Pipacsos évtizedek ünnepi méltatása

Pipacsos évtizedek ünnepi méltatása

Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepelte meg július 15-én a torontálvásárhelyi Pipacs Nőegylet.

Tette mindezt szabályos közgyűlés keretében, melynek nyitányában elnöki beszámoló hangzott el az elmúlt évtizedekben kifejtett tevékenységekről. Ezt követte az emlékoklevelek kiosztása, a közös ebéd, egy alkalmi kézimunkakiállítás, illetve a tájszoba megtekintése a néhai Torontálvásárhelyi Takarékpénztár Rt. épületszárnyában.

A rendezvény központi helyszíne a József Attila Művelődési Otthon volt, a zenei aláfestésről pedig Győri Zoltán gondoskodott. Bemutatkozott továbbá a helybéli Perdülő Tánccsoport is oktatójuk, Kovács Csilla óvónő vezetésével.

A torontálvásárhelyi Pipacs Nőegylet hivatalosan 1978-ban alakult meg a helyi művelődési otthon keretében, a  szépemlékű Horti György igazgatóságának idején és közreműködésével. Az egylet akkor hét tagból állt. Ma, negyven évvel később, a regisztrált pipacsosok száma ötvennyolc. Alaptevékenységéül a helyi himzés-hagyomány épolását és a csigatészta készítését, valamint a Vajdaság-szerte működő nőszervezetekkel történő baráti kapcsolattartást határozta meg. Nemkülönben az elsők között vett részt a MIRK-en, valamint a Vajdasági Kézimunka Kedvelők Szövetségének kiállításán. Tevékenységük az utóbbi években a Kukorica, a rónák gyöngye elnevezésű, községi szintű rendezvény megszervezésével bővült.

Az elődeiktől örökölt hímzések felgyűjtése és felújítása, továbbá azok továbbfejlesztése és népszerűsítése során a himzőasszonyokban mind jobban tudatosodott a helyi jellegű himzéshagyomány megőrzésének a fontossága is. Mindezen elképzelések létjogosultságát számos hazai és külföldi kiállításon, a sajtó hasábjain, televíziós műsorokban és az internet közvetítésével, továbbá egykori elnökasszonyuk, Nagy Irén nyugalmazott óvónő négy tematikus dokumentumkönyvével igyekeztek bizonyítani. A jubileumi ünnepségre a helyi, újozorai (Uzdin), antalfalvi, nagylajosfalvi, cserépaljai, bókai, bácsföldvári, óbecsei, temerini, újvidéki, muzslyai, hertelendyfalvi, sándoregyházai és székelykevei társegyesületek és együttműködő partnerek mellett a hódmezővásárhelyi Csúcsi Olvasókör és az Öreg-kishomoki Kerttulajdonosok Egyesülete is delegált küldöttséget saját soraiból. Megkülönböztetett köszöntő illette továbbá a veteránokat, az egylet volt elnök asszonyait, a jelenlegi vezetőséget, az írott és elektronikus média képviselőit, a község és a település előljáróit...

„A Pipacs Nőegylet eredményes tevékenységének egyes mozzanatait az elmúlt évtizedek jubileumaira emlékezve idézzük fel.

1. A 20 éves jubileumon, vagyis 1998-ban az akkori tagjaink (6-tól 66 éves korig) a felújított, azaz újrahímzett alkalmi viseletekben léptek fel művelődési otthonunk színpadán, zenés-táncos műsor keretében mutatva be hagyományos viseletünket.

2. A Pipacs Nőegylet fennállásának 25 éves jubileumát méltó módon fémjelezte a 2003-ban megnyílt Debellácsi Tájszoba. A szorgos kezű asszonyok helyi jellegű szobabelsőt díszítő himzéseikbe „öltöztették be” az 1918-ből származó, kék színű szobabútorokat. A Tájszobában elhelyezett üvegvitrin az eredeti viseletdarabokat, valamint a rekonstruált viselet-modelleket őrzi. 1880-tól egészen napjainkig. A Tájszoba beállításával a hagyományos himzésornamentikánk nemcsak Debellács tárgyi kultúrkincsébe épült be, de egyúttal muzeális értéket is kapott.

3. A 30 éves jubileum alkalmából 2008-ban a RETROSPEKTÍV kiállítás állított méltó emléket folyamatos, kitartó és látványos tevékenységünknek. Ezen a nagyszabású visszapillantó kiállításon kétszázhúsz, művészien megmunkált himzés példány, valamint százharmincöt hiteles fénykép – tíz pannóra ráhelyezve, mutatta be a debellácsi himzésornamentika fejlődési periódusait. Az ünnepi műsor keretében került sor továbbá Nagy Irén könyvének bemutatójára is, melynek nyilvános szakmai értékelését dr.Szőke Anna néprajzkutató vállalta. Bada István, a Kézimunkázók és Gyűjtők Nemzetközi Szövetségének elnöke egyletünket arany serleggel és arany-szív érdeméremmel tüntette ki.

4. Összefoglalásként megállapíthatjuk, a Pipacs Nőegylet az elmúlt negyven évben eredményekben gazdag tevékenységet folytatott, fáradtságot nem ismerő, kitartó és folyamatos munkájuk pedig bőséges gyümölcsöt is hozott. Évtizedeken keresztül több száz oklevéllel, nívódíjjal, aranyéremmel, aranytűvel és serleggel tértek haza a MIRK-ről, valamint a Vajdasági Kézimunka Kedvelők Szövetségének kiállításairól. 2009-ben átvehették a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakettjét is. Az eddigi legnagyobb elismerés végül 2016-ban érkezett meg, amikor – települési örökségként a Pipacs Nőegylet által felkarolt debellácsi himzésornamentika is helyet kapott a Vajdasági Értéktárban.

Negyven éves jubileuma alkalmából kívánunk az egylet tagságának további, sikerekben gazdag éveket. S azt, hogy továbbra is szívvel-lélekkel haladjanak tovább a megkezdett úton, változatlanul folytatva eme, mások számára is példaértékű tevékenységüket!

Debelyacsa, 2018. július 15.” (az ünnepségen elhangzott beszámoló átirata)


Írta és fényképezte: Martinek Imre

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Pipacsos évtizedek ünnepi méltatása
Bánáti Újság
Pipacsos évtizedek ünnepi méltatása
Bánáti Újság
Facebook

Támogatóink