Már lassan megszokjuk, hogy nálunk bizony az IMF szabja meg, hogy emelkedhet-e az állami alkalmazottak bére és a nyugdíj, hogyan alakul az áram ára, hány munkást kell elbocsátani az állami vállalatokból.

Valószínű azonban, hogy nem egységes emelés lesz — mert lesz, az biztos —, hanem a különféle ágazatokban különböző mértékben emelik a bért. Vezető politikusaink korábban a nyugdíjasoknak, a katonaságnak és a pedagógusoknak is több pénzt ígértek. A valutalap pedig folyamatosan dicséri országunkat, ezért biztosan nem lesz szőrösszívű, és jóváhagyja majd a nyugdíj- és béremelést. Ez annál is inkább valószínű, hiszen a készenléti hitelmegállapodás hamarosan lejár, és a kedvező reformfolyamatokról szóló szózatok az IMF marketingjét is segítik: sikeres programot hajtottak végre Szerbiában.

A hőn áhított béremelés számos folyamat következménye lehet(ne). A klasszikus közgazdasági felfogás szerint 1%-os béremeléshez legkevesebb 1-2%-os GDP-növekedésre van szükség. Ezt azonban az egyéb körülmények sok esetben felülírhatják. Az infláció alakulása, valamint a munkaerőpiaci folyamatok is befolyásolják a bér alakulását. Az állami szektorban és a nyugdíj esetében viszont az államnak döntő szerepe van, illetve az állammal kötött megállapodás értelmében az IMF is megszabhatja ezeket. Az első félévben a GDP-növekedés elmaradt a várttól, mindössze 1,3%-ot tett ki. Az IMF is a korábbi 3%-ról 2,3%-ra mérsékelte a 2017. évi gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését. Az év elején az energiatermelés téli nehézségei, majd pedig az aszály miatt — mely a mezőgazdasági termelésre volt kedvezőtlen hatással — a gazdasági növekedés kisebb lett a vártnál. A januári hideg időben nem tudtak annyi szenet kitermelni az ország áramellátásáról gondoskodó hőerőműveknek, mint amennyit terveztek.

Az aszály pedig visszaveti a GDP arányában nálunk még mindig jelentősnek tekinthető agrárium teljesítményét. A nem hivatalos változat szerint volt egy kis politikai nyomásgyakorlás azt illetően, hogy a külszíni fejtést már az év elején fokozni kell, éppen azért, hogy később dicsekedni lehessen a GDP-növekedéssel. Csakhogy a talaj megcsúszott, és a kemény fagyok is nehezítették a kitermelést, így az egész a visszájára fordult. Az aszály esetében pedig ismét téma lett az öntözőrendszerek kiépítése. Arról keveset beszélnek, hogy a GDP miért függ még mindig ilyen nagy arányban a szántóföldi növénytermesztéstől — ez ugyanis az elmaradott agrárországok jellemzője.

A miniszterelnökünk egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy a kormány jövőre folytatja-e az együttműködést az IMF-fel. Viszont még a júniusi megválasztása után azt mondta, Szerbia valószínűleg nem kér majd újabb hitelt a nemzetközi szervezettől, mivel az gyakran a szükségesnél is szigorúbb megszorító intézkedéseket kér, ami esetenként gátolhatja a növekedést. Ha tehát nem lesz újabb hitelmegállapodás, az IMF-nek a jövőben nem kell jóváhagynia a nyugdíj- és a béremelést sem. Maga a megállapodás azonban lényegében nem is arról szólt, hogy a hitelt is felhasználjuk. Erre nem is került sor. Az IMF-megállapodás egyfajta hivatkozási pont volt: azzal lehetett igazolni, megmagyarázni a népszerűtlen megszorító intézkedéseket.

Az is többször elhangzott, hogy a külföldi befektetők és hitelezők számára pozitív üzenet, ha az IMF koordinálja a reformokat. A bér és a nyugdíj pedig valóban nagyon alacsony, bármihez hasonlítjuk is. Kérdés, hogy a jövőben a hivatkozási alap, az ürügy megszűnésével mennyire lesznek befolyásolhatóak a döntéshozók, ha a pedagógusok, majd a katonaság, a rendőrség és a nyugdíjasok is tartják a markukat. Miközben, mint tudjuk, csak addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takaró ér. Annyit oszthatunk szét, amennyit meg is termeltünk. A múltbeli tapasztalatok pedig azt mutatják, ha magunknak szabjuk, könnyen elszabjuk...

Nyitókép: Mti.hu