home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Repkedtek a lapok Ludason
Tóth Tibor
2016.01.25.
LXXI. évf. 3. szám
Repkedtek a lapok Ludason

Az idősek elmondása szerint régen a hosszú, téli esték elképzelhetetlenek voltak kártyacsaták nélkül. Csak úgy repkedtek a lapok, miközben a kemence ontotta magából a meleget, az emberek pedig játék közben szórakoztak, beszélgettek, viccelődtek egymással.

A környéken nagy hagyománya van a kártyaversenyeknek. Egykoron Róka Károly indította útjára a viadalokat, majd halála után a ludasi helyi közösség nem hagyta, hogy ez a hagyomány feledésbe merüljön. A ludasi helyi közösség immár 12. alkalommal szervezte meg a kártyaversenyt, melyen háromféle játékban: snapliban, filkóban és hetesezésben mérték össze ügyességüket a versenyzők. Snapliban a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt — azon a napon jégpáncél borította az utakat — tízen vettek részt, a végső győzelmet pedig a palicsi Csikós Attila szerezte meg. Hetesezésben 12 pár, azaz 24-en ültek asztalhoz, itt a végén a ludasi Gulyás Zoltán és Zvekán Tibor vitte el a pálmát, filkózásban pedig 19 csapat, azaz 38 játékos mérette meg magát, és az első helyet a kelebiai Horváth Attila és Gábor István szerezte meg.

Az első helyezetteket éremmel és serleggel, a többieket pedig éremmel ajándékozták meg a szervezők.

Az eredményhirdetés után, szintén a hagyományoknak megfelelően, káposztás birkapörkölt, pacal és csevap mellett, melyet Cvijin Irénke készített, a Hajdújárásról, Palicsról, Királyhalomról, Szabadkáról, Kelebiáról és Ludasról érkezett részvevők egészen a késői esti órákig beszélgettek, barátkoztak egymással.

— Nekünk, szervezőknek nagy öröm, amikor az emberek már több héttel a verseny előtt arról érdeklődnek, hogy az idén is megrendezzük-e, illetve pontosan mikor tartjuk meg a kártyabajnokságot. Róka Károlytól átvettük ezt a fajta hagyományőrzést, és úgy látjuk, megfelelően ápoljuk, amit az emberek a jelenlétükkel, a játékban való részvételükkel igazolnak. A verseny fő célja a hagyományőrzésen kívül az összefogás erősítése. Amikor azt látjuk, hogy jóindulatú emberek ülnek asztalhoz, jókat nevetnek, viccelődnek, akkor azt mondjuk, megéri megszervezni a versenyt. Minden korosztály képviselteti magát, a huszonévesektől a nyolcvanévesekig, azaz utánpótlás is van. A versenyt követő vacsorára nemcsak a játékosokat várjuk, hanem azokat is, akik szeretik a kártyát, de nem játszottak a verseny során. Ma este összesen hetven személyt várunk — mondta Kovács Gábor, a ludasi helyi közösség tanácselnöke, a verseny fő szervezője.


A szerző felvételei

A ludasi kártyaverseny után január 25-én a Ludasi soron található Bellum Fogadóban ülhetnek asztalhoz a kártyakedvelők, ezután pedig majd Kelebián rendeznek kártyacsatát.


Kattintson az alábbi képre, és olvassa el a szerző adatlapját is:
Tóth Tibor

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..