NAGY PORT KAVART. A néhai Jovan Rašković - a pszichiáterből lett horvátországi szerb népvezér, a knini rönkforradalom egyik megálmodója - arról volt ismert, hogy gyakorta a páciensei módjára nyilatkozott. Hóbortos megnyilvánulásai között is a legemlékezetesebb az a kijelentése, hogy ,,a sz...
Slobodan Antonić politikai elemző elképzelhetőnek tartja, hogy Szerbia tarsolyában igenis létezik egy tartalékterv Kosovo státusával kapcsolatban. Igaz, hogy Belgrád hivatalos álláspontja a széleskörű autonómia megadása, ám ennek irrealitását egyre többen érzik, s Belgrád valójában Kosovo felosztását szeretné. Tegyük hozzá: pontosan úgy, ahogyan ezt a ,,nemzet atyja', Dobrica Ćosić már sok-sok évvel ezelőtt elképzelte, és meg is fogalmazta. Az igazsághoz tartozik, hogy a meggyilkolt miniszterelnök, Zoran Ðinðić is a sok rossz megoldás között a leginkább elfogadható rossznak a terület felosztását tartotta.
Egyébként: új vezetőt neveztek ki a kosovói UNMIK élére Joachim Rücker személyében. ,,Reményeim szerint én leszek az ENSZ-főtitkár utolsó kosovói különmegbízottja..., tényleg hiszem, hogy az utolsó leszek' - nyilatkozta Prištinába érve Joachim Rücker.
PLUSZCSOMAG. A G17 Plusz két vezető beosztásban levő politikusa, Ivana Dulić-Marković szerbiai miniszterelnök-helyettes és Mlaðan Dinkić pénzügyminiszter a héten Brüsszelbe vitte azt az úgynevezett Pluszcsomagot, amelyet a párt szakértői készítettek abban a reményben, hogy az EU folytatni fogja a Belgráddal megszakított tárgyalásokat. A batyura - a Szerbia unióhoz való közeledését szolgáló intézkedéscsomagba Brüsszel előbb nézhetett bele, mint Szerbia polgárai - Olli Rehn, az EU Bővítési biztosa azt mondta, hogy ez mind szép és jó, de a tárgyalások folytatásának feltétele továbbra is Ratko Mladić kiadatása Hágának.
NEM VÁLTOZIK A HATALMI ÖSSZETÉTEL. A Vajdaságban egyre gyakrabban lehetett hallani olyan híreszteléseket, hogy a tartományi hatalmi koalícióban ,,szétszedik a babaruhát'. Azaz: változik majd a kormány és a parlament összetétele. Ennek kapcsán a múlt kedden a tartományi parlamentben többséget alkotó képviselői csoportok koordinációs testülete közleményt adott ki, melynek lényege: ,,továbbra is szilárd és hatékony az együttműködés a koalíció tagjai között a parlamentben és a kormányban elfogadott közös platform realizálásában.' A közlemény szerint egyik koalíciós partner részéről sincs indítvány a tartományi kormány, illetve a kormányzó koalíció összetételének a megváltoztatására, a koordinációs testület részvevői pedig ,,kifejezik fenntartás nélküli készségüket arra, hogy folytatják az eddigi együttes és sikeres tevékenységet Vajdaság gyorsabb további fejlődése és az európai integrációs folyamatokba való bekapcsolódása érdekében'. A közleményt a Demokrata Párt, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a Szerbia Ereje Mozgalom képviselője írta alá.
ÚJVIDÉKEN MÁR JÖVŐRE MEGKEZDIK A MAGYAR KOLLÉGIUM ÉPÍTÉSÉT. Korhecz Tamás tartományi kisebbségügyi titkár és Bunyik Zoltán tartományi oktatási titkár Újvidéken ellátogatott a telepi Árpád-házi Szent Erzsébet-templom udvarába, ahol az Európa Kollégium épül majd. A magyar egyetemisták befogadására épülő intézmény tervdokumentációjának az elkészítésére alapítványi támogatásból kaptak pénzt, a tartományi kisebbségügyi titkár pedig elmondta: arra fog törekedni, hogy a 2007-es tartományi költségvetésben biztosítsanak egy jelentős összeget. A tervek szerint ebből a pénzből már a jövő év tavaszán megkezdődik az építkezés, az új kollégium pedig 2008 őszén fogadná a lakókat. A magyar kollégiumra nagy szükség van, hiszen Újvidéken 1700 magyar ajkú egyetemista tanul (90%-uk vidéki), s csak 60-80 fiatalnak sikerült bejutnia valamelyik állami kollégiumba.
