home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Rosberg egymás után másodszor nyert
2015.11.15.
LXX. évf. 45. szám
Rosberg egymás után másodszor nyert

A két héttel ezelőtti mexikói sikere után Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat is. A 30 éves versenyzőnek ez az idei ötödik, pályafutása során pedig már a 13. sikere, s ezzel bebiztosította második helyét a vb-pontversenyben.

Rosberg mögött a már biztosan vb-győztes, háromszoros világbajnok csapattársa, a brit Lewis Hamilton ért célba másodikként, míg a harmadik helyen a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végzett.

A rajtnál Rosberg megtartotta a vezető pozíciót, mögötte Hamilton fordult el másodikként az első kanyarban, a harmadik és a negyedik helyen pedig a két Ferrari, Vettel és Kimi Räikkönen száguldott az első kör után.

Rosberg a 13. kör végén, Vettellel együtt állt ki a boxba kerékcserére, Hamilton egy körrel később kapott friss abroncsokat, s a dobogós helyeken ezután nem változott a sorrend.

Hamilton a 25-26. körben közel került Rosberghez, de nem tudta megelőzni, s aztán kissé le is maradt csapattársa mögött. A következő kerékcserékre a 32-34. körben került sor, először Vettel, majd Rosberg, végül Hamilton járt a boxban, s a sorrend ezúttal sem változott az első három helyen.

Vettel aztán a 48. körben letudta a harmadik kerékcseréjét is, s az előző kiállásokhoz hasonlóan egy körrel később Rosberg, majd Hamilton is megkapta az új abroncsokat.

A dobogós pozíciókban így ismét nem változott a helyzet, 21 körrel a leintés előtt Rosberg, Hamilton, Vettel volt a sorrend.

A hajrában már nem történt érdemi változás az élmezőnyben, Rosberg megérdemelten győzött, miután az egész hétvégén gyorsabb volt riválisainál. A német versenyző karrierje során másodszor nyert Brazíliában, tavaly ugyanis szintén nem talált legyőzőre ezen a pályán.

A világbajnokság két hét múlva, Abu-Dzabiban zárul.


A vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíj végeredménye és a világbajnoki pontversenyek állása Felipe Massának, a Williams brazil pilótájának az utólagos kizárását követően (a formula1.com alapján):

    Brazil Nagydíj, végeredmény (71 kör, 305,909 km, a pontszerzők):
    ---------------------------------------------------
1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:31:09.090 óra
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 7.756 másodperc hátrány
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 14.244 mp h.
4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 47.543 mp h.
5. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1 kör h.
6. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1 kör h.
7. Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull) 1 kör h.
8. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1 kör h.
9. Max Verstappen (holland, Toro Rosso) 1 kör h.
10. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 1 kör h.
    leggyorsabb kör: Hamilton, 1:14.832 perc
    pole pozíció: Rosberg

    A vb-pontversenyek állása 18 futam után (még 1 van hátra):
    ----------------------------------------------------------
    pilóták:
1. Hamilton 363 pont - már világbajnok
2. Rosberg 297
3. Vettel 266
4. Bottas 136
5. Räikkönen 135
6. Massa 117
7. Kvjat 94
8. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 84
9. Sergio Perez (mexikói, Force India) 68
10. Hülkenberg 52
11. Grosjean 49
12. Verstappen 49
13. Felipe Nasr (brazil, Sauber) 27
14. Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus) 27
15. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 18
16. Jenson Button (brit, McLaren) 16
17. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 11
18. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 9

    csapatok:
1. Mercedes 660 pont - már világbajnok
2. Ferrari 401
3. Williams 253
4. Red Bull 178
5. Force India 120
6. Lotus 76
7. Toro Rosso 67
8. Sauber 36
9. McLaren 27


Forrás: www.mti.hu


(Beta/AP Photo/Ricardo Mazalan)


(Beta/AP Photo/Silvia Izquierdo)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..