Sál, sapka, kesztyű!
Orosz Ibolya
2014.02.11.
LXIX. évf. 7. szám
Sál, sapka, kesztyű!

A pártelnök mint Superman. Aleksandar Vučić, ahogy a képregényhős Superman (lebegő-lobogó piros selyempalásttal a vállán) egy gyerekkel a karjaiban fut a helikopter felé. Elszántan és megállíthatatlanul ment ki egy gyereket — az orkán erejű szél okozta hótorlaszok miatt az autóúton elakadt gépjárművek valamelyikéből.

Bevallom: nekem nem kellett megnéznem ezt az interneten terjedő szellemes kis videót (csak az esemény másnapján láttam) ahhoz, hogy kuncogni kezdjek. Még azon az estén elnevettem magam kínomban, amikor a tévéhíradó bemutatta az eredeti felvételt. Kínomban, mondom. Hiszen maga a helyzet egy csöppet sem volt komikus: ott, Bácsfeketehegy határában, az autóúton emberek százai rekedtek a gépjárművükben, maradtak hosszú órákra a hótorlaszok rabságában. Nincs épeszű ember, aki ne fogta volna föl a helyzet súlyosságát, akiben az étlen-szomjan fagyoskodó utasok sorsa ne ébresztett volna együttérzést. Én sem rajtuk nevettem. Hanem az SZHP elnökén, a szerbiai kormány első alelnökén, akiről lesírt: elsősorban fényképezkedni, szerepelni érkezett. Hajadonfővel állt a kamerák elé nyilatkozni — a 80–100, sőt annál is több kilométeres óránkénti sebességgel tomboló szélben! Nem hiszem, hogy azért, mert az anyukája nem tanította meg neki még kicsi korában, hogy ,,Sál, sapka, kesztyű, kisfiam!’’ Inkább arról van szó, hogy Vučić attól tartott: a rossz ,,forgatási viszonyok’’ miatt a választópolgárok nem ismerik fel, ha vastag kötött sapkát húz, vagy usánkát nyom a fejébe. (Az a fekete suba, a šubara szóba sem jöhetett, az ugyanis a Šešelj-idők ifjú titánját juttatná eszébe azoknak, akik egy kicsit is emlékeznek...) Hogy szerepelni jött, hogy kiváló kampányfogásként fogta föl ezt a kínálkozó helyzet, az abból is látszott, ahogyan mentett. Fél térdre rogyott a hóban, fölegyenesedett, ám akkor sem adta ki a gyereket kezéből — pedig ketten is ott voltak, hogy átvegyék tőle. De ő nem adta. Csak futott, futott. Mintha a helikopter pilótája meg merte volna tenni, hogy felszáll, és nem várja be.

Szóval: nagyon kilógott a lóláb. Ettől lett annyira szánalmasan nevetséges Aleksandar Vučić nagy-nagy igyekezete. Tudom. Láttam és hallottam, amint utóbb azt üzente: szégyellje magát mindenki, akinek azokban a drámai pillanatokban nevetni, ironizálni volt kedve. Nem roskadtam magamba — nem a dráma szenvedő alanyain kuncogtam, hanem őrajta. Arra is panaszkodott, hogy némelyek túl messzire mentek a kommentjeikben, és degeneráltnak nevezték a kimentett gyereket. Én ilyesmit nem láttam, de nem kételkedem abban (Szerbiában élek), hogy volt ilyen. Egyetértek Vučićtyal: ez minősíthetetlen. Mint ahogy minősíthetetlen a bulvársajtónak az a „turkálódása” is, hogy a szóban forgó gyerek nemzetiségére nézve albán (ezért ki se kellett volna menteni?!). De ez már nem az én saram. Abban a sajtónak aligha nevezhető bulvárpocsolyában is ő az úr. Ő, a radikálisból haladóvá lett pártvezér, aki úgy kavarja a bugyborékoló piszkos iszapot, úgy halászik a zavarosban, úgy mártogatja annak sarába politikai ellenfeleit, ahogy akarja. Lelke rajta. Csak ne panaszkodjon! Egyébként sem hiszem, hogy a gyerek miatt történt, ami történt: valaki cenzúrázni kezdte az internetet. Valaki egy időre eltüntette, elérhetetlenné tette a Superman jelmezében ügyködő pártelnökkel élcelődő videót és a hasonló szellemességeket. Vučić tagadta, hogy erre ő adott volna utasítást. De ami történt, megtörtént. Annak pedig (mármint a cenzúrázásnak) a fele sem tréfa.

Nem az élcelődésnek, a humornak, a csipkelődő bírálatnak kell útját állni ebben a választási kampányban. Hanem a hülyeségnek. Annak a sok ökörségnek, hatásvadász marhaságnak, ígéretként kimondott badarságnak és bunkóságnak kellene útját állni, amelynek kényszerű szem- és fültanúi leszünk majd az előttünk álló egy hónapban. Annak, hogy összehordjanak nekünk hetet-havat. Mint ahogyan azt az egyelőre kormányfő Ivica Dačić tette a minap. ,,Tadić és ti, a demokrácia istenei — Amon Ra, Zeusz meg a többiek — ereszkedjetek már le egy kicsit a földre. Nincs az az oltás, amely visszahozna benneteket a hatalomba. Ti már a múlt vagytok’’ — mondta, s megint nevetnem kellett kínomban. Sehogy sem tudtam felfogni, hogy mi köze a demokráciához az egyiptomi napistennek, akit abban az időben a világ urának tartott a hiedelem. És hogy került a képbe az olümposzi isten, Zeusz, a mindenség királya, az ég, a viharok és a villámok ura. Hacsak nem azt akarta sugallni, hogy Tadić műve volt az a sok vajdasági hótorlasz.

Egyetlen dolog vigasztal. Az a szerencsénk, hogy ez a választási kampány minden korábbinál rövidebb lesz. Március 16-áig már csak 32-őt kell aludnunk. Aztán túlesünk rajta. Nevetni pedig szabad. Azt nem tilthatja meg, és nem veheti el tőlünk senki.   

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Kaleidoszkóp rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..