Püspökeink húsvéti üzenete

Püspökeink húsvéti üzenete

Dr. Német László SVD — Dr. Pénzes János

A feltámadás fényében kell tekintenünk minden nehézségre

Merjünk nagyok lenni! A zsinati folyamat egyik nagyon is észlelhető velejárója az emberi kapcsolatok mennyiségi és minőségi növekedése. Egyre többen kerülünk egymással kapcsolatba és ez a kapcsolat egyre mélyül. A munkadokumentumok közös olvasása és megbeszélése megmozgatja egyházmegyénk tagjait, legyenek világiak, papok, szerzetesek vagy a két kollégiumban lakó fiatalok. A témák pedig mélyre mennek.

Nagyon sok pozitív visszajelzés érkezik, ami örömmel tölt el bennünket. Érezzük, hogy ha nem is számban, de lélekben növekszünk. Emberi kapcsolataink és istenkapcsolatunk lassan-lassan finomul.

Sok fejtörést is okoz persze a zsinat, minden szinten. Egyik ilyen fejtörésre okot adó kérdés, amely a pozitív visszajelzéseket, az örömöt általában félhangon követni szokta, körülbelül így hangzik: „Igen, a zsinati folyamat nagyon jó, szépen összeköti a híveket, papokat, szerzeteseket a püspökkel, és fordított irányban is, de mire befejezzük ezt a folyamatot, kinek fogjuk ezeket az eredményeket bemutatni, kivel fogjuk a jövőnket formálni és megvalósítani?”

Jogos kérdés. Mögötte ott van az az aggodalom, ami a tájainkról történő és szűnni nem akaró elvándorlás látványa, ami talán egyházmegyénk szórvány közösségeiben jobban észrevehető, mint a katolikusok által sűrűbben lakott területeken.

Amikor ezeket a jogos kérdéseket hallom, szinte reflexszerűen eszembe jut egy másik kérdés: hogyan viselkedett Jézus, amikor szembenézett tanítványainak „drasztikusan” kicsi számával?

Két eseményt szeretnék kiragadni Jézus életéből, amelyek segítenek megsejteni Jézus reakcióját olyan helyzetekben, amelyek talán kicsit hasonlítanak a mi „elvándorlás-jelenségünkhöz”.

János Evangéliumának hatodik fejezetében ezt olvassuk (48., 51., 60., 66.): „’Én vagyok az élet kenyere. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.’ Tanítványai közül, akik ezeket hallották, többen azt mondták: ’Kemény beszéd. Ki hallgatja?’ Ettől kezdve tanítványai közül sokan visszahúzódtak, s többé nem jártak vele.”

Ez biztosan nehéz megpróbáltatást jelentett Jézus számára, de nem adta fel a működését, hanem tovább ment, tanított, tovább foglalkozott azokkal, akik vele maradtak. Számban megcsappantak, de Jézus nem vett vissza. Tartotta a tempót, nem vette vissza „fél gázra”, sőt még inkább „rálépett a gázra”, újabb igazságokat osztott meg a tanítványaival, nem kerülte el a vitákat az írástudókkal és a farizeusokkal.

Jézus viszonyulása mutatja, mit kell tennünk. Az egyre kisebbedő nyájunk láttán nem dőlhetünk hátra, és nem kapcsolhatjuk egyházmegyénk életét „takaréklángra”. Ez a helyzet nem vezethet oda, hogy most kevesebbet fogunk tenni. Szó sincs róla! Mi éppolyan lelkesedéssel hirdetjük az Evangéliumot, mint előtte, éppúgy szervezünk programokat, mint előtte. Egyházmegyénk minden egyes tagja megérdemli a teljes odaadást, a hozzáfordulást, a szeretetet, a figyelmességet, és a gyengédséget, ahogy ezt Ferenc pápa is nagyon sokszor említi. A szeretet forradalma, melyet Ferenc pápa meghirdetett, nem ismeri a takaréklángot és a kifogásokat.

Egy másik eset, amikor láthatjuk Jézus reakcióját a tanítványok megcsappanó számát látva, éppen a nagyhét eseményeiben láthattuk. Jeruzsálembe való bevonulásakor, amit virágvasárnap ünnepeltünk, nagy tömeg éltette Jézust, királlyá akarták őt tenni. Három nappal később aztán mindenki szó szerint elhagyta Jézust. Márknál olvassuk, hogy (14,43., 45., 46., 50.): „odaért Júdás, egy a tizenkettő közül, s vele karddal és doronggal felfegyverezve egy csapat, amelyet a főpapok, írástudók és vének küldtek ki. Odaérve Júdás rögtön Jézushoz lépett: ’Mester!’ – szólt és megcsókolta. Erre rátették kezüket és elfogták. Erre mindenki magára hagyta és elmenekült.”

Jézus ebben a helyzetben sem adta fel. Kitartott az életútján, küldetését beteljesítette, meghalt értünk a keresztfán és feltámadt.

