home 2024. október 11., Brigitta napja
Online előfizetés
Rózsaszínű álomvilág
Brasnyó Zoltán
2023.10.12.
LXXVIII. évf. 40. szám
Rózsaszínű álomvilág

Még a háborúkkal terhelt ’90-es években is több olyan gyerekkori barátnőm volt, akik „originál” Barbie babákkal játszottak. Ezeket általában Németországból vagy néhány „amerikai boltból” szerezték be a szüleik az egykori Jugoszláviában. Mivel én általában a He-Man figurákhoz — és főleg Skeletorhoz, Hordakhoz — vonzódtam inkább, így csak fél szemmel láttam bele, hogy a Barbie-világhoz is tartozik kisautó, kisház, kiskonyha, sőt egy teljes világ, ahogyan He-Manéknél a mocsár, a koponyás kastély vagy a kígyóbörtön.

Nem véletlen, hiszen mindkettő a Mattel terméke, mely cég Greta Gerwig filmjének köszönhetően nyáron igazán szép profitra tett szert, még ha utána arról is kellett beszámolni, hogy hirtelen visszaestek a játékbaba-eladások. Ez sem véletlen, hiszen a cég elég intenzíven szorgalmazza, hogy folytassák a Barbie-filmeket, sőt egy egész moziverzumot alkotnának a karakter köré. Amíg azonban annak idején He-Man egy felemás megítélésű fantasy-akció-kalandfilmet kapott Dolph Lundgrennel, Barbie inkább egy rózsaszín festékkel nyakon öntött társadalomkritikaként értelmezhető. A főszereplőnk Margot Robbie, aki egyébként producere is a filmnek, összefogott Greta Gerwig rendezővel (Lady Bird, Kisasszonyok), hogy ízekre szedjék, dekonstruálják Barbie faékegyszerűnek tűnő karakterét. Rengeteg belső poén, okoskodás, emlékezetes egysoros mellett mindvégig azon jár a néző esze, hogy Gerwig és Robbie valójában szeretik-e egyáltalán ezt a figurát, vagy mindez nem több gúnyolódásnál. Az internet persze megfejtette, hogy Gerwig kapott egy rakás pénzt a Matteltől, majd mesteri csellel reklámfilm helyett valódi művészi alkotást hozott létre belőle. Egyébként a Barbie-mozi több dolgot valóban meg is tesz azok közül, amelyeket elvárnánk tőle.


fotó: imdb.com

Margot Robbie lendületesen, elbűvölően játszik, Ryan Gosling pedig… Ken. Ő Barbie barátja, az egyik Ken a sok közül. Kingsley Ben-Adir és Simu Liu is Kenek, de egyik sem annyira, mint Ryan Gosling. Főállású strandolók — hiszen mi mások volnának —, viszont a csajokkal nem igazán vegyülhetnek, ők inkább a saját társaságukat részesítik előnyben a rózsaszínű, habos-babos Barbielandben.

Barbie minden napja csodálatos, Kennek viszont csak akkor, ha Barbie ránéz, legalábbis ezt tudjuk meg a film narrátorától, Helen Mirrentől. Ebben a tökéletes világban egyszer csak fura dolgok kezdenek történni. Barbie-t egyebek mellett a halál gondolata kezdi foglalkoztatni, illetve egyenes talppal kezd járni. Sürgősen megpróbál utánajárni, hogy miért történik mindez, ezért az emberek világába utazik. Persze Ken is vele tart, hogy együtt tapasztalják meg a valóság tökéletlenségét. Még a Mattel vezetősége is megijed, de úgy tűnik, van remény a helyzet megmentésére.

A Barbie egy szatíra, ráadásul igen megosztó. Nem gyerekeknek készült, sokkal inkább az egykor a játékfigurákért rajongó, mára felnőtt, gondolkodó generációnak. A nézők nagy részénél kiverte a biztosítékot, mert a nők, a genderszerepek és a társadalmi dogmák mibenlétét vizsgálja, egészen provokatívan. Az előzetesek alapján közönségfilmnek is tűnhetett, de hamar rá kell jönnünk, hogy Greta Gerwig valami teljesen mást hozott létre. Egy végtelenül szórakoztató mozi, mely amellett, hogy elgondolkodtat, még a Barbie-életérzést is teljes mértékben magában hordozza. Greta Gerwig rendező nemes egyszerűséggel trollkodott egyet a játékgyártó céggel, ha úgy tetszik, meghekkelte a hot pink Barbie-univerzumot.

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..