Bár Szabolcs elég sokáig a Magyar Tanszék irányába kacsintgatott, érdeklődése a középiskolában, kémiatanárai hatására, 180 fokos fordulatot vett.

— Kezdetben meg sem fordult a fejemben, hogy ilyesmivel foglalkozzak a későbbiekben. Úgy gondolom, a tanárnőim, Máriás Ildikó és Fajka Valéria annyira jól adtak elő, hogy megszerettették velem a kémiát. Sokáig nem tudtam dönteni a kémia, a biológia és az orvosi között, végül a kémiára esett a választásom, mert úgy gondoltam, ezáltal nagyobbak lesznek a lehetőségeim.

* Analitikai kémia szakon fejezete be tanulmányait. Mit takar ez?

— Ez a kémiának olyan ágazata, amely analizálással foglalkozik. Mondjuk, ha kapunk egy ismeretlen mintát, az analitikai kémia segítségével, műszeres és alapanalitikai technikákkal tudjuk meghatározni annak mind a mennyiségi, mind a minőségi tartalmát. Ezek a technikák a kémiában mindenhol jelen vannak, a mi kutatócsoportunk például ezeket az adott eszközöket használja a környezetvédelemben. A nyáron doktoráltam, jelenleg az Újvidéki Egyetemen dolgozom, az oktatásban és a kutatásban is részt veszek. Egy projektum keretében valósult meg a disszertációm, melynek középpontjában egy olyan technika állt, amelyet természetesen nem csak Szerbiában lehet alkalmazni, viszont a célja az volt, hogy az eredményeket itthon tudjuk felhasználni a vizeink tisztítására.

* Milyen eredmények születtek?

— Ami a vizeinket illeti, Szerbiában sajnos még nincs rájuk különösebb hangsúly helyezve. Kezdik felismerni a problémát, és egyre inkább foglalkoznak minisztériumi szinten és az oktatás szempontjából is azzal, hogy a környezet védelme, vizeink tisztasága, tisztítása fontos. A szakirodalom alapján már a projektum kezdete előtt is tudtuk, hogy a vizeink különféle szerves anyagokkal szennyezettek. Az orvosságok hatóanyagai és a permetszerek a két legnagyobb csoport, mely nagy mennyiségben megtalálható a vizekben. Mi azon dolgoztunk, hogy fotokatalízist használjunk — ez egy olyan folyamat, amely napfényt igényel mint energiaforrást, mely teljesen megújuló, tehát fenntartható folyamatról van szó —, emellé kellenek katalizátorok, vagyis olyan anyagok, amelyek meggyorsítják ezeket a reakciókat. A fotokatalízisnek az eredménye, hogy le tudjuk bontani a szerves szennyező anyagokat — melyek akár a szenny-, akár a természetes vizekben megtalálhatók — úgynevezett szervetlen anyagokká, tehát vízzé, szén-dioxiddá és különféle szervetlen ionokká, attól függően, milyen a kémiai szerkezete a szennyező anyagnak. Az eredményeink azt is megmutatták, hogy különféle növényi kivonatok segítségével elő tudunk állítani ilyen katalizátorokat, nanoanyagokat. Adott esetben cink-oxidot és különféle növényi kivonatokat használtunk, például zöld tea vagy a banán héjának kivonatát. Ezek segítségével nagyon hatékony cink-oxid katalizátorokat tudtunk előállítani, melyek csaknem hatékonyabbak voltak, mint az a cink-oxid, amely például kommerciálisan elérhető. Ígéretes eredményeket kaptunk.

* Jelenleg használatban vannak ezek az eljárások?

— Szerbiában nem, a világban igen. Ez a gyakorlatban létező dolog, a fejlettebb országokban, főleg ott, ahol az évi napfénymennyiség nagyobb. Szerbiában az a gond, hogy itt sajnos még mindig nincs meg az, ami a világon már teljesen egyértelmű: hogy a kutatók és az ipar együttműködik. Nálunk ez a tényező még mindig hiányzik, és azon dolgozunk, nemcsak mi, hanem az itthoni kutatóintézetek is, hogy találjunk ipari partnereket, akik ezeket beépítenék a saját üzemükbe, legyen szó a vízművekről vagy gyárakról. Sajnos nem mutatnak nagy érdeklődést. A mi célunk az lenne, hogy elő tudjunk állítani olyan fotoreaktort, amelyet egy gyár is beépíthet, de hiába van jóakarat a mi részünkről, ha nem találunk partnert, aki erre vállalkozó lenne. Nincs elegendő figyelem fordítva a víz tisztítására. Nézzük meg a két legnagyobb városunkat, Belgrádot és Újvidéket: szennyvíztisztító üzem nem létezik egyikben sem, valamennyire megtisztítják a vizet, de annak nagy része a Dunába folyik. Kettős a probléma, egyrészt az országunknak is támogatnia kellene, másrészt a közintézményeknek és az iparnak is nyitnia kellene a kutatók által kialakított technológiák felé.

* Hogy fest ez a gyakorlatban?

— Vannak állandó megfigyelést végző kutatóállomásaink, ahol napi szinten folynak a mérések. Nagy vonalakban ez úgy működik, hogy elmegyünk, veszünk például a Dunából mintát, és a laborban folytatjuk a kísérleteket. Van egy kis fotoreaktorunk, xenonlámpát használunk, az adja vissza leginkább az úgynevezett szimulált napsugárzást. E körül a lámpa körül vannak pici fotoreaktorok, azokban található meg az a vízminta, amelyben benne van a szennyező anyag, hozzáadjuk a katalizátort, és egy úgynevezett nagy hatékonyságú folyadékkromatográfiás technika segítségével tudjuk követni, hogy a fotokatalízis során mekkora mennyiségben bomlott le egy szennyező anyag.

* Hogyan hatnak ezek a szennyeződések?

— Leginkább azt tudjuk elmondani, hogy ezekre az anyagokra jellemző az úgynevezett bioakkumuláció és a biomagnifikáció. Borzalmasan ellenálló anyagokról van szó, melyeknek természetes úton nincs esélyük a lebomolásra. Ha valamilyen lebomlási reakció természetes úton végbe is megy, az évszázadokig is eltarthat. A bioakkumuláció abból áll, hogy az élő szervezetekben ezeknek az anyagoknak a mennyisége felgyülemlik, a biomagnifikáció pedig azt, hogy ahogy haladunk végig a táplálékláncon, ez a mennyiség megemelkedik. Például ha a vízi ökoszisztémát nézzük, egy Dunában élő hal szervezetében jelen van bizonyos mennyiségben ezen anyagok koncentrációja, ezt a halat megeszi egy, a táplálékláncban felette álló egyed, annak a szervezetében megnövekszik ez a koncentráció, és mire eljut hozzánk, emberekhez, sokszoros mennyiség lesz. Ez egyrészt azért baj, mert a hormonalapú gyógyszerek teljesen megváltoztatják a halak párosodási szokásait, előidézhetik, hogy nemváltozás történjen a vízi élőlények esetében. Főként a halakról és a békákról vannak adatok, mindkét esetben megtörtént, hogy a hím egyedek, a fogamzásgátló hormonok miatt, női egyeddé alakultak át szép lassan. Vagy ha eljutnak az emberig, ezek a női hormonok más hatással lesznek a férfiakra, mint a nőkre, de itt vannak az antibiotikumok is, melyeknek szintén magas a koncentrációjuk a vizeinkben, emiatt kialakulhat az antibiotikumrezisztencia. Egyrészt megváltozhat az élővilág, a halak is valószínűleg más térségekbe mennek, ahol a víz biztonságosabb, csökkenhet egyes fajok száma, ne adj’ isten, kihaláshoz is vezethet, tehát súlyos és átfogó problémát okoz ezeknek az anyagoknak a jelenléte.

* Eléggé negatív képet mutat a helyzet. Ezek szerint nem szabadna semmit fogyasztanunk onnan, vagy fürdeni a vizeinkben?

— Ami az ivóvizet illeti, szabályozva van, ott ezeknek az anyagoknak a mennyisége minimálisra van csökkentve, legalábbis az előírások ezt mondják. Mindenkinek szíve joga, mennyire bízik meg ezekben az adatokban, de hivatalosan az ivóvíznek rendben kell lennie. Ami a folyó- és talajvizet érinti, na ott már vannak problémák. A Palicsi-tó fürdésre nem alkalmas, a Tiszában, Dunában hivatalosan fürödhetünk, de én személy szerint, ismerve ezeket az adatokat, a Dunába évek óta nem megyek bele, pedig itt élek a strandtól nem messze. A folyamatot meg lehet állítani, de egy kicsit több odafigyelés és támogatás kellene hozzá. Nemsokára a végére érünk a három évig tartó projektumunknak, és azon gondolkozunk, miként lehetne továbbmenni, főként az a célunk, hogy megkapjunk egy európai projektumot. Ha nem is sikerül társat találni ipari szempontból, akkor a technológiánk miniatűr változatát megpróbálnánk úgy kialakítani, hogy be lehessen építeni a háztartásainkba. Céljaink vannak, nyilván próbálkozni kell, és meglátjuk, mivé alakulnak ezek a lehetőségek. Az oktatásnak is megvan a szépsége, ezt a részét is szeretem. Ez az ötödik év, hogy tartok gyakorlatokat, változnak a generációk, sajnos nincs akkora érdeklődés irántunk. Amikor elkezdtem, sokkal nagyobb volt a lelkesedés a kémia iránt, de ahogy múlnak az évek, ez alábbhagy. Nagyon remélem viszont, hogy ez megváltozik.

* Nemrég Magyarkanizsa Község Junior Pro Urbe díjában részesült. Hogyan fogadta?

— Hálás vagyok az Oromhegyesi Helyi Közösségnek, hogy jelölt rá. Nagyon örültem a felterjesztésnek, amikor pedig szóltak, hogy megkaptam a díjat, nagyon boldog voltam. Úgy gondolom, ez egy példa lehet a többi fiatal számára, hiszen sokan félnek attól, hogy itthon maradjanak, és szerb nyelven tanuljanak. Túl lehet ezt élni, én is úgy indultam, hogy alig beszéltem szerbül, aztán befejeztem, munkába álltam. Ez a díj nemcsak számomra jutalom, hanem annak is példával szolgálhat, aki kétségekkel küzd, hogy itthon is meg lehet valósítani dolgokat. Talán egy kicsit több elszántság kell, és nehezebb lesz, de el lehet jutni a célig.