Mit jelent számunkra Jézus életében ez a mozzanat? Mindenekelőtt azt, hogy a feltámadás fényében kell tekintünk minden nehézségre, szenvedésre és számunkra fejtörést okozó kihívásra. Vannak dolgok, amelyeken nem tudunk változtatni. Az azonban, hogy hogyan viszonyulunk kialakult helyzetünkhez, az a mi kezünkben van. Belekeseredünk, vagy Jézushoz hasonlóan kitartunk a feltámadásig.

Aki elmegy, elmegy. Isten áldása kísérje és segítse őket. Senki nem megy ok nélkül, de hisszük azt, hogy megfontoltan és felelősségteljesen hozta a döntését. Aki azonban itt marad, maradjon teljesen itt, száz százalékban és ne karba tett kézzel. Maradjunk aktívak, tevékenyek. Maradjunk kapcsolatban, mert csak így tudunk tovább növekedni.

Tudjuk, hogy Jézus életében sem a csalódások lettek a meghatározó pillanatok, hanem a mennyei Atyához és az emberekhez való hűsége, szeretete és odaadása, és ennek a hozzáállásnak a legszebb eredménye és befejező eseménye: a feltámadás. A feltámadás minden csalódást beragyog örömteli fényével és helyre teszi azt, ami érthetetlen, ami hiábavalónak tűnik. A látszólag „elfecsérelt” munkát, az elmondott szavakat, a megosztott gondolatokat bearanyozta és örök jelentőséggel tölti be ma is. Most is. Itt a mi Bánátunkban is.

Engedjük, hogy a feltámadás beragyogja életünket, és megérintsen minket ott, ahol a legmélyebb sebeink vannak. A Feltámadott velünk van akkor, amikor csalódunk, és akkor, amikor valami sikerül és folyamatosan rá akar bennünket vezetni arra, hogy nem a halálé, hanem minden körülmény között az életé, a szereteté az utolsó szó.

A feltámadás örömét nem lehet kitörölni az életünkből, keresztényként nem felejthetjük el. Azonban nyitva kell tartanunk a szemeinket, a szívünket, minden érzékünket, hogy meglássuk azt a mindennapokban újra és újra. Engedjük, hogy Jézus nyomában járva a feltámadás a mi életünk része is legyen.

Ezt kívánom mindenkinek a Szent napok ünneplése alatt!

Feltámadt Krisztus! Alleluja!

Dr. Német László SVD nagybecskereki megyéspüspök

 


 

Ha megértjük húsvét üzenetét, akkor felismerjük, hogy az ég nincs teljesen bezárva

Keresztény testvérek!

Sokszor rácsodálkozunk az állandó kérdésre, vajon ki fog bennünket meggyőzni arról, amiről állandóan azt halljuk, hogy a legfontosabb dolog, és ami hitünk egyetlen alapja? Péter mondja: „harmadnap feltámasztotta az Isten, és látható alakban megmutatta, igaz, nem az egész népnek, hanem csak az Istentől előre kijelölt tanúknak, vagyis nekünk, akik ettünk és ittunk vele halálából való feltámadása után”. Ma sem mondhatunk mást, minthogy csak egy válasz létezik, és ez a válasz annyira egyszerű és világos – azért mert Krisztus feltámadt.

Isten nem a sírban van, a halál helyén. Isten az élet, legyen az akármilyen. Isten élővé lesz az ember életében, aki rádöbben arra, hogy nem lehet élni, ha Krisztus nem támadt fel. Ezért olyan különleges a mai evangélium mondata: „Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt”. Hitt, mert többet látott az üres sírnál. Látta, hogy mennyire igaz az, hogy él az, aki annyira szerette az embereket, aki átérezte az ő életüket és megváltoztatta őket.

Ha megértjük húsvét üzenetét, akkor felismerjük, hogy az ég nincs teljesen bezárva. Isten világossága kiszüremlik az égből életünkbe, eleinte gyengéden, de később annál erősebben. Ilyenkor öröm születik bennünk függetlenül attól, hogy mennyire nehezek és elviselhetetlenek problémáink. Ekkor mi magunk is hasonlókká leszünk Mária Magdolnához, Péterhez és Jánoshoz, akiken keresztül az ég láthatóvá válik és leereszkedik a földre.

Ekkor megtapasztaljuk, hogy Isten él. Ő a mi oldalunkon van. Nem létezik olyan probléma, nincs az életnek és a világnak olyan része, ahová az Ő világossága nem tudna eljutni. El fogunk jutni a felismerésig, hogy egyszer minden rossz elbukik, mert Ő uralkodik az egész világon. Attól a pillanattól mi Isten logikájának tanúi leszünk, attól függetlenül, hogy a világ elutasítja Őt. Ez az Isteni logika mindig azonos: „A kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá, s ez csodálatos a szemünkben.”

Újra szükségünk van meghallani és emlékezni az angyal intelmére: „Miért keresitek az élőt a halottak között?” Ez az intelem segít minket kilépni szomorúságunkból az öröm és a remény fényébe, amely remény elgördíti a sziklát a sírokról, valamint biztat minket az örömhír hirdetésére, és amely képes mások életét megújítani.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek áldott húsvétot, és a Feltámadt Krisztus bőséges áldását!

Dr. Pénzes János szabadkai megyés püspök

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink