A székelykevei költővel, szerkesztővel, publicistával Antalovics Péter, a Forum Könyvkiadó igazgatója és Brenner János, a kötet szerkesztője beszélgetett, a verseket pedig Heinermann Péter tolmácsolásában hallhattuk.

Klemm József elmondása szerint már fiatalon, tizenhét-tizennyolc éves korában kezdett versírással foglalkozni, első versei Nagybecskereken jelentek meg, amikor azonban a Magyar Tanszékre került, másként kezdett a költészetéről gondolkodni.
– Később szembesültem azzal, hogy milyen íróóriások vannak a magyar irodalomban is. Úgy éreztem, méltatlan az, hogy magamat írónak próbáljam nevezni, és abbahagytam az írást – mesélte.

Majdnem négy évtizeden át nem írt verseket, addig, amíg hatvanévesen a távol-keleti vallásokkal való ismerkedés közben rá nem lelt a haikura.
– Akkor úgy éreztem, hogy ez egy olyan irodalmi forma, amelyben ki tudom fejezni magam. Nagyon sokáig, negyvenhat éven keresztül újságíróként dolgoztam, és úgy éreztem, sajnos ebben a korban a szavak devalválódtak, és már nem érezzük azt a súlyt, jelentéstartalmat, amelyet hordoznak. A haiku viszont egy olyan irodalmi forma, amely rákényszeríti az írót arra, hogy visszatérjen a szavak eredeti jelentéséhez és súlyához, hiszen 17 szótagban kell összesűríteni azt a mondanivalót, amit a világról gondol – emelte ki a költő.

Az irodalomhoz való visszatérésben első kötete segítette, a Kilencvenkilenc, mely 99 haikut tartalmaz. A költő szerint mára már egy kicsit szabadabb versformát művel, mellyel ragaszkodik a ritmus megőrzéséhez.
– Félig szabadvers, de olyan szabadvers, amely igenis ragaszkodik ahhoz, hogy a nyelvezete más legyen, mint a köznapi nyelv, tehát hogy megőrizzük benne a ritmust – nemcsak a gondolatritmust, hanem magának a beszédnek a ritmusát –, és ugyanígy rejtett rímekkel próbálom emelkedettebbé tenni a vers hangulatát. Ezek a versek négy-öt év termései, és egy alapvető téma köré csoportosulnak – mondta Klemm, aki szerint a művészeket főként két nagy téma ihleti meg. – Az egyik a szerelem, a másik a halál, Erósz és Thanatosz. Mivel hatvanéves elmúltam, mire visszatértem a verseléshez, úgy éreztem, hogy az Erószon már túlléptem, és most már a Thanatoszra kell koncentrálni. A halál témája nagyon sokszor jelen van a versekben, viszont nem mint tragédia, nem mint valaminek a lezárása, hanem egy olyan dolog, amely értelmet ad az életnek. Tehát az élet értelme az, hogy mire elérkezünk a végéhez, addig valamit csináljunk, és nyomot hagyjunk magunk után. Azt gondolom, hogy ezek a versek filozofikus módon próbálják megközelíteni a halál témáját, de nem oly módon, hogy az tragédia, hanem oly módon, hogy folyamatosan tenni kell valamit azért, hogy az életnek értelme legyen – fogalmazott Klemm.