A vakság gyógyításán dolgozó, világhírű magyar kutató vállalta a közmédia karitatív kampányának fővédnökségét.
Roska Botond fő kutatási területe a látás-visszaállítás, ezért örömmel vállalta, hogy az idén a vakokat és gyengénlátókat támogató Jónak lenni jó! kezdeményezés fővédnöke lesz. A neurobiológus tudományos munkájának eredményeként idén tavasszal génterápiás módszerrel tette lehetővé egy vak férfi számára, hogy érzékelje a vizuális ingereket a külvilágból. A professzor életének fő célja, hogy visszaadja a látás képességét azoknak, akik valamilyen probléma miatt akadályoztatva vannak ebben.
„Nem volt kérdés, hogy elvállaljam a fővédnöki szerepet. Kutatótársaimmal jelenleg a genetikus és a teljes vakság gyógyításával foglalkozunk. A következő években remélhetőleg a tényleges terápiáig is eljutnak ezek a kísérletek, amelyeket a kutatás jelenlegi szakaszában már embereken végzünk. Egy lépésre vagyunk attól, hogy széles körben hozzáférhető legyen” – mondta el a Magyar Szent István-renddel kitüntetett, Körber-díjas orvos.
A kampánnyal eddig csaknem 34 millió forintot gyűjtöttek a látássérült embereknek. Az adományokat a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége kapja. Az akciónak két jószolgálati nagykövete is van: Gubás Gabi, Jászai Mari-díjas színművész és Szalai Ádám nyolcvanhatszoros magyar válogatott labdarúgó személyes relikviáik felajánlásával és a nyilvánosság erejével segítik a kezdeményezést. Az ismert emberek által felajánlott különleges relikviák többségét a Jónak lenni jó! honlapján lehet megtekinteni, a vásárlás menetéről a jonaklennijo@mtva.hu e-mail-címen lehet tájékozódni. Néhány különleges tárgyat pedig a közmédia december 18-i egész napos műsorfolyama során bocsátanak árverésre.
Az MVGYOSZ tevékenységét bárki segítheti, 500 forinttal a 13600-as telefonszám hívásával és a 96-os azonosító megadásával, illetve SMS-ben a 96-os szám elküldésével a 13600-as telefonszámra. Az adományok minden esetben a kedvezményezett szervezet számlaszámán jelennek meg, a közmédia pedig követi az adományok útját, hogy hitelesen közvetítsen az akció által elért eredményről.
Jónak lenni jó! – egész napos műsorfolyam december 18-án a közmédia csatornáin!
A mellékelt fotón: a Semmelweis Budapest Award díjjal kitüntetett Roska Botond neurobiológus az elismerés átadása után a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján 2019. november 18-án. Fotó: MTI/Bruzák Noémi