home 2024. március 01., Albin napja
Online előfizetés
Saghmeister a 62. helyen végzett a Dakaron
Tóth Tibor
2016.01.24.
LXXI. évf. 3. szám
Saghmeister a 62. helyen végzett a Dakaron

Saghmeister Gábor szabadkai motorversenyző hatodik alkalommal teljesítette a világ legnehezebb terepraliját, a 9300 km hosszúságú Dakar-ralit. A Villa Carlos Paz és Rosario közötti, 180 km-es, utolsó gyorsasági szakaszon a 62. helyen ért célba, és összesítettben is ezen a helyen végzett 19 óra 49 perces lemaradással a győztes ausztrál Toby Price mögött.

Mint ismeretes, Saghmeister a tizedik (a Belen és La Rioja közötti) szakaszon, 150 km-rel a cél előtt egy sziklának ütközött, átrepült a kormányon, és eltört a jobb kézfeje. Hasonló balesetet szenvedett tavaly is, amikor a bal kézfeje tört el, akkor kénytelen volt feladni a versenyt. Az idén azonban minden erejét összeszedve, fájdalomcsillapítók segítségével teljesítette a hátramaradt három szakaszt, és beért a Rosarióban felállított célba. A motorosoknál a 2016. évi Dakar-ralit az ausztrál Toby Price nyerte meg, a második a szlovák Svitko, a harmadik pedig a chilei Quintanilla lett. 

Az autósok mezőnyében a francia Stéphane Peterhansel, a quadosoknál az argentin Marcos Patronelli, a kamionosoknál pedig a holland Gerard De Rooy szerezte meg az első helyet. A 153 elrajtolt motorosból 84-en értek célba.

— Habár három napig törött kézzel vezettem, mégis sikerült célba érnem. Igaz, hogy a tervezettnél néhány hellyel hátrább, de meg vagyok elégedve. Az utolsó szakaszok nem voltak túl nehezek, mert erős fájdalomcsillapítók hatása alatt álltam, úgyhogy megoldódott a helyzet. Nagyon óvatosnak kellett lennem, a tempóm is valamelyest lassabbá vált emiatt, de úgy próbáltam meg motorozni, hogy a bukás esélyét a minimálisra csökkentsem, hiszen törött kézzel nem bírtam volna felemelni sem a motort, sem magamat. Nem hiába dolgoztunk ennyit az edzőmmel, Zoran Ivanovićtyal, aki felkészített erre a versenyre. Ezúton szeretném megköszönni mindazok támogatását, akik segítették a felkészülésemet — nyilatkozta Saghmeister Gábor.

A motoros ma érkezik vissza Szabadkára. A Dakart hatodik alkalommal teljesítő szabadkai motorversenyzővel a közeljövőben egy interjút is készítünk.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..