Július 18-án ismét benépesül a ludasi Róka-tanya, de ahogyan eddig, úgy az idén sem csupán egy megszokott nyári program lesz. Hulló Zsófia szerint a fiataloknak ma nemcsak koncertekre és kikapcsolódásra, hanem biztonságos terekre, befogadó közegre és saját ügyeikbe való beleszólásra is szükségük van. A Róka Fest apropójából ezért arról is szó esett, hogy mi hiányzik a vajdasági fiatalok életéből, és miért nem elég róluk csupán beszélni.
A fesztiválokról általában úgy beszélünk, mintha a program volna a lényeg: ki lép fel, mikor kezdődik, mennyi a belépő, meddig tart? Ludason azonban már hagyomány, hogy az esemény mögött fontosabb kérdések is meghúzódnak: mit kezdünk azokkal a fiatalokkal, akiknek egyre kevesebb saját helyük van?
Hulló Zsófia erről nem kívülállóként beszél. Több mint egy évtizede szervezi a Róka Festet, vezeti a Iuventus Ventus Egyesületet, és ifjúsági szakemberként látja, hogy a vajdasági fiatalok gondjai nem ott kezdődnek, hogy nincs elég buli. Sokkal korábban: ott, hogy sokuknak nincs biztonságos terük kérdezni, hibázni, kapcsolódni, vagy egyszerűen csak lenni valahol, megfelelési és fogyasztási kényszer nélkül.
A kezdeményezés 2015-ben egy baráti kör ötleteként indult. Néhány fiatal úgy érezte, Szabadkán és környékén kevés az olyan alkalom és rendezvény, amely valóban nekik szól. Meghirdettek egy eseményt a Facebookon, és megjelent nagyjából 150 ember. Nem volt nagy apparátus vagy támogatói háttér, csak egy tanya, egy lelkes társaság és egy felismerés: ha hiányzik egy közösségi tér, valakinek meg kell teremtenie.
Később civil egyesületi háttér került mögé, a programok pedig túlnőttek a szórakozáson. A zene mellé előadások, beszélgetések, műhelymunkák, környezetvédelmi és mentálhigiénés témák társultak. De az alapelv megmaradt: nem kívülről kell megmondani a fiataloknak, mire van szükségük, hanem meg kell kérdezni őket.
„Ez valójában nem egy egynapos rendezvény” – mondja Zsófia. Szerinte a nyári esemény csak a leglátványosabb része annak, ami egész évben történik. A fiatalok találkoznak, készülnek, beszélgetnek, videókat gyártanak, programokon ötletelnek. Közben mentorálást kapnak, felelősséget vállalnak, és megtapasztalják, hogy amit mondanak, annak igenis lehet súlya. Ez ritkább élmény, mint hinnénk.
Zsófia szerint hamis az a sokszor hangoztatott mondat, hogy a mai fiatalokat nem lehet megszólítani. „A fiatalokat tudni kell megszólítani. Ha biztonságosnak érzik a teret, és azt gondolják, van beleszólásuk, akkor szeretnének csatlakozni.” Nem a közöny az alapállapot, hanem a bizalmatlanság. Sokszor nem azért nem jelentkeznek, mert semmi sem érdekli őket, hanem mert kevés olyan helyet ismernek, ahol partnerként kezelik őket. Sok a túlterheltség, a szorongás, a bizonytalanság. A húszas éveikben járók közül sokan úgy érzik, hogy egyszerre kell dönteniük tanulásról, munkáról, költözésről, párkapcsolatról, jövőről.
A Róka Fest körüli munka ezért nem csak rendezvényszervezés. A Iuventus Ventus Egyesület mentorálással, egyéni beszélgetésekkel, a kortárs bántalmazás megelőzésével, drogprevencióval, szexuális felvilágosítással, környezetvédelmi témákkal és olyan műhelyek szervezésével is foglalkozik, amelyekben a fiatalok a saját életükhöz kapcsolódó kérdésekről beszélhetnek. Korábban módszertani kézikönyv is készült pedagógusoknak és fiatalokkal dolgozó szakembereknek. Ez jóval jelentősebb ifjúsági munka annál, mint hogy néhány lelkes ember évente egyszer megszervez egy bulit.
