A közlekedésbiztonsági törvény értelmében ugyanis azok, akik nem fizetik ki a büntetésüket, nem tudják majd bejegyeztetni gépkocsijukat, de még meghosszabbítani sem a gépjárművezetői engedélyüket — írta az egyik napilap.
Az új jogszabály a régihez képest egyéb újdonságokat is előirányoz. A közlekedési szabályok megszegői még börtönbüntetést is kaphatnak, de akár 240 óra közmunkára is ítélhetik őket, ugyanakkor a szabálysértők egységes adatbázisba kerülnek, melyben nemcsak a vétségük szerepelne majd, hanem az is, hogy a kirótt pénzbírságot befizették-e vagy sem.
A szabálysértési bíró a lapnak elmondta, az új törvény célja az, hogy a folyamatosan szabálysértést elkövetőket végre valóban megbüntethessék. Hogy ne történhessen meg az, ami eddig, hogy például a vétkes sofőr reménykedhetett benne: a bíróság — ha egyáltalán eljárás alá veszi az ügyet — nem találja meg a tárgyat, vagy pedig egyszerűen elévül. Feltételezem, nem a Vajdaságban dolgozó kollégáira gondolt a nyilatkozó, környékünkön ilyen elő sem fordulhatna, különben már nem lenne a bíró úrnak munkahelye.
Az, hogy egy állam efféle törvények meghozatalán gondolkodik, elég sokat elárul a szebb jövőnkről. A megígért gazdasági stabilitást és fejlődést ugyanis az állam nem új munkahelyek létrehozásával, a külföldi tőke idecsalogatásával próbálja megvalósítani, hiszen az fáradságos és a többségi nép számára kedvezőtlen döntések sorozatával járna. Azt pedig ez az összetákolt, az útirányában sem biztos kormány nem merné vállalni. Így marad a legkézenfekvőbb megoldás: vegyük el onnan, ahonnan a legkönnyebb: a polgároktól! Megzsaroljuk őket, sokan fizetni fognak, ha fogcsikorgatva is, aki meg nem, az ingyen dolgozhat, büntetésből. Máris van pénz a bérek, a nyugdíjak kifizetésére, fenntartható a szociális biztonság is. A kormány gazdasági szakértői fellélegezhetnek, sikerült egy újabb hónapot túlélnie ennek a tehetséges csapatnak. Mert csodálatra méltó, tehetséges szakemberek alkotják a kormány közgazdász társaságát. Hónapról hónapra óriási pénzösszeget kell nekik a semmiből előteremteniük és a megfelelő helyre utalniuk. Ez egyelőre megy is, az eredmény a lényeg, s a pénznek ugye nincs szaga!
Vajon akkor is ilyen bátran mernék-e hivatalosan a népet zsarolni, ha a népnek is lenne ilyen lehetősége? Például ha nem engednénk, hogy bejegyeztessék politikusként vagy pártként magukat, és később, ha hibáznak, nem hosszabbíttathatnák meg az engedélyüket addig, amíg a károsultaknál nem végeznének, mondjuk, közmunkát. Ez sajnos mese, de a bőrünkre megy.
Az lenne a jó, ha ezt a gazdasági „csodacsapat”-ot átprogramoznák, s elkezdenének gazdaságilag is hasznos stratégiát kidolgozni. Olyat, amelyből örökre kizárnák a nép zsarolásának még a lehetőségét is. A legcélszerűbb az volna, ha elsőnek a hirtelen meggazdagodott, nagyvállalatokat alapító hírhedt businessmanek milliárdokra rúgó adóhátralékait hajtanák be, s fordítanák vissza a gazdaságba. Esetleg olyan, a köz javára fontos bravúrokra fecsérelnék tudásukat, lehetőségeiket, amelyeket a nagyvilág is megirigyelne. Mi lenne, ha megszüntetnék a munkanélküliséget, a szociális különbséget, és felvirágoztatnák ezt a szegény országot? Talán ezzel feledtetni lehetne, hogy nem is olyan régen még New Yorkot is magunkhoz akartuk csatolni.