home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Rendben van
Roncsák Alexander
2005.04.20.
LX. évf. 16. szám

* ,,A Sziveri János Társaság olyan fiatal költőnek, írónak, tanulmányszerzőnek, rendezőnek adományozza az 1990-ben, 36 éves korában elhunyt vajdasági magyar költő emlékére alapított díjat, aki hozzájárult az egyetemes magyar irodalom megújításához, műveivel, tevékenységével segítette a magyar litera...

* ,,A Sziveri János Társaság olyan fiatal költőnek, írónak, tanulmányszerzőnek, rendezőnek adományozza az 1990-ben, 36 éves korában elhunyt vajdasági magyar költő emlékére alapított díjat, aki hozzájárult az egyetemes magyar irodalom megújításához, műveivel, tevékenységével segítette a magyar literatúra értékrendjének tisztázását" - olvasok egy felvezetést a díjadhoz. Hogyan járulhat hozzá valaki a Vajdaságban az egyetemes magyar irodalom megújításához?
- Azt gondolom, hogy a magyar irodalom, az magyar irodalom. Ott létezik, lélegzik, működik, ahol magyar írók írnak, olvasók olvassák. Folyóiratokban, könyvekben, irodalmi esteken, otthon, a füles fotelben. Így tehát lehetséges Szabadkán élő íróként hozzátenni valamit az egyetemes magyar irodalomhoz. A hogyan kérdése sem túl bonyolult számomra, mert az egészet igen egyszerűen látom. Úgy lehet hozzátenni, hogy azt csináljuk, amiről úgy hisszük, hogy a dolgunk. Könyv, folyóirat. Én ezzel próbálkozom. És ez a díj azt jelenti, hogy jól próbálkozom, jó úton haladok.
A díjat megköszönve ezt úgy fogalmaztam meg, hogy akik úgy gondolták, legyek ebben az évben én a díjazott, amikor döntöttek, talán elhitték rólam: rendben van, amit csinálok. A Sziveri-díjról gondolkodva én ezt tartom a legfontosabbnak. Nem egyetlen sor, szöveg, könyv. S ezzel nem a színvonalat tettem a második helyre, inkább csak mellérendeltem valamit, ami ugyanúgy lényeges: rendben pedig akkor van az, amit csinálunk, ha nem tojunk be, ha nem változtatunk rajta ezért-azért; tisztességesen végezzük az irodalmat. Ahogyan a jó favágók, cipészek, szobrászok és operaénekesek dolgoznak.
* Hogyan viszonyulsz a díjaidhoz? Ösztönöznek? Kiválasztasz nekik egy előkelő helyet a vitrinedben, vagy úgy félreteszed őket, hogy magad sem tudod, hol vannak?
- Nincsen nekem vitrinem. Ha volna, akkor sem ott tartanám őket, mert ez csak akkor lenne célszerű, ha sportoló volnék. Az irodalom nem olyan tevékenység, amely elbírja a kirakatot. Legalábbis szerintem. A vitrin a győzelmet hirdeti, a sportolók mások legyőzésével jutnak díjhoz, természetes, hogy büszkén hirdetik. Az irodalom viszont belső dolog, a győzelmek is belül történnek: elég hozzájuk egy mondat, amivel elégedett vagy. Az irodalomért kapott díj csoda, meglepetés, ami megtörténik, ha megtörténik. Örülni kell neki, elfogadni, boldognak lenni tőle. És mindig szem előtt tartani, hogy úgy is lehetett volna, hogy nem kapom meg az adott díjat. S az sem azt jelentené, hogy amit csinálok, az rossz, értéktelen. De a díj erőt ad, bizonyosságot, noha a felelősséget, amit az ember a szöveggel szemben érez, nem csökkenti, azon nem könnyít.
* Mit jelent számodra ez a díj, és mi a véleményed arról, hogy ott ítélték oda neked ezt az itteni íróról elnevezett díjat?
- Látod, bele fogunk kavarodni ebbe a sok ittbe, ottba. De fontosnak tartom, hogy beszéljünk róla. Elmondom neked, azt mondom el, amit Budapesten is mondtam, mert vannak pillanatok, mondatok, amelyek mögött ugyanúgy kell állnunk mindenütt.
A Sziveri János minden verse című kötetet akkor is olvastam, amikor az Ex-számba írtam. Idézeteket írtam ki a kötetből a neki szánt novellához. Sokat néztem a fényképeket, a Katolikus portára gondoltam, Újvidékre, a Dunára. Azt hittem, én is ott vagyok valamelyik fotón. Valahogy nem tudtam elhinni, hogy nem. Sokszor átlapoztam a könyvet, átpörgettem a lapokat, arról szerettem volna írni, ahogyan én hallgattam Sziverit. Kicsit ijedten. Kuszált döbbenettel. Nem voltam sehol.
