home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Rúzsa Magdi dupla koncertet ad
Zvekán Péter
2018.02.07.
LXXIII. évf. 5. szám
Rúzsa Magdi dupla koncertet ad

Emlékszem egy lánykára, aki fellépett egy zenekarral Kishegyesen, és a koncert után azon szomorkodott, hogy talán nincs is jó hangja.

Természetesen megnyugtattam, hogy esetében tutira nincs efféle gond, talán csak egy kis önbizalomtuningra van szüksége. Ez az eset jó néhány évvel ezelőtt történt meg, a lány pedig Rúzsa Magdi volt. Úgy gondolom, azóta többszörösen is bizonyította, hogy van hangja, ráadásul nem is akármilyen. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt évek alatt mekkora sztárrá nőtte ki magát.
 


Magdi ugyanis valóban egyszerű lány volt. Olyan, aki szerette a zenét, és imádott énekelni. Nem állíthatom, hogy jóban voltunk, és éjjel-nappal együtt lógtunk, mert az nem lenne igaz, viszont voltak közös barátaink, így néhányszor összefutottunk. Szóval volt alkalmam megismerni Magdit, amikor még nem volt szupersztár. Visszanézve elég nevetségesnek tűnik, de jómagam a B-terv zenekarral Vajdaságban már ismertnek számítottam, és egyszer Magdiék voltak a mi előzenekarunk. Ilyen is volt! Most pedig akkorát fordult a világ, hogy annak is örülnénk, ha valaki beengedne egy Magdi-koncert backstage-ébe, nem hogy fellépjünk előtte a több ezres hallgatóságnak.
 


 

Hihetetlen, amit ez a lány végigcsinált. Megjelent mezítláb a Megasztár zsűrije előtt, és akkorát énekelt, hogy abba mindenki beleborzongott. Aki egy picit is ért a zenéhez, az láthatta, hogy Magdi egy igazi csiszolatlan gyémánt, akire érdemes odafigyelni, akivel érdemes foglalkozni. A versenyt megnyerte, és azóta, mint már írtam, egy igazi szupersztárrá vált.

S mivel sokan nem is tudják, mi mindent ért el eddig, most megpróbálok néhány fontos állomást pontokban összefoglalni:

  • 2007-ben az eurovíziós dalverseny 9. helyezettje és szerzői különdíjasa lett.
  • A 2011. november 16-án bemutatott Magdaléna Rúzsa — koncert vallomásokkal című estjét eddig több mint 60 000 ember látta. A produkció a Pesti Színház műsorán immár hatodik éve szerepel.
  • 2013-ban az Egyszer és a Szerelem, 2014-ben a Nélküled, valamint az Ég és föld, 2015-ben az Április és a Tejút, 2016-ban pedig az Érj hozzám és a Jel című dalok nagy slágerek lettek, s ez tovább növelte, erősítette Magdi népszerűségét.
  • 2015-ben indult el Presser Gáborral az Angyal mellettem című turnéja, melyet eddig 28 városban mutattak be nagy sikerrel, mindenhol telt ház volt.
  • 2016. február 26-án és 27-én 18 000 ember előtt adott dupla koncertet a Budapest Arénában.
  • 2016-ban az év női előadója kategóriában Petőfi Zenei Díjat, a legjobb női előadó kategóriában pedig Comet-díjat kapott.
  • 2017-ben Fonogram díj elismerésben részesült.
     


 

Ebből is látszik, hogy joggal lehetünk rá büszkék, és nem csak az előbb felsoroltak miatt, hanem azért is, mert mega dupla show-ra készül. A Papp László Budapest Sportarénában nem egy, hanem rögtön két koncertet is ad február 23-án és 24-én, 20 órai kezdettel. Na már most, gondoljunk csak arra, hogy ebbe az arénába hány ezer ember fér be, és tegyük rögtön hozzá, hogy Magdi közönségének még ez sem elég, hiszen kétszer kell fellépnie...

Úgy gondolom, ezek után itt az ideje, hogy befejezzem a cikket, hiszen ennél nagyobb dicséretet aligha tudnék róla írni. Magdi tehát egyszerűen jó, és ezért, aki teheti, erről élőben is győződjön meg!

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..