Itt mondjuk el, hogy az intézmény építésének egyik kezdeményezője, Bunyik Zoltán hamarosan lemond tartományi oktatási titkári posztjáról. A szerb kormány ugyanis diplomáciai küldetésre nevezte ki, s a feladatkörre való felkészülés után Berlinben fog dolgozni.
SZERBIAI ÖSZTÖNDÍJAK. Mint minden évben, szeptemberben jelenteti meg az oktatási minisztérium azt a pályázatot, amelyen a középiskolások ösztöndíjra vagy tanulmányi kölcsönre pályázhatnak. Az egyetemi hallgatókra vonatkozó pályázat október elején jelenik meg. Ösztöndíjra csak a legjobb hallgatók számíthatnak (8,5 feletti tanulmányi átlag kell hozzá), tanulmányi kölcsönre 18 000 fiatal számíthat.
LECSERÉLIK A VILLANYÓRÁKAT. Szeptemberben a szerbiai villanygazdaság 130 000 villanyórát vásárol több mint 5 millió euró értékben. Ebből 119 000 háromfázisú villanyóra lesz (darabja 38 euró), 7500 pedig monofázisú (darabja 30 euró). Ezzel megkezdődik majd a villanyórák lecserélése, az áramszolgáltatóban pedig kezdetét veszi a távvezérlésű digitális korszak. Az új órák a villanygazdaság tulajdonát képezik majd, a polgároknak tehát nem kell majd fizetniük az új mérőberendezésekért. A öreg villanyórák teljes lecserélését az elkövetkező tíz évben tervezik elvégezni az illetékesek. Ennek az akciónak - a korszerűsítés mellett - takarékossági okai is vannak. A villanygazdaság veszteségeihez ugyanis nagyban hozzájárulnak az öreg villanyórák is: évente 400 millió kilowattóra tűnik el nem kevesebb mint 16 millió euró értékben. A legnagyobb veszteségeket azonban az áramtolvajok okozzák: évente egymilliárd kilowattórát lopnak el ,,leleményes emberek' 40 millió euró értékben!
A villanyórák lecserélése kapcsán az áramszolgáltató nem számolt be a veszteségek harmadik forrásáról: a tartozásokról. Pedig érdekes lenne tudni, hogy Szerbia melyik körzetben mennyivel tartoznak az áramért a kisfogyasztók, mármint a polgárok. S mennyivel tartoznak a gyárak, a közvállalatok, közhivatalok. Nagyon jó lenne ismerni ezeket az adatokat, mert Szerbiában az járja, hogy a szegény embert még az ág is húzza. Ha valakit áramtartozás miatt lekapcsolnak a hálózatról, az a kisember családi háza, lakása. Macedóniában viszont - ahol külföldi cég vásárolta meg a magánosított áramszolgáltatót - az új tulajdonos a kormányépülettel kezdte. A macedón kormány épülete mindaddig áram nélkül marad, míg a ház ki nem egyenlíti a tartozásait! A külföldi tulajdonosnak ugyanis az az elve, hogy nem az állampolgáron, hanem fönn, a hatalomban kell példát statuálni.
BOTRÁNY. A szélsőjobboldali francia politikus, Jean-Marie Le Pen nyitotta meg Versecen a Balkáni Motorkerékpáros Bajnokságot. A politikus magányszemélyként, a verseny szervezőjének meghívására érkezett Szerbiába. Nekünk már más sem hiányzott. Nagyjából ezt mondta Bojan Kostreš, a tartományi parlament elnöke is, amikor a hírt kommentálta. ,,Sokkal jobban örülnék annak, ha európai demokraták jönnének, akik segíthetnek Szerbia nemzetközi megítélésének a megváltoztatásában' - mondta a politikus. A politikai pártok közül egyedül a Szerb Radikális Párt fogadta a nézetei és kijelentései révén elhíresült francia politikust.