Aztán később, amikor mindent elbíró szüleimnek olvastam fel Sziverit, van ilyen az irodalomban, hogy csak otthon, csak a legbelsőbb körökben történünk meg, leejtettem a könyvet. Kicsúszott a kezemből, ott hevert nyitva az egész oldalas fotónál, szétnyílva annál, hogy
,,lassacskán én is kihalok
gúzsba kötnek az évek
körülem mindent elmarok
már csak belül ha élek”
és akkor megláttam magam, ott ültem a legkedvesebb kockás ingemben, ámultan és daureolt hajjal, húszévesen és átszellemülten, egészen bent, a könyv gerincére tapadva, megtapadva az oldalban, behúzódva az oldalba, alig láthatóan, tulajdonképpen láthatatlanul, hacsak le nem esik, szét nem hullik a könyv. Ott voltam.
Ennél jobban nem tudom elmondani.
* Hogyan reagáltak mások a kitüntetésed hírére?
- Eljöttek a díjátadásra, és együtt ünnepeltek velem. Nagyon jó volt. Ünnepeltnek lenni akkor a legjobb, ha ez csak apropó. Ha különben is örültök egymásnak, van miről beszélgetni. Nemcsak veled, hanem egymással is. Ha van 30 ilyen ember körülötted, akkor minden a legnagyobb rendben van. Itthon sem volt másként. Azt gondolom, csak azok mondták, hogy örülnek, akik valóban örültek is neki. És nekem éppen azoktól esett nagyon jól.
* A díjjal kapcsolatos valamennyi cikk életrajzi jegyzetében mint az Üzenet folyóirat szerkesztőjéről és mint íróról tesznek rólad említést. Arra viszont sehol sem történik utalás, hogy Szabadkán jelenleg művelődésügyi titkárként is tevékenykedsz?
- A díj irodalmi dolog. Az, hogy művelődésügyi tanácsos vagyok, nem irodalmi tevékenység. Köztisztviselőként valóban a város kulturális élete tartozik a hatáskörömbe, azt igyekszem a legjobb tudásom szerint csinálni. Annak értékelése más módon történik.
* Mennyivel más számodra a szabadkai Városháza most, hogy az irodád ott van?
- Egy rövid ideig a Közgazdasági Középiskolában tanítottam, mely épületben valamikor kórház működött, én ott születtem. Ez úgy hatott rám, hogy állandóan eltévedtem a folyosókon. A srácok kiálltak a folyosóra, úgy kiáltoztak: ,,Tanárnő, erre vagyunk!" Tudták, miért tévedek el, értékelték, szórakoztak rajta - és jobban szerették a magyarórát. A Városházával is így valahogy voltam. Életjeles szavalókként a Kék Teremben próbáltunk Horváth Emma tanárnővel, a szünetekben elbóklásztunk, folyton eltévedtünk. Izgalmas volt, akár egy thrillerben szerepelni. Ma már nem tévedek el, de sok megmaradt bennem azokból a húsz évvel ezelőtti időkből. Az épületek múltjukkal élnek bennünk, igyekeznünk kell, hogy így legyen. Az irodám ablakából írók mellszobrait látom. Ez kivételesen fontos számomra. Tudom, ha kilépek innen, közéjük tartozom. Itt bent más a dolgom. Az épület segít benne. Elhiteti, hogy a célok elérhetőek a bürokrácia világában is.
* Hogyan tudod összeegyeztetni az írással egyéb elfoglaltságaidat? Mikor írsz?
- Erre nem lehet egyetlen választ adni. Egyfolytában. De hál istennek ez nem mindig jelenti a cselekvést magát.
* Mennyire élsz szigorú időbeosztás szerint? Szorgalmas, rendszerető, rendszerező író, szerkesztő vagy?
- Állítólag rendetlen az íróasztalom. Láttál másmilyent?
* Jelenleg mi foglalkoztat? Min dolgozol éppen? Mi inspirál ez idő szerint?
- Most jól érzem magam, mert befejeztem a regényem, hogy pontosan fogalmazzak: várom, hogy megjelenjen. Amíg korrektúráztam, beleírtam, átírtam, elégedetlenkedtem. Miután leadtam, már nincs fölötte hatalmam, ami könnyebbség, de izgatottsággal jár.
* Milyen tanácsot adnál egy pályakezdőnek, aki konokul prózaíró szeretne lenni a Vajdaságban? Mit ne tegyen, és mit tegyen meg feltétlenül?
- Konokul akarni, hogy valaki író legyen, azt hiszem, értelmetlen. Ugyanis nem te döntöd el. Viszont konokul akarni az irodalmat, azt annál inkább. Mit megtenni? Tanulni, olvasni, odafigyelni arra, ami a kortárs irodalomban történik. Az első visszautasított szövegnél pedig nem megsértődni, hanem átírni. Ezt szerintem mindenhol így kell, tehát Vajdaságban is. Abban, ha az ember irodalomra adja a fejét, az a legjobb, hogy az olvasás nem szórakozás, hanem munka. És ez nagyszerű.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..