Potápi: történelmi győzelmet ért el a kárpátaljai magyarság az önkormányzati választásokon
MTI
2020.10.28.
LXXV. évf. 44. szám
Potápi: történelmi győzelmet ért el a kárpátaljai magyarság az önkormányzati választásokon

Történelmi győzelemként értékelte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a hétvégi ukrajnai önkormányzati választáson elért magyar eredményeket kedden Budapesten.

Potápi Árpád János a nemzetpolitikai államtitkárság és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet tanácskozásán úgy fogalmazott: a legjobb kampány maga a munka, ez így volt Kárpátalján, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) esetében is.

Kiemelte: több Kárpát-medencei területet érintettek idén a választások, és ahol a magyarság összefogott, ott nem maradt el a siker.

Rámutatott: Ukrajnában az országos részvételi arány elég alacsony volt, valamivel több mint 37 százalék, ezt meghaladta a kárpátaljai részvétel, ami 41,25 százalékos volt. Enne oka, hogy Kárpátalja alapvetően nemzetiségi terület, és a KMKSZ jó mozgósítási munkát végzett.


Fotó: Facebook

Kitért arra is: a kárpátaljai magyarságot kedvezőtlenül érintik az újonnan kialakított választókerületek, de a megváltozott körülményekhez jól tudott alkalmazkodni a magyarság. Tíz pártból nyolc került be a megyei tanácsba, köztük a KMKSZ, amely hozta a magyarság részarányát, így várhatóan nyolc képviselője lesz a megyei tanácsban. Az öt évvel ezelőtti történelmi sikert meg tudták ismételni — jelezte, és kitért arra, hogy hét helyen lesz magyar polgármester. Külön gratulált Babják Zoltánnak, aki 72 százalékkal nyerte el a beregszászi városi kistérség polgármesteri székét.

A KMKSZ a magyar kormány szövetségese, közösen mindent megtesznek annak érdekében, hogy a magyarság a szülőföldjén tudjon boldogulni — mondta az államtitkár, aki a további együttműködésben bízva minden segítséget felajánlott a KMKSZ-nek, és az ott élő magyarságnak.

Brenzovics László, a KKMKSZ elnöke úgy összegzett: jelentős sikert értek el jelentős ellenszél mellett, nem túl könnyű helyzetben. A választások egy adminisztratív reform kellős közepén zajlottak, ami kedvezőtlenül befolyásolta a kárpátaljai magyarságot — húzta alá.

Kifejtette: a kárpátaljai járásokban a magyarság aránya lecsökkent, nincs olyan járás, ahol többségben lennének, és mindezt tetézte egy új választási törvény, ami szintén rendkívül bonyolult.

Kitért arra is, hogy tovább folytatódott a magyarellenes, a magyarságot megfélemlítő kampány, de ennek ellenére is el tudták érni a kitűzött célokat, és hozták a 2015-ös eredményeket.

Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója úgy fogalmazott: úgy tűnik, nyerő szériában vannak. Tavasszal a Vajdasági Magyar Szövetség, nemrég az RMDSZ ért el jó eredményt az önkormányzati választáson, most a KMKSZ. A legnehezebb helyzetben lévő magyarság szavazott, és egy nagyon jó kampánnyal, egy igen jó eredményt könyvelhetnek el — mutatott rá.

Kérdésre a nemzetpolitikai államtitkár azt mondta: semmilyen hivatalos értesítést sem a Miniszterelnökség, sem a külügyi tárca, sem ő nem kapott arról, hogy nem kívánatos személy lenne Ukrajnában. Néhány éve hasonló történt Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel, akit szintén nem értesítettek, és egy határátkelésnél derült ki, hogy kitiltották Ukrajnából — elevenítette fel.

Potápi Árpád János feltételezi, hogy az egyik kitiltott személy ő, "a másikat még keresik". Megjegyezte: ha egy 40 milliós ország tőle fél, az az erejét is megmutatja. Kijelentette: Magyarországnak az alaptörvényből fakadó kötelessége, hogy a határon túli magyarságot segítse. Példaként említette intézmények felújítását, a kárpátaljai szociális programcsomagot, a Vérke folyó rehabilitációját. Ezekből a támogatásokból nem csupán a magyar emberek, hanem nemzetiségtől függetlenül a régió minden lakója részesül. Mindezek fényében érthetetlen az ukrán fél lépése — jelentette ki.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Nemzetpolitika rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..