Rábé, ahol kéthetente egyszer tárul ki a templomajtó
Fehér Márta
2021.03.22.
LXXVI. évf. 10. szám
Rábé, ahol kéthetente egyszer tárul ki a templomajtó

Apró, bánáti közösség a rábéi, hatvanan ha lakják a falut. Szinte csak az idősek maradtak a hármas határ ölelésében, Vajdaság keleti csücskében, a Nagybecskereki Egyházmegye területén. A Szent Adalbert-templomban a hónap első vasárnapján Molnár Rózsa hitoktató tart igeliturgiát, a harmadikon pedig Sóti János atya érkezik Törökkanizsáról a szentmisére.

Olyan hideg van itt, mint a jégveremben — mondta Kiss Ilona templomgondnok, amikor egy keddi napon látogatásunk alkalmából kinyitotta a templom ajtaját. Rögtön seprűt ragadott, serénykedett, míg körbejártam a pici épületet, melyet az idős asszony keze öltöztetett a nagyböjti időszak liturgikus lila színébe.

Kiss Ilona

— A múlt vasárnap volt szentmise, azelőtt takarítottam, mostanra azért már beporosodott — mentegetőzik a hetvenhét éves Ilonka néni. Tizenöt éve, az új templom átadása óta takarítja az épületet, locsolja a virágokat, rendezi a kertet, lapátolja a havat, gondot visel a szomszédos temetőben levő halottasházra, mikor éppen mit kell csinálni, vasárnaponként pedig harangozik. — Molnár Rózsika lelkipásztori kisegítő apja volt a harangozó, aztán az én uram, és rám maradt ez a feladat, amióta ő meghalt. Hát ki csinálná tovább? Metszeni kellene a rózsafákat, aztán meg is kell kapálni — mutatja már kint, a melengető napsütésben folytatódó beszélgetésünkkor a templomudvar előtti kiskertet. — Nehezemre esik már, öreg vagyok, meg el is vagyok keseredve, hát nem nekem csinálták ezt a templomot, hanem az egész falunak! Én sem élek örökké, utánam ki fogja…

1945-ig a település nem rendelkezett külön imaházzal, a helyi iskolát használták liturgikus célokra. A II. világháború után az új kormány megtiltotta az iskola egyházi célokra való használatát. A közösség új templomot kapott, amelyet 2004. március 27-én a nagybecskereki megyés püspök szentelt fel — olvasható az egyházmegye honlapján. Ilonka néni azt meséli, 1952-ben zárták be az imaházat, és a templom építéséig eltelt fél évszázad a vallás gyakorlásától is elszoktatta az embereket.

Nagyböjti színben a rábéi templom — az oltárképen Szent Adalbert Szent István királlyal és Boldog Gizellával

— Mondjam azt, hogy volt, amikor ketten voltunk a szentmisén? Igaz, volt, amikor öten vagy tízen, meg olyan is, amikor tizenöten-húszan, ám ahhoz már nagy ünnep kell hogy legyen, hogy ennyien összejöjjünk. Hiába, ez az ötven év megtette a hatását. Mi, akik a szülőktől megtanultuk, még talán eljövünk, de már ugye minket se nem engedtek a templomba, azt a kis imaházat lerombolták. 2005-ig nem volt itt semmi. A szomszédos Majdányra mentünk, amikor már volt hová, merthogy ott is ugyanúgy járt az imaház. Addig meg Oroszlámosra jártunk. Mentem én is, amikor csak bírtam. Valamikor is volt unoka is, meg gyerek is, főzni is kellett — hát nincs az ember hátára írva, hogy mikor evett, lehet délben is, meg délután 5 órakor is! Az emberek mégis eljutottak misére, egykor Bébre (a mai romániai Óbéba — a szerző megj.) gyalog jártak templomba, és akkor is elmentek. Vagy amikor a jó 6 kilométerre levő Oroszlámosra jártunk, végig volt az országút néppel, itt mentek ketten, ott hárman, gyalog, mert öt bicikli ha volt a faluban, nemhogy autó. Nem lesz mibelőlünk már semmi — legyint elkeseredetten. — Amikor épült a templom, nagy volt az érdeklődés, még jöttek az emberek. Igaz, azóta sokan elmentek, meghaltak. Emlékszem, amikor a templom alapját rakták le, minden traktorista itt volt, segített, márpedig minden háznál volt traktor. Hozták a téglát, jöttek lerakni a cserepet, de hát azóta is kellene valamit csinálni! Minden úgy áll itt, ahogy a felszenteléskor. Csak a bejárati ajtó lett egyszer befestve. Kellene az ablakokat, a lambériát is, de nincs arra pénz se, hát honnan? Ha eljönnek öten a templomba, adjon mindenki 100 dinárt a perselybe, az is csak 500 dinár, mit lehet azért venni?

Húsvétra készülve

Az emberek el vannak kényelmesedve, már a vallást sem gyakorolják úgy, mint egykor, a falu elöregedett, meg a kommunizmus is nagyon „besegített”. Ötven év az csak ötven év — ismételgeti többször.

— A mostani szülők már nincsenek ahhoz szokva, hogy el kell menni a templomba. Ha a gyerek azt látja, hogy a szüleim sem mennek, a nagyanyám sem, senki, akkor miért menjen ő? De ha megfognák a kezét, hogy gyerünk, és mindenki menne, abba nőne bele. Karácsonyestére is megcsináltam a csomagokat a gyerekeknek, hát nem volt kinek odaadni a mise után!

Amikor a nagyböjti készületről kérdezem, csak legyint.

— Nem készülünk sehogy sem, azt sem tudom, hogy virágvasárnap egyáltalán lesz-e mise, mert nem esik bele a sorba, az atya és Rózsika is több faluba járnak, mindenhová el kell jutniuk. Körmenet is egyetlenegyszer volt itt. Nagypénteki szertartás sincs. Hiányzik, de mit csináljak, hová menjek? Megöregedtünk, hogy biciklire üljünk, és kilométereket tekerjünk, az már nem megy. Ha tehetem, a tévén nézem a miséket, vallási műsorokat. Hála Istennek, húsvétkor, pünkösdkor, karácsonykor úgy osztják be, hogy vagy Majdányon, vagy Rábén van a délutáni szentmise.

A rábéi Szent Adalbert-templom (Újvári Ildikó felvétele)

Bár a templomot Szent Adalbert tiszteletére szentelték fel, a falu búcsúját a hagyományokhoz híven kisasszonykor, azaz szeptember 8-án tartják, nem pedig a névadó liturgikus emléknapján, április 23-án. Szent Adalbert 994—995-ben járt Magyarországon, ő keresztelte és bérmálta meg Szent Istvánt. Az oltárkép ezért is ábrázolja a vértanú püspököt, a magyarországi Esztergom-Budapesti főegyházmegye védőszentjét államalapító királyunkkal és feleségével, Boldog Gizellával.

Kérdésemre Ilonka néni elmondta, hogy a templomot egyszer törték fel a faluban és környékén évek óta kisebb-nagyobb intenzitással tartózkodó migránsok.

— Tavaly júniusban bezúzták az egyik ablakot, és elvitték a perselypénzt, mást nem rongáltak meg. A temetőt és a ravatalozót sem bántják. A külső lámpákat viszont mindkét épületen kiszakították, talán a mobiltelefonjuk feltöltéséhez keresve áramforrást. Nincs más kívánságom az életemben, csak ne bántson bennünket senki se! Én egyetértek azzal, hogy nekik sem mindegy, mert évek óta nincs födél a fejük fölött meg párna a fejük alatt, hát minek jöttek el? De hová menjünk mi, ha itt nem lesz maradásunk?

Fényképezte: Fehér Márta

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..