Kishegyesen pénzbeli támogatásban részesültek a kismamák. A 10 000 dináros ajándékot a községházán megtartott rendezvényen vehették át a szülők.
Az egybegyűlteket dr. Celluska Frindik Erzsébet, Kishegyes községi elnöke és Marko Rovčanin, Kishegyes község képviselő-testületének elnöke köszöntötte. Marko Rovčanin rövid köszöntőjében kiemelte, hogy a tavaly megtartott választások után az önkormányzat első döntése az volt, hogy a községben születendő gyermekeket pénztámogatásban részesíti. Elmondta, hogy ezzel a szerény hozzájárulással szeretnék felhívni a figyelmet a gyermekvállalás fontosságára. „Fontosnak tartom, hogy abban az országban, amelyben évente 80 ezer az elhalálozottak száma, az újszülötteké pedig mindössze 40-50 ezer, és amely ország térképéről minden évben egy kisebb város tűnik el, nagyobb figyelmet fordítsunk a csecsemőkre” — jelentette ki Rovčanin. Dr. Celluska Frindik Erzsébet köszöntőjében kiemelte, hogy e jelképes ajándékot, azaz a 10 000 dináros támogatást egyhangúlag szavazta meg a kishegyesi önkormányzat és a képviselő-testület. A község polgármester asszonya egyúttal ígéretet tett arra is, hogy a jövőben még nagyobb figyelmet szentelnek a gyermeket vállaló családoknak. Ennek értelmében a jövőben a harmadik gyermeket vállaló szülők havi pénztámogatásban részesülhetnek. A polgármester asszony végül kifejezte abbéli reményét, hogy az év folyamán többször is tarthatnak majd hasonló találkozót a családokkal. Végezetül kijelentette: anyaként és községi elöljáróként is mindenkit arra buzdít, hogy minél több gyermeket vállaljon. A rendezvény végén minden kismama ünnepélyesen átvehette a támogatásul szánt összeget.