home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Rossz időben, rossz helyen?
Tóth Péter
2022.10.29.
LXXVII. évf. 43. szám
Rossz időben, rossz helyen?

Ilyenkor mindig sokan kérdezik, mikor kell átállítani az órákat, illetve hogy most akkor többet vagy kevesebbet alszunk-e. A szabály szerint a nyári időszámítás kezdete mindig március utolsó vasárnapja, a vége pedig október utolsó vasárnapja.

Az idén a téli — vagyis az eredeti, normál — időszámítás kezdete október 30-a, vasárnap, hajnali 3 óra. Akkor kell visszaállítani az órát 2 órára. Hogy ez meddig tart még, azt egyelőre nem tudni. Az Európai Parlament döntése szerint 2021 lehetett volna az utolsó év, amikor még váltunk a nyári és a téli időszámítás között. A koronavírus-járvány azonban meglepő módon ezt is felülírta. Azt hittük, hogy a legrosszabb esetben is 2021-ben lesz az utolsó óraátállítás. Az idő múlása azonban erősebbnek bizonyult, és „lassú feledéssel” jutalmazta a politikusok tétlenségét. Az Európai Bizottság 2018-ban nyújtotta be az időzónák eltörlésére vonatkozó javaslatát. Előtte egy online konzultációt tartottak, melynek során a válaszoló 4,6 millió európai polgár 84 százaléka a féléventi óraátállítás megszüntetését támogatta. Ezek alapján a már-már tragikomikusnak tűnő huzavona jól tükrözi, milyen hatékony ott a döntéshozatal, és mennyire veszik figyelembe a „népakaratot”.

A nyári időszámítás ötletét, akkor még a világítási költségek csökkentése érdekében, Benjamin Franklin 1784-ben vetette fel először. Jóval később, 1916. április 30-án a Német Császárság és az Osztrák—Magyar Monarchia alkalmazta elsőként a világon a nyári időszámítást. Európában 1996-tól egységesítették a rendszert, és azóta sem sikerült megszabadulni tőle. Eredetileg úgy gondolták, ezzel az egyórányi „időlopással” sok energiát takaríthatunk majd meg. Már kezdetben is sokan abszurdnak találták az ötletet, ahogyan most is. Az amerikai Saturday Evening Post a nyári időszámítást egykor azzal figurázta ki, hogy feltette a kérdést: miért nem mentjük meg a nyarat is például azzal, hogy a júniust előre hozzuk február végére? Amerikában akkora volt a farmerek körében az elégedetlenség, hogy néhány évvel a bevezetése után az új rendszert egy időre el is törölték.  

Az órák tekergetése valóban megviseli az embereket. Sokan fejfájásra, koncentrációs zavarokra, rossz közérzetre panaszkodnak. Amikor új időszámítás lép életbe, a statisztikák szerint az infarktusos esetek száma is megnő. Sokak vérnyomása és testhőmérséklete is megemelkedik az átállást követő napokban.

Az Európai Unió már 2019-ben indítványozta, hogy töröljék el az óraátállítást. Ehhez a tagországoknak meg kellett volna egyezniük, hogy melyik időszámítás mellett kötelezik el magukat. Ez azonban a mai napig nem történt meg. Az unióban egy ideig ide-oda tologatták a döntéshozásra kijelölt végső időpontot. Most a jelek szerint ott tartunk, hogy a megegyezésnek már kitűzött céldátuma sincs. A határidőt valójában 2024-ig tolták ki, de időközben még sok minden történhet.

Szerbia, akárcsak sok más szempontból, az óraátállítást illetően is specifikus helyzetben van. Belgrádban és Párizsban például jelenleg ugyanannyi az idő, ugyanazon időzónához tartozunk. Miközben a napfelkelte a földrajzi fekvés miatt nem ugyanabban az időben van mindkét városban. Amíg Párizsban például 8 óra körül pirkad, Belgrádban 7 óra körül kel fel a nap. Vannak, akik úgy vélik, Szerbiának jobban megfelelne, ha a Greenwich +2 időzónához csatlakozna, melyet a többi közt Románia, Bulgária és Görögország is alkalmaz. Ebből azonban még nem lehet olyan következtetéseket levonni, hogy esetleg rossz időben vagy rossz helyen volnánk.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..