home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Pénzügyeink
Fehér Márta
2020.10.22.
LXXV. évf. 43. szám
Pénzügyeink

Béremelés lesz a közszférában — Milliomosok országa — Aggodalomra nincs ok, stabil a dinár — Vedd el a számlát, és nyerj

Béremelés lesz a közszférában

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) jóváhagyta Szerbia számára a béremelést a közszférában. Ezt Siniša Mali pénzügyminiszter jelentette be. A tárcavezető a Szerbiai RTV-nek nyilatkozva elmondta, hogy miután az IMF küldöttsége megbeszélést folytatott Aleksandar Vučić elnökkel, engedélyezte Szerbia számára a januári béremelést a közszférában. Mali hangsúlyozta, hogy a „fizetésemelés nem lesz olyan arányú, mint tavaly, de biztosan lesz”. Az információ szerint a közszférában minden dolgozó több pénzt vihet majd haza, és a magánszektorban dolgozók fizetése is emelkedni fog, hiszen a minimálbér növekedése magával vonja a többi kereset összegének emelkedését is. „Áprilisban, májusban elérjük az 540 eurós átlagfizetést. Emlékeztetni szeretném önöket, hogy 2012-ben vagy 2013-ban 312 euró volt az átlagbér, ha nem tévedek” — fogalmazott a miniszter. Arról is beszélt, hogy az IMF szerint Szerbia növekedés tekintetében az első Európában. (Szerbiai RTV, Tanjug)

 

Milliomosok országa

Szerbiában 27 866 milliomos van. Az Adóigazgatóságnál ennyien tettek bejelentést arról, hogy 2019-ben több mint 2,7 millió dináros bevételük volt. A legtöbb milliomos Újbelgrádban él — 4969, a legkevesebb pedig Vranjéban — 102. A legnagyobb bevallott összeg 749, a legkisebb pedig 61 millió dinár. A 100 legmagasabb jövedelmet bevallók többsége, 68 százaléka Belgrádban él, közülük 85-en szerbiai állampolgárok, 15-en külföldiek. A milliomosok túlnyomó része, 88 százaléka férfi, foglalkozását tekintve pedig menedzser, igazgató vagy mérnök. Belgrádot Újvidék követi a listán, a tartományi székvárosban 2993 milliomos található, majd sorrendben Niš következik, a maga 884 milliomosával. Pancsován 417, Nagybecskereken 395, Szabadkán 356, Sremska Mitrovicán (Szávaszentdemeteren) pedig 268 milliomost jegyeznek.  (Szerbiai RTV)

 

Aggodalomra nincs ok, stabil a dinár

Nem kell félni a dinár stabilitása vagy az infláció miatt — nyugtatgatta a közvéleményt a bankkormányzó a szerb közmédia műsorában. Jorgovanka Tabaković szerint az a legfontosabb, hogy a dinár stabilitása már a külföldi beruházókat sem aggasztja, szeptember végéig 1,8 milliárd eurót fektettek be az ország területén — részletezte, majd kifejtette, hogy ez az összeg az év végére várhatóan 2,3 milliárd euróra növekszik majd. Azt is hangsúlyozta, hogy most először elégedetlen a Nemzetközi Valutaalap Szerbiára vonatkozó, -1,5 százalékos gazdasági előrejelzésével. „A Szerbiai Nemzeti Bank egy valóban konzervatív, -1 százalékos becsléssel állt elő erre az évre vonatkozóan. De azt várjuk, hogy nullán leszünk. Mégis visszafogott és óvatos intézmény vagyunk, és -1 százalékot mondtunk. Ezért nem értem, hogy az IMF hogyan kapott -1,5 százalékot, hiszen minden pillanatban hozzáférhetett a hivatalos statisztikákhoz” — mondta a szerb bankkormányzó. (Szerbiai RTV)
 

Vedd el a számlát, és nyerj

Hivatalosan november 15-én kezdődik a nyereményjáték, de a borítékokhoz már hozzá lehet jutni a postahivatalokban, a pénzügyminiszter pedig még szeptemberben a számlák gyűjtésére biztatta a lakosságot. A nyereményjátékban a szeptember 1-je után kiadott bolti számlákkal lehet részt venni, egy borítékba tíz, legalább 100 dinár értékű vásárlást bizonyító fiskális számlát kell tenni. A küldeményért nem kell fizetni. Az idén is kétfordulós húzást terveznek. Az első körben beérkező borítékok a második körben is versenyben maradnak. A szerencsések között kisorsolnak 60 FIAT 500L típusú autót, 10 fővárosi lakást és további két luxusingatlant az épülő Belgrádi Vízivárosban. A számlajátékkal az idén is a szürkegazdaság elleni harcot kívánja támogatni a szerb kormány. Fontos tudni, hogy a nyereményjátékban csak nagykorúak vehetnek részt, így kiskorú gyermek, unoka nevére ne címezzék meg a borítékot. (Szerbiai RTV)

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..