi munkaerőt, és mindinkább számítógépes rendszerek között éljük mindennapjainkat, különösen fontos, hogy ne feledkezzünk meg a hagyományos mesterségekről. Ezek a mesterségek kultúránk mélyéből fakadnak, mégis lassan a feledés homályába vesznek. Amit emberi kéz, tudás, szív és lélek képes megalkotni, azt a mesterséges intelligencia soha nem tudja felülmúlni. Óvjuk, amit apáink, anyáink és azok szülei kemény munkával ránk hagytak!” – írta a rendező, Puskás Zoltán.

Egy fontos témára irányítja rá a figyelmet az előadás, s teszi ezt igen szórakoztató formában, a musicalek világát idézve, sok tánccal, zenével, énekkel. A történet, a probléma nem csak és kizárólag vajdasági fenomén, az egész világot érinti, a helyszínek is erre utalnak, lehetnénk bárhol, akár egy amerikai kisvárosban is, de egy falucskában is, Bánátban. Az előadás után elgondolkodhatunk: milyen emberi munkákat fog tudni felváltani az egyre inkább jelen levő robotizáció, mely szakmák, mesterségek tűnnek el a föld színéről az MI megjelenésével és térhódításával? Erről a gyerekekkel is tudnak utána beszélgetni a szülők.

A rendezés mellett a díszlet- és a kosztümterveket is Puskás Zoltán jegyzi, apró lámpások világítják meg a színpadot, a helyszíneket vetítik, a képek legtöbbje MI-vel készült, látunk egy házikót, melyet egy nyugodt tavacska ölel körül, borospincét, egy óriási vasalt ajtó, szövőszoba vagy egy utca képét.

A dalszövegeket is Lénárd Róbert írta, a zenét Klemm Dávid és Erős Ervin szerezte, az előadás zenei világa slágergyanús, musicales dalokból áll össze. Ahogyan a nagykönyvben is meg van írva, mindenkinek van egy dala, az előadás végén egy közös záró grand finale, melyben mindannyian megnyugszunk, hogy jó helyre kerültek a régi mesterségek, nem kell aggódnunk, továbbra is találkozhatunk velük, megőrizték őket. 

Az előadásban bábokkal is dolgoznak a színészek, a három, nagymamát játszó színész arcát például soha nem is látjuk, idős nőket ábrázoló maszkok mögül halljuk a hangjukat, majd a lázadozó, mesterségüket keresők arca is maszk formájában kerül elénk. Élethű élettelen maszkok élednek fel előttünk. Jól használják őket a színészek, egészen elfeledtetik velem, hogy nem egy élő arc beszél hozzám.

Az előadás szereplői: Kőműves Csaba Bence, Gál Elvira, Fridrik Gertrúd, Sz. Budanov Márta, Vörös Imelda, Greguss Zalán és Kocsis Endre. Visual: Baráth Attila, hang: Dienes Ákos, világítástervező: Majoros Róbert.

Az előadás elsősorban gyerekeknek készült, ám garantálom, hogy a felnőttek sem fognak unatkozni. Ha a kedves olvasó kedvet kapott, figyelje a Szabadkai Gyermekszínház oldalát, hiszen van egy jó hírem: mivel az előadás ajánlott korosztálya 5+-os, egészen biztos vagyok benne, hogy mindegyik olvasónk elmehet megnézni.