A szobor leleplezésePetőfi Sándor bronzból készült mellszobrát leplezték le Muzslyán, a nagy magyar költő nevét viselő művelődési egyesület előtt. Az avatóünnepségen elsőként a Himnusz hangzott el, majd Dobó József, a Petőfi Sándor MME elnöke üdvözölte az egybegyűlteket. Mint hangsúlyozta,...
A szobor leleplezése |
Petőfi Sándor bronzból készült mellszobrát leplezték le Muzslyán, a nagy magyar költő nevét viselő művelődési egyesület előtt. Az avatóünnepségen elsőként a Himnusz hangzott el, majd Dobó József, a Petőfi Sándor MME elnöke üdvözölte az egybegyűlteket. Mint hangsúlyozta, a muzslyaiak régen dédelgetett álma valósul meg a Petőfi-szobor felállításával. Kiemelte a sándorfalviak segítségét, főképpen Pataki Zsuzsannának, a Sándorfalvi Kulturális Egyesület igazgatójának a hozzájárulását. A sándorfalvi egyesület ugyanis sikeresen pályázott a Nemzeti Civil Alapprogram Nemzetközi Civil Kapcsolatok Európai Integráció Kollégiumához, amelynek célja egy köztéri szobor állítása volt külföldön, ebben az esetben a Vajdaságban, Muzslyán.
Az üdvözlő beszéd után a szobrot Kakas Béla, Sándorfalva polgármestere és mgr. Hallai Zoltán, a muzslyai helyi közösség tanácsának elnöke leplezte le. Ünnepi beszédet mondott még Szilágyi Balázs, Magyarország belgrádi nagykövetségének titkára, és Szigeti András, Magyarország szabadkai főkonzulátusának alkonzulja.
Az alkalmi műsorban fellépett Margit Márta, Kretler Katarina és Rúzsa Róbert versmondó, Balázs József szavaló, akit zongorán kísért Konrád Emma, Muhi Dániel (ének) és Sándor Donát(gitár). Bemutatkozott még az Aprókák énekcsoport, a Pöngető citerazenekar, a muzslyai Zenészek és Énekesek Egyesületének egyik zenekara, továbbá a Sándorfalvi Városi Énekkar és a muzslyai Petőfi Sándor MME citerazenekara és vegyes kórusa.
Az ünnepség keretében a sándorfalviak és a muzslyaiak első ízben koszorúzták meg a Petőfi-szobrot.