home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Reformok vagy államcsőd
2014.03.25.
LXIX. évf. 13. szám
Reformok vagy államcsőd

Alig múltak el a választások, a mérvadó gazdasági szakemberek, s maguk a Világbank képviselői is arra figyelmeztették az ország vezetőségét, hogy haladéktalanul hozzá kell kezdeni a gazdasági reformokhoz, ellenkező esetben az év végére államcsőd fenyegeti Szerbiát. A hét eseményeinek fókuszában mégsem ezek a vészjósló üzenetek, hanem Darko Šarić drogbáró letartóztatása állt, mellyel kapcsolatban napilapunk külön cikkben foglalkozik.

Mi vár az új kormányra?

Milojko Asić közgazdász szerint az új kormány első feladatának a költségvetés módosításának kell lennie. A szakember úgy véli, jelentős mértékben kell csökkenteni a fiskális deficitet. Ugyancsak sürgősen radikális gazdasági reformokba is bele kell kezdeni, s mindez nem kerülheti el a közszférát és a nyugdíjrendszert sem. Ezt még az idén el kell végezni, s lényegében öt olyan törvényt kell elfogadni, amelyet még a múlt évben Saša Radulović ex-gazdaságiminiszter javasolt. (Tanjug)

Már csak kilenc hónap maradt hátra...

Tony Verheijen, a Világbank szerbiai irodájának vezetője szerint Szerbiának már csak kilenc hónapja maradt hátra a gazdasági reformok véghezviteléhez. „A Világbank tavaly júniusban úgy értékelte, hogy Szerbiát az elkövetkező bő hat hónapban, egy évben nem fenyegeti államcsőd. Azóta elmúlt kilenc hónap, s az ország a költségvetés módosításával nyert egy kevéske időt. Most hat, legfeljebb kilenc hónap maradt hátra.” A szakember egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy ha a reformokat az elkövetkező hónapokban nem valósítják meg, akkor senki sem fog már hinni benne, hogy erre valaha is sor kerülhet. „Nagyon veszélyes, amikor eltűnik a politikai hitelesség. Ha a kormány megegyezik velünk és az IMF-fel, de nem hajtja végre az egyezséget, többé nem leszek abban a helyzetben, hogy megvédjem az országot a Világbank igazgatói előtt.” A neves szakember szerint az is egészen biztos, hogy az átalakítás előtt álló cégek 70-80 százaléka csődbe fog menni. (Politika)

Átalakul a nyugdíjrendszert

2015-től gyökeresen átalakul a szerb nyugdíjrendszer. A nők 63 vagy 64, a férfiak 66 éves korukig fognak dolgozni. Eszerint a nőknek 35, a férfiaknak 40 évnyi munkaidő után jár majd az időskori támogatás. A Blic napilap az érintettekkel közölt interjút, akik félelmüknek adtak hangot. (Blic)

Választások utáni kombinatorika

A belgrádi lapok már nagyban találgatják az új kormány személyi összetételét. A Blic úgy tudja, hogy a haladó párti Igor Mirović lehet az új gazdasági miniszter. Ha a posztot végül más tölti be, Mirovićnak akkor sem lehet oka panaszra, a szocialista Dušan Bajatović helyére fog ugyanis kerülni a Srbijagas élén. A napilap szerint az egészségügyi tárca legesélyesebb várományosa Zlatibor Lončar. A Večernje novosti arról cikkezett, hogy Ivica Dačić jelenlegi miniszterelnök vélhetőleg a védelmi tárca irányítását kapja majd, Boris Tadić volt államelnök irányítása alatt pedig az oktatási, a kulturális és az egészségügyi tárca állna. A jól értesült Blic szerint egészen biztos, hogy a pénzügyminiszteri széket Lazar Krstić megtartja, Nikola Selaković pedig az igazságügyi minisztérium élére fog állni. Biztosnak látszik továbbá Rasim Ljaljić pozíciója is. A napilap szerint a külügyet Marko Đurić fogja irányítani, a jelenlegi külügyminiszter, Ivan Mrkić pedig pekingi nagykövet lesz. Érdekes, hogy a napilap külön foglalkozott a magyar parlamenti képviselettel is, arra hívva fel olvasói figyelmét, hogy „a magyarok államtitkári székeket kérnek”. (Blic, Večernje novosti)

Növekvő nyomás

Egyre nagyobb nyomás nehezedik a szerb államvezetőségre, hogy a krími válságban világos álláspontot foglaljon el. Michael Kirby, az Egyesült Államok belgrádi nagykövete szerint az oroszok hibáznak, az amerikai és az európai álláspont mindezzel kapcsolatosan világos. Most Szerbián a sor, hogy megtegye azt, amit helyesnek vél. A Večernje novosti úgy értesült, hogy a szerb államvezetőség viszont nem hajlandó engedni a washingtoni és a brüsszeli nyomásnak, s nem fog szankciókat érvényesíteni Oroszország ellen. (Beta, Politika, Večernje novosti)

Áll a bál a demokratáknál

Vasárnap pontban délben kezdődött a DP választásokat elemző elnökségi ülése. Feltűnő volt, hogy Bojan Pajtić tartományi kormányfő és Dragoljub Mičunović, a DP nagy öregje egy autóval érkezett. Hogy az ülésen pontosan mi hangzott el, azt nem tudni. Mičunović az újságíróknak indulatosan csak annyit mondott: „Nem történt meg a leváltás! Sajnos nem történt meg a leváltás!” (Kurir)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..