home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Rejtélyes Fakanál és Ronaldo
Roncsák Alexander
2019.09.20.
LXXIV. évf. 38. szám
Rejtélyes Fakanál és Ronaldo

Szeptember 14-én és 15-én Palicson megtartották a XXX. Szüreti Napokat

A mezen tisztán ki lehetett venni Ronaldo nevét. Viselője háttal a Palicsi-tónak lefelé araszolt egy szinte égig érő traktorról. Kisvártatva az utasfülkéből előtűnt még egy Ronaldo, majd még egy. Ők hárman lehettek akkorák, mint az ötszörös portugál aranylabdás. Akiről odafent talán meg is feledkeztek a lurkók, és egy másik álom ébredt fel bennük, hogy milyen jó volna traktoristának lenni. És keresztül-kasul új barázdákat szántani az aranyat érő vajdasági földeken vagy az „óriás” kistestvéreivel szövetkezve szüretelni a gyümölcsösökben — de ezt már mi tesszük hozzá.

Ronaldo (az igazi) igazán sokszínűen tud ünnepelni egy pazar testcsel, gól és győzelem után, de Palicson biztosan bővíthette volna amúgy is gazdag kelléktárát. Csak a Rejtélyes Fakanál közelébe kellett volna férkőznie, mely a marhapörköltfőző verseny abszolút kategóriáját nyerte meg. Képviselőjét a győztesnek kijáró talicskában tolták a közös fotózáshoz.

A pálinkaversenyt, a házi sütemények és kalácsok, lekvárok, gyümölcs- és zöldséglevek erőpróbáját kóstoló követte, a valódi felüdülés forrása. A távoli és közeli vendég különleges receptekhez juthatott, melyek a vásár „utcáin” már nem csak ételről-italról szóltak: valamelyik kézműves az egyik alkotásán például a szerelem receptjét tette nyilvánossá.

Máshol volt egyszerű jókívánság is: „Legyen szép napod!” És mellette a latin bölcsesség: „In vino veritas” (borban az igazság). A szabadkai Arena Zabatkiensis borlovagrend is nyilván ezt hangoztatja. A legtöbben persze arra voltak kíváncsiak, hogy kit hirdet ki az idei szüret királynőjének.

Miután elhangzott Kovács Anita neve, elkezdődött a „koronázási szertartás”, melyet a tavalyi győztes vezetett le. Anita lapunknak elmondta: — Megtiszteltetés és nagy öröm, hogy a borlovagok az idén engem választottak meg a szüret szépének. Meghívást kaphatok bármilyen borbemutatóra, valamint amerre járok, igyekszem majd a jó bort minősíteni. Egyébként is szeretem a jó bort, és örömömre szolgált újdonságokat megtudni a vajdasági borászatról. Szerintem is rendkívül fontos, hogy az idén már harmincadik alkalommal lett megrendezve a Szüreti Napok, hogy az emberek minél többet megtudjanak az itteni borászat tradíciójáról, múltjáról, de a gyümölcsészetről, valamint a zöldségtermesztésről is. Remélem, hogy a következő Szüreti Napokig méltó képviselője leszek ennek a címnek, és hozzá tudok járulni a borászat népszerűsítéséhez.

Múltidéző érdekesség volt a hagyományos szőlőtaposás, mely igencsak megterhelő folyamatnak tűnik. Egy időgépnek kinevezett asztalra felkerült a daráló, a csap, a lopó, a puttony, melléje pedig egy porlepte prés...

A palicsi Szüreti Napok a Szabadkai-homokvidék legnagyobb horderejű mezőgazdasági eseménye, melyet számos kísérőrendezvény tesz színesebbé. A kétnapos ünnepély végén Dobó Mártától, Palics Helyi Közössége közgyűlésének elnökétől kaptunk értékelést:

— A rendezvény nagyon sikeresnek mondható, a látogatottságot illetően is csúcsot döntött. Ehhez a szép idő is biztosan hozzásegített. A szervezőket, az idelátogatókat és a termelőket is dicséret illeti. Az utóbbiak igyekeztek termékeik javát elhozni. Nagyon bő volt a választék, aki eljött, valóban elégedetten térhetett haza. Az első napon a Rotary Klub jótékonysági akciója is eredményesnek bizonyult. A Szüreti Napok nagyon palicsi, és már szerves része az itteni látványosságoknak. Gyönyörű környezetben van. A határon túlról is érkeznek vendégek. Ezekben a napokban a zenepavilon is újjáéled, visszahozva a valamikori fényt. Meg kell említenem a Palics—Ludas Közvállalat munkatársait is, akik a legutóbbi vihar után emberfeletti erővel igyekeztek helyreállítani a park állapotát, hogy méltóképpen fogadhassa a Szüreti Napok látogatóit.


A szerző felvételei!▼

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..