home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Régi nóták
(—)
2015.04.01.
LXX. évf. 13. szám
Régi nóták

Nő az államadósság, Kostić már pénznyomtatást sürget, Vučić pedig bér- és nyugdíjemelést emleget — melyből a szakemberek szerint semmi sem lesz. Amíg a tanárok megkérdőjelezik, hogy a tanév be fog fejeződni, addig a kormány nyomatékosítja, hogy márpedig továbbra sem adja Koszovót. A hét belgrádi eseményeinek összefoglalója, mely akár 1993-ban is íródhatott volna. Az egyetlen szépséghiba csupán az, hogy mindez 2015 márciusának utolsó hetében történt...

71,9 százalékon

Szerbia államadóssága az idén februárban 23,74 milliárd eurót tett ki, mely a GDP 71,9 százaléka. Tavaly az adósság egymilliárd euróval volt kisebb, egészen pontosan 22,76 milliárd eurón állt a mutató — ez a GDP 70,9 százalékának felelt meg. Ezeket a hivatalos adatokat a pénzügyminisztérium tette közzé, melyek alapján nem nehéz kiszámolni, hogy az ország havonta félmilliárd euróval adósodik el. (Beta)

Ideje pénzt nyomtatni

Miodrag Kostić szerb mágnás szerint Szerbiának az EU és az USA útjára kellene lépnie, vagyis a pénznyomtatással kellene megpróbálnia beindítani a gazdaságot. „Ha a pénznyomtatással előállított dinárokat a nyugdíj emelésére költenék, az katasztrófát eredményezne. De ha ez a pénzmassza a mezőgazdaságba, az energetikába és a megújuló energiába lenne fektetve, vagyis ha a hazai iparra és beruházásokra lenne fordítva, úgy vélem, nem lenne gond. Sőt éppen ellenkezőleg, segítene a gazdasági növekedésben” — mondta el meglátásait az ellentmondásos szerb üzletember. (Tanjug)

Nőni fog a nyugdíj és a fizetés

Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök előrevetítette a nyugdíj és a bér növekedését. A miniszterelnök a múlt heti sajtótájékoztatóján azt mondta ugyanis, hogy ha a gazdasági eredmények jobbak lesznek a vártnál, illetve ha folytatódik a jelenlegi folyamat, mely a deficit csökkenését eredményezi, javasolni fogja az IMF-nek, hogy emelje meg a bért és a nyugdíjat. (Beta, Tanjug)

Álom, álom, édes álom

A miniszterelnök által kilátásba helyezett bér- és nyugdíjemelésről a Fiskális Tanács azonnal kijelentette, hogy a realitása a nullával egyenlő, hiszen az IMF-fel megkötött szerződés értelmében a költségvetésnek a bevételtöbbletet az államadósság csökkentésére kell költenie. Arra is figyelmeztettek, hogy kételyeik vannak a költségvetési bevételek jelentős növekedését illetően, de ha lenne is többlet, akkor ezt a pénzt a további reformfolyamatokra kellene fordítani. Mindez pedig összefügg a közszféra ésszerűsítésével és a problematikus állami cégekkel is. (Beta)

Kérdésessé vált a tanév befejezése

Miközben a kormány sikerekről beszél, addig a valóság ennél jóval árnyaltabb képet mutat. A tanügyi dolgozók sztrájkja ugyanis folytatódik. A Tanügyi Dolgozók Uniója figyelmeztette az oktatási minisztert, hogy veszélybe sodorja az egész tanévet, ha nem vonja vissza a sztrájkoló tanárok fizetéscsökkentéséről szóló rendeletét. A következmények három-négyszázezer tanulót érintenének. (Tanjug)

Sosem ismerjük el Koszovót!

Amikor egy átlagember már megfeledkezik a koszovói kérdésről, akkor a politika újra és újra előveszi. Marko Đurić, a szerb kormány Koszovó-irodájának vezetője ugyanis azt jelentette ki, hogy noha az albán politikusok állandóan Koszovó Szerbia általi elismerését vizionálják, erre sosem fog sor kerülni. (Beta, Tanjug)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..