Sziklaszilárd meggyőződésem, okostelefon nélkül már szinte csak az megy ki az utcára, az ismeretlenbe, akiben időnként azért még felbugyog a kalandvágy. Mármint az az ősi. Az eredeti, mely barlanglakó eleink egyikét-másikát is moccanásra ösztökélte annak idején. Szemrevételezni, mondjuk, mi is lehet például a szemhatárt jelentő hegymasszívjuk túloldalán, ahonnét emberemlékezet óta minden áldott reggel felkel a nap. Az a bizonyos golyóbis, mely nemcsak éltető fényt és hőt adó sugarakat juttatott kegyesen alattvalóinak nap nap után, de télvíz idején bizony foga fehérjét is kimutatta! Senkitől és semmitől nem reterálva.
Nem, még véletlenül sem moralizálok ippeg! Legalábbis nem szándékosan. Már azért sem, lévén pillanatrögzítő digitális szerkenytű nélkül jómagam is csak a legritkább esetben vágok neki a rengetegnek. A széle-hossza sincs vadonnak, mi egyformán lehet természetes és mesterséges ökoszisztéma is. Szóval, afféle vademecumdolog esetemben is a ketyere, de ha egyszer a barangoló (mivelhogy e szó mégiscsak konstruktívabban hangzik, mint annak ődöngő, lődörgő, kóválygó… formában leledző retyerutyája!) krónikás szellemi tarisznyájába maga a nyílt tér nyújt témát! Magyarán: kenyeret.
Tisztán emlékszem, aktív tantárgyoktatói és nevelői korszakomban nemritkán volt beszédtéma — mármint köztem és diákjaim között — a pályaválasztás kérdése is. Annak minden szépségével, kihívásával, cseles buktatójával egyetemben. Az a bizonyos izé, amelyre végül a hajrában az ősök egyénenként különböző világlátása és ambíciója is ugyanúgy rátelepszik, miképpen a porcukor a frissen sült fánkra vagy csörögére. Választani csak választékból lehet! — sulykolták belénk annak idején egy tanfolyamon. Több szituációs játék által, és mire a nehezebb felfogásúak is kapiskálni kezdték volna a tananyagot… Ment minden a levesbe! Kézzelfogható és bizonyos zérusokkal is kifejezhető támok nélkül. Hátrahagyván a sok lelkes tanoncot, kik idővel önmaguk is trénerekké lettek. Saját életükben mindenképp! Faber est suae quisque fortunae…
Pusztai távírda. A Temesközben még van belőlük. Mutatóban. Hasonlatosan a távolról sem mesebeli szórványok szórványából útnak induló ifjúhoz, kinek zsigeréből vétlen véletlenszerűséggel emelkedik szólásra őseinek hallgatásra és megalkuvásra ítélt élni és tenni akarása. S igen, gémeskútjaink sem csupán útjelzők, de hírtovábbítók is voltak. Pásztorok, betyárok, tanyasi emberek kútgémmel „beszélgettek” egymással. S megértették egymást.