Előkerülnek olyan témák is, amelyekről Vajdaságban ritkán beszélünk nyíltan: a roma fiatalok helyzete, a hit és az identitás kérdése, a szerb és a magyar fiatalok közötti távolság okai, vagy az, miként lehetne közös tereket létrehozni egy többnyelvű városban. Szabadka tele van középiskolásokkal, egyetemistákkal, művészekkel és lehetséges találkozási pontokkal, mégis sok fiatal érzi úgy, hogy nincs hova mennie.
Ez már nemcsak szabadidős kikapcsolódás, hanem közösségi és politikai kérdés is, még ha nem is pártpolitikai értelemben. Zsófia szerint a fiataloknak nem elég programokat kínálni: beleszólási lehetőségekre is szükségük van. Úgy látja, a vajdasági magyar intézményi térben – akár a Magyar Nemzeti Tanács szintjén is – nem jelenik meg elég erősen annak a lehetősége, hogy a fiatalok saját ügyeikről, szükségleteikről és jövőjükről érdemben beszélhessenek, illetve hogy részt vehessenek az őket érintő döntésekben. Ha sokat mondjuk, hogy a fiatalok elmennek (márpedig erről gyakran szó esik), akkor arról is beszélni kell, kapnak-e itthon elég okot és lehetőséget vagy kellő motivációt a maradásra.
Az idei esemény címe is ezt a hangulatot tükrözi: Szabadulj fel a Rókán – tabuk nélkül. A szervezők most kisebb, egynapos rendezvényben gondolkodnak, részben azért, mert szponzorok nélkül nagyon nehéz fenntartani egy ilyen kezdeményezést. Az 500 dináros hozzájárulást sem klasszikus belépőként kezelik, hanem támogatásként, mellyel a résztvevők a megvalósításhoz járulnak hozzá.
A programban többek között Bereczki Enikő generációkutató a digitális korban felerősödő generációs feszültségekről beszél: arról, miért érzik sokszor a fiatalok, hogy nem értik meg őket, és hogyan lehet valódi kapcsolatot építeni közöttük és a felnőttek között. Plavšić Anikó lelkigondozó és mentálhigiénés szakember a mentális túlterheltség témáját hozza közelebb. Surman László költő, teológus-lelkész, főiskolai oktató és esélyegyenlőségi szakember pedig a hitről, a roma kultúráról és az identitás fontosságáról fog szólni.
Nem iskolai előadásokat ígérnek, hanem olyan beszélgetéseket, amelyekbe be lehet kapcsolódni. A cél nem az, hogy valaki megmondja a fiataloknak, mit gondoljanak, hanem hogy legyen egy tér, ahol kérdezhetnek, vitázhatnak, és a felnőttek is meghallhatják, mit élnek meg a fiatalok valójában.
A nap nem marad zene és kikapcsolódás nélkül sem. Fellép az Álompolgárok zenekar, lesz esti buli, vizuális vetítés, DJ, étel és ital, de a tanya múzeumként működő épülete is megtekinthető. A szervezők családokat és idősebbeket is várnak, mert az lenne az igazi érték, ha több generáció nem egymásról, hanem egymással beszélgetne.
A támogatáshiány azonban kőkemény valóság, ezért a szervezők programötleteket, eszközöket, adományokat és önkéntes segítséget is szívesen fogadnak. Nem pusztán egy jól sikerült nyári napért, hanem azért, mert az ilyen kezdeményezések azt mutatják: a fiatalok igenis kapcsolódnak, ha van mihez.
A kérdés egyszerű: akarunk-e olyan Vajdaságot, ahol a fiatalokról csak akkor kezdünk beszélni, amikor már elmentek, vagy időben adunk nekik teret a jelenlétre, a párbeszédre és a közös döntésekre? Ha itthon nincs hol megszólalniuk, előbb-utóbb máshol keresnek olyan közeget, ahol meghallgatják őket. A Róka-tanya nem old meg mindent, de megmutatja, hogy bizalomból, figyelemből és valódi kapcsolódásból egy összetartó közösség születhet.
