Hogyan ünnepelték régen a karácsonyt? Miben változtak a szokások napjainkban? Ebben a témakörben Régen és ma elnevezéssel hirdetett pályázatot a szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium.
A fogalmazásíró pályázaton hetedikesek és nyolcadikosok munkáit várták, a rajzpályázatot két kategóriában, az ötödik és hatodik, valamint a hetedik és nyolcadik osztályosok mezőnyében hirdették meg. A szervezők elégedettek, mert 152 képzőművészeti alkotást és több mint 30 fogalmazást küldtek az iskolások Vajdaság minden pontjáról.
Az intézményben magyar és horvát nyelven folyik az oktatás. Nem csak azokat a fiatalokat várják, akik egyházi pályára kívánnak lépni, hiszen azoknak is kiváló alapot nyújtanak, akik jogi, nyelvi vagy más területeken szeretnének továbbtanulni. A Paulinum első alkalommal szervezett pályázatot, de ebből hagyományt kívánnak teremteni — fogalmazott msgr. Fazekas Ferenc, a Szabadkai Egyházmegye püspöke.
— Ez azért is nagyon jó, hogy az emberek megismerjék és megszeressék a mi iskolánkat, és ha valaki ide szeretne iratkozni, azt szeretettel várjuk. Reméljük, hogy a jövőben több tanulónk lesz. Az iskola mindenki számára nyitott, azoknak is, akik papi pályára készülnek, valamint azoknak a fiataloknak is, akik szeretnék megismerni a keresztény értékeket, valamint általános emberi tudásban részesülni. A mi iskolánk alapos tudást ad át a tanulóknak.
Agárdi Brigitta, az intézmény magyartanára elmondta, Zentáról, Topolyáról, Moholról, Kúláról, valamint Szabadkáról és környékéről is érkeztek munkák a fogalmazásíró pályázatra.
— Nagyon nehéz dolga volt a zsűrinek, ezért az első három helyezett mellett öt különdíjat is átadunk. Sok szép munka érkezett. A tárgyi ajándékokon kívül az első három helyezett és a különdíjasok kirándulást is kapnak, amelyen természetesen a képzőművészeti pályázat díjazottjai is részt vesznek.
A rajzpályázaton szabadon választott technikával készíthettek munkákat a gyerekek a karácsony témakörében — tudtuk meg Jasmina Vidaković rajztanártól.
— Nagyon meglepett bennünket, hogy ilyen nagyszámú munka érkezett az első alkalommal meghirdetett pályázatunkra. Húsz iskola vett részt Vajdaság minden területéről.
A díjakat a Paulinum kápolnája előtt adták át a gyerekeknek, ahol a beküldött munkákból képzőművészeti kiállítást rendeztek a szervezők.
Fényképezte: Szakáll